hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pórul járt egyéni vállalkozók: amiből nem lehet költség 2013-ban

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

A személyi jövedelemadó biztosításokra vonatkozó előírásai között szemezgetve kiderült, hogy az egyéni vállalkozóknak is le kell nyelniük egy keserű pirulát: 2013. január 1-jétől nem számolhatják el költségként a saját személyükre kötött – az új definíció szerint kockázati biztosításnak nem minősülő – határozatlan idejű, kizárólag halál esetére szóló, de visszavásárlási értékkel rendelkező életbiztosításra befizetett díjakat (akkor sem, ha a szerződést 2013 előtt kötötték meg).

A 2013 előtt hatályos szabályok szerint az egyéni vállalkozó által elszámolható költségnek minősült az egyéni vállalkozó saját maga, mint biztosított személyére kötött, a bevétel, illetve az ehhez szükséges feltételek biztosítása érdekében kifizetett vagyon-, felelősség-, kockázati élet-, balesetbiztosítás díja, és a kockázati biztosítások köréből nem volt kizárva a visszavásárlási értékkel is rendelkező, úgynevezett teljes életre szóló élet-, balesetbiztosítás. Sok egyéni vállalkozó kötött ilyen biztosítást saját magára, és most azzal kell szembesülnie, hogy az új szabályok szerint már csak az új meghatározásnak megfelelő kockázati biztosítás díját számolhatná el. Az elszámolás lehetősége ezen túl csak az olyan élet-, egészség- és balesetbiztosításra vonatkozik, amelynek nincs lejárati szolgáltatása és visszavásárlási értéke, illetve a kockázati biztosítási elemeket is magában foglaló biztosítások esetében legfeljebb az igazoltan elkülönített kockázati biztosítási részre alkalmazható.

Az érintett egyéni vállalkozók és a biztosítók egyaránt zavarban vannak, hogy mitévők legyenek.

Az egyik lehetőség, hogy az egyéni vállalkozó díjmentesítést kér a biztosításra és a továbbiakban nem számol el ilyen költséget. Ebben az esetben utóbb a biztosító haláleseti szolgáltatása a szerződés szerinti kedvezményezettnél adómentes, míg a lejárati szolgáltatás, vagy a visszavásárlás esetén a díjat fizető egyéni vállalkozónak kifizetett összeg egyéni vállalkozói bevétel.

A másik lehetőség az, hogy az olyan biztosítás díja, amelynek biztosítottja az alkalmazott (adóköteles biztosítási díj esetében feltéve, hogy a biztosítói szolgáltatás kedvezményezettje nem az egyéni vállalkozó), továbbra is elszámolható költség. Mindez azt is jelenti, hogy az adómentes díjú biztosítások (például a kockázati biztosításnak nem minősülő kizárólag halál esetére szóló, de visszavásárlási értékkel is bíró biztosítás) díja elszámolható költségként, ha az alkalmazottra kötik, akkor is, ha a kedvezményezett a díjat fizető egyéni vállalkozó. Annak pedig nincs akadálya, hogy a biztosítási szerződés átdolgozásával az egyéni vállalkozó helyett az alkalmazott (például családtag) legyen a biztosított, illetve más magánszemély legyen a kedvezményezett. Ebben az esetben a biztosítási díjat és – ha adóköteles – annak közterheit (a díj 1,19-szorosa után fizetett 16 százalék személyi jövedelemadót és 27 százalék egészségügyi hozzájárulást) az egyéni vállalkozó elszámolhatja költségként.

Megjegyzendő, hogy az igazoltan elkülönített, a minimálbér 30 százalékát meg nem haladóan - fizetett kockázati díjrész ilyenkor is adómentes, ha a biztosító a szerződéses feltételekben meghatározott jogcímen (így különösen kármentesség jogcímen) az adott biztosítási időszak(ok)ra esedékes díj 30 százalékát meghaladó engedményt (díjvisszatérítést, más vagyoni értéket) nem nyújt a biztosított vagy más (kivéve a díjat fizető egyéni vállalkozót) magánszemélynek.

Az így átdolgozott szerződés alapján utóbb a biztosító haláleseti szolgáltatása a kedvezményezettnél adómentes, míg a díjat fizető egyéni vállalkozót megillető lejárati szolgáltatás, vagy a visszavásárlás esetén kifizetett összeg egyéni vállalkozói bevétel, vagy ha a lejárati szolgáltatás, vagy a visszavásárlás az alkalmazottat vagy más magánszemélyt illeti meg, a kamatjövedelemre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink