hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mire jó a SZÉP kártya és hol lehet felhasználni?

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Számos munkáltatónál választható cafeteria-juttatás a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) számlára utalt támogatás, és egyre többen választanák ezt a juttatási formát, ha a felhasználását nem korlátozná, hogy több szolgáltatónál – különösen a kisebb vállalkozásoknál – még nem lehet vele fizetni. Sok cég még nem ismerte fel a SZÉP-kártya előnyeit, így például azt, hogy növeli a forgalmat, mert a tapasztalatok szerint az emberek kártyás-vásárlással többet költenek. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

A SZÉP-kártya egy olyan műanyag azonosító elektronikus utalványkártya, amely – a támogatásban részesülő munkavállaló, a közeli hozzátartozója, és a munkáltatója, valamint a szolgáltató azonosítására szolgál, elektronikuspénz tárolására, közvetlen fizetési műveletek végrehajtására nem alkalmas,

– az elektronikus elfogadóhelyi (POS) terminál által olvasható, és azon keresztül az elektronikus utalványoknak a rendszerben nyilvántartott rendelkezésre álló összege ellenőrizhető,
– lehetővé teszi, hogy használatával a támogatások céljának megfelelő szolgáltatások az elektronikus utalványok terhére igénybe vehetők legyenek, és
– használatakor a szolgáltató az elfogadott elektronikus utalványt az intézménynek elektronikusan továbbítja, ami alapján az intézmény azt beváltja.
A SZÉP-kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályait az 55/2011. (IV. 12.) kormányrendelet tartalmazza.

A SZÉP-kártya számlára kedvező közteherfizetés mellett utalható támogatások

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint béren kívüli juttatásnak minősül a munkáltató (ideértve a társas vállalkozást is) által a munkavállalónak (a társas vállalkozás személyesen közreműködő tagjának) az adóévben a SZÉP-kártya alszámlákra utalt – több juttató esetén együttvéve – legfeljebb

– a szálláshely-szolgáltatásra felhasználható 225 ezer forint támogatás;
– melegkonyhás vendéglátóhelyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést is) étkezési szolgáltatásra felhasználható 150 ezer forint támogatás;
– a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, 75 ezer forint támogatás.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink