hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szja: milyen bevallási forma választható?

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Cikksorozatunkban segítségek kívánunk nyújtani a 2012. évi adóbevallás adóhatósági közreműködés nélküli elkészítéséhez. Tájékoztatásunk nem teljes körű, csak a figyelmet kívánja felhívni egyes külön adózó, megtakarításokból, befektetésekből származó jövedelmekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókra, ezért minden esetben szükséges a megfelelő adóbevallási nyomtatványok kitöltési útmutatóinak tanulmányozása, vagy adószakértői segítség igénybevétele.

A személyi jövedelemadót önadózással vagy munkáltatói adó-megállapítás révén lehet bevallani. Az utóbbit – ha a munkáltató vállalta – 2013. január 31-éig lehetett kérniük azoknak, akik e módszer választási feltételeinek megfelelnek. Cikkeink tanulmányozása azonban az ő esetükben sem felesleges, mert előfordulhat, hogy megfeledkeztek valamely, a munkáltatói adó-megállapítást kizáró körülményről. Az érintettnek ebben az esetben feltétlenül be kell adnia az önadózói bevallást. Ilyenkor az adóhatóság felhívásának kézbesítésétől számított 15 napon belül lehet igazolni, hogy munkáltatói adó-megállapítás választására nem volt meg a jogosultság, aminek alapján az adóhatóság az önadózói bevallást tekinti érvényesnek.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink