hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

SZÉP-kártya: jövőre már kisvasúton is felhasználható

  • adozona.hu

Jövő januártól a keskenynyomközű vasúton, így akár a felcsúti kisvasúton is felhasználható lesz a SZÉP-kártya. Ehhez persze a szolgáltatóknak be kell szerezniük a kártya elfogadásához szükséges terminált.

Jövő év január 1-jei hatállyal módosította a kormány a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. kormányrendeletet. A változtatások többsége jogharmonizációs pontosítás, ugyanakkor érdemi változás a kártyatulajdonosok és a kisvasutakat üzemeltető szolgáltatók számára, hogy a rendelet 5. paragrafus (1) bekezdésének c) pontja cr) ponttal egészült ki, amelynek értelmében a szabadidő alszámla terhére 2020. január 1-jétől a keskenynyomközű vasúton történő személyszállítási szolgáltatás is igénybe vehető lesz.

A módosítást követően a munkavállalók és kedvezményezett hozzátartozóik a rendelet 5. paragrafusának (1) bekezdése szerint a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe:

„a) az szja-törvény 71. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti szálláshely alszámla terhére

  • aa) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30.),
  • ab) belföldi utazásszervezés (TEÁOR’08 79.12-ből belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése),
  • ac) a szálláshelyen igénybe vehető és a szálláshely-szolgáltatással együttesen fizethető bármely szolgáltatás,
  • ad) fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR’08 96.04-ből a gyógyfürdők tevékenysége),
  • ae) máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR’08 93.29-ből a strandszolgáltatás);

b) az szja-törvény 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti vendéglátás alszámla terhére

  • ba) éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR’08 56.10.),
  • bb) egyéb vendéglátás (TEÁOR’08 56.29.),
  • bc) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30.),
  • bd) fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR’08 96.04-ből a gyógyfürdők tevékenysége),
  • be) máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR’08 93.29-ből a strandszolgáltatás);

c) az szja-törvény 71. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szabadidő alszámla terhére

  • ca) egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR’08 86.90-ből a fizioterápiás szolgáltatás, a dentálhigiéniai kezelés, a diagnosztikai szolgáltatás, a terhesgondozás és az egyéb, máshová nem sorolt humán-egészségügyi ellátás),
  • cb) előadó-művészet (TEÁOR’08 90.01.),
  • cc) múzeumi tevékenység (TEÁOR’08 91.02.),
  • cd) növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR’08 91.04.),
  • ce) vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR’08 93.21.),
  • cf) máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR’08 93.29-ből a szabadidőpark- és strandszolgáltatás, sípálya és sporthajókikötő szolgáltatásai, valamint a szabadidős létesítmény működtetője által nyújtott, a pihenést, szabadidőt szolgáló eszközök kölcsönzése),
  • cg) fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR’08 96.04.),
  • ch) testedzési szolgáltatás (TEÁOR’08 93.13.),
  • ci) egyéb sporttevékenység (TEÁOR’08 93.19-ből a verseny- és lovaglóistállók tevékenysége, a sporthorgászat és a sportesemények, a szabadidős sportrendezvények nevezési, regisztrációs díja),
  • cj) belvízi személyszállítás (TEÁOR’08 50.30.),
  • ck) egyéb foglalás (TEÁOR’08 79.90-ből az idegenvezetés),
  • cl) sportlétesítmény működtetése (TEÁOR’08 93.11-ből a sportpályák bérlése, uszodabelépő és -bérlet értékesítése),
  • cm) sportegyesületi tevékenység (TEÁOR’08 93.12.),
  • cn) sport, szabadidős képzés (TEÁOR’08 85.51.),
  • co) szabadidős, sporteszköz kölcsönzése (TEÁOR’08 77.21.),
  • cp) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30.).
  • cr) helyközi vasúti személyszállítás (TEÁOR’08 49.10-ből kizárólag a keskenynyomközű vasúton történő személyszállítás)”.

Összegyűjtöttük a hazai kisvasutakról készült adatbázis szerint immár 5000 kilométer hosszúságú hálózatból a turisztikai szempontból legfontosabbakat:

– Csömödéri Erdei Vasút (Lenti – Csömödér – Kistolmács 32 km)

– Nagycenki Múzeumvasút (Fertődoboz – Barátság –Nagycenki Kastély 3,6 km)

– Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút (Balatonfenyves – Központi főmajor – Somogyszentpál 13 km)

– Vál-völgyi Kisvasút (Felcsút Puskás Akadémia és – Alcsútdobozi Arborétum 5,7 km)

– Almamelléki Erdei Vasút (Almamellék – Sasrét 8 km)

– Gemenci Erdei Vasút (Pörböly – Gemenc – Keselyűs – Bárányfok 30 km)

– Kaszói Erdei Vasút (Szenta – Kaszó 8 km)

– Mesztegnyői Erdei Vasút (Mesztegnyő – Felsőkak 9 km)

– Pécs – Mecseki Kisvasút (A vidámpark és az állatkert között közlekedik 570 m

– Széchenyi-hegyi Gyermekvasút ( Hűvösvölgy – Jánoshegy – Csillebérc – Normafa – Széchenyi-hegy 11,2 km)

– Kemence Múzeumvasút (Kemence – Godóvár – Feketevölgy – Hajagos 8 km)

– Királyréti Erdei Vasút (Kismaros – Morgó – Szokolya – Paphegy – Királyrét 12 km)

– Szobi Erdei Vasút ( Szob – Máriakút – Márianosztra 7 km)

– Nagybörzsönyi Erdei Vasút ( Nagyirtás – Nagybörzsöny 7,8 km)

– Felsőtárkányi Erdei Vasút (Felsőtárkány – Stimeczház 5 km)

– Gyöngyös Mátravasút (Gyöngyös – Mátrafüred, Gyöngyös – Lajosháza 18 km)

– Lillafüredi Erdei Vasút (Miskolc – Papírgyár – Lillafüred – Garadna, 16 km)

– Pálházi Erdei Vasút (Pálháza – Kőkapu – Rostalló 10 km)

– Szilvásváradi Erdei Vasút (Szilvásvárad – Lovaspálya – Szalajka – Fatelep – Szalajka – Fátyolvízesés 3,6 km)

– Hortobágy kisvasút (Hortobágy – Kondástó 5 km)

– Debrecen – Zsuzsi Erdei Vasút (Debrecen-fatelep – Csereerdő – Sámsoni út – Hármashegyalja 17 km)

– Debrecen, vidámpark (1,1 km)

Azonban jó tudni, hogy SZÉP-kártyával csak olyan járatokon, járműveken lehet majd fizetni, ahol a szolgáltatónál megoldott a kártya elfogadása, ezért indulás előtt feltétlenül célszerű erről tájékozódni.

A kártyára utalt, az utalás évét követő második naptári év május 31-éig fel nem használt pénzeszközre vonatkozó további változás, hogy a pénzforgalmi szolgáltatónak az említett időpont előtt legalább 2 hónappal kötelezően tájékoztatnia kell a kártyabirtokost arról, hogy az milyen mértékű díjat számít fel a fel nem használt pénzeszközre. A tájékoztatónak tartalmaznia kell a tájékoztató kiküldésekor rendelkezésre álló adatok alapján a fel nem használt pénzeszköz pontos összegét.

A tájékoztatót a pénzforgalmi szolgáltatónak a kártyabirtokos részére a keretszerződésben rögzített módon kell átadnia, vagy oly módon kell rendelkezésre bocsátania, hogy az az adatok céljának megfelelő ideig tárolható, és a tárolt adatokat változatlan formában és tartalommal megjelenítő legyen.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Üzletág-értékesítés szabályai az áfában

Szipszer Tamás

adószakértő

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Nyugdíjas társas vállalkozó

Széles Imre

tb-szakértő

2020 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X