További témák
hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Öngondoskodás: 800 ezren jutnak adókedvezményhez

  • MTI

Az öngondoskodást segítő adókedvezmények eredményeként az idén több mint 800 ezer magánszemély vehet igénybe összességében csaknem 33 milliárd forint összegű adókedvezményt – tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.

Egy év alatt több mint 90 ezerrel nőtt az önkéntes pénztári adókedvezményeket igénybevevők száma – mondta Izer Norbert, aki szerint ez a pénzügyi és adótudatosság egyre erőteljesebb elterjedésének is köszönhető. Kiemelte: az érintettek összesen 32,6 milliárd forintnyi adót spórolhatnak meg az idén, csaknem ötmilliárd forinttal többet, mint tavaly.

Az államtitkár rámutatott: az adóhivatal jelentős adminisztrációs terhet vesz le az érintettek válláról azzal, hogy előre kitölti a rendelkezést, sőt még a pénztár számlaszámát is tartalmazza az adóbevallási tervezet. Egyebek között ebben is egyedülálló Európában a magyar e-szja rendszer – fűzte hozzá.

Hétfőn lejár a bevallási határidő – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Igaz ugyan, hogy a legtöbb adózónak külön teendő nélkül is érvényes bevallássá válik május 20-án a tervezete, ám azoknak, akik adókedvezményt érvényesítenek, mindenképp érdemes ezt átnézniük.

Izer Norbert ismertetése szerint a pénztártagok többségének a rendelkezésről szóló sorok a pénzintézetek adatszolgáltatása alapján szerepelnek a bevallási tervezetben. Nekik – ha semmivel nem kell kiegészíteniük a tervezetet, mert az minden tavaly megszerzett jövedelmüket tartalmazza –, csak el kell fogadniuk azt. A közel 100 ezer, két vagy több pénztárba befizető magánszemélynek viszont döntenie kell arról, hogyan osztja meg az adókedvezmény összegét. Erre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön fel is hívja az érintettek figyelmét, és nincs más dolguk, mint kiválasztani, hogy melyik pénztárba utalja a NAV a visszajáró adó összegét.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy minden nyugdíjcélú befizetés után igénybe vehető a kedvezmény, ami a befizetések 20 százaléka, de maximum egy évben 150 ezer forint. Ha valakinek több nyugdíjcélú megtakarítása is van (nyesz, nyugdíjbiztosítás és önkéntes nyugdíjpénztár), akkor az adókedvezmény éves korlátja még magasabb: 280 ezer forint – részletezte.

Izer Norbert megjegyezte, hogy a kedvezmény kezelésének módja is az öngondoskodást segíti. Az adóból visszajáró összeget ugyanis az adóhivatal közvetlenül a pénztárnak utalja, így ezzel is nő az időskori megtakarítás összege.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Próbaüzem alatti bevétel

Nagy Norbert

adószakértő

Evás ügyvédi iroda

Szipszer Tamás

adószakértő

2019 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X