Tanulmányi szerződés alapján adott támogatás adózása

  • Horváthné Szabó Beáta adószakértő

A munkáltató által finanszírozott képzések kapcsán az alábbiakban a tanulmányi szerződések alapján biztosított támogatások adókötelezettségéről olvashatnak.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) értelmében tanulmányi szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a munkavállaló pedig arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, és a képzés elvégzése után a támogatás mértékével arányos időn – de legfeljebb öt éven – keresztül munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg.

Nem köthető tanulmányi szerződés

– munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján járó kedvezmények biztosítására, továbbá, ha

– a tanulmányok elvégzésére a munkáltató kötelezte a munkavállalót.

Ebből következően tanulmányi szerződés a munkavállaló által választott képzésre köthető, de többségében olyan ismeretanyag megszerzése érdekében, mely a munkáltatónál végzett jelenlegi vagy jövőbeli tevékenységgel függ össze. 

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, mitől függ a munkáltató által nyújtott támogatás (átvállalt költségek) adózása!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Munkajog, kiszervezés

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Beolvadást követően kapott számla

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Kártalanítás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

2019 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X