hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így lehet rendelkezni idén az szja 1+1 százalékáról

  • adozona.hu

Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzenek a magánszemélyek az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékáról valamely regisztrált civil szervezet, illetve technikai számmal rendelkező egyház vagy a kiemelt költségvetési előirányzat (2019-ben is a Nemzeti Tehetség Program) javára.

Az 1+1 százalékos felajánlásáról – függetlenül attól, hogy a 2018-as személyi jövedelemadó-bevallását mikor és hogyan nyújtja be a magánszemély – a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is lehet rendelkezni.

Ha a magánszemélynek van elektronikus tárhelye, nyilatkozatát a legegyszerűbb módon, elektronikus úton nyújthatja be az e-SZJA webes felületen az online kitöltő segítségével vagy az ÁNYK keretprogram segítségével a bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 18EGYSZA nyomtatvány kitöltésével.

Papír alapon postai úton vagy lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain személyesen, illetve meghatalmazott útján nyújthatja be:

– az szja-bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve,

– az e-SZJA felületen megtalálható kitöltő program segítségével elkészített, majd kinyomtatott nyilatkozati lapon,

– a 18EGYSZA jelű nyomtatványon vagy annak adattartalmával egyező nyilatkozati lapon, továbbá

Ha vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését, akkor 2019. május 10-éig a munkáltatónak is le lehet adni – lezárt borítékban – a felajánlást. (A borítékon a leragasztás helyén szerepelnie kell a felajánló aláírásának.)

Abban az esetben, ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott kívánja benyújtani, a meghatalmazottnak a nyilatkozathoz csatolnia kell a magánszemély által adott, a nyilatkozat benyújtására jogosító meghatalmazását.

Fontos, hogy a 2019. május 20-ai határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha azt követően rendelkezik a magánszemély a befizetett személyi jövedelemadója 1+1 százalékáról, a rendelkezése érvénytelen, és a késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki.

Fontos tudni, hogy aki 2018-ban rendelkezett valamely egyház javára a szja 1 százalékáról, annak a nyilatkozatát 2019-ben is automatikusan figyelembe veszi a NAV, ha idén nem ajánlja fel egy másik egyház javára az adóját, vagy nem vonja vissza a tavalyi nyilatkozatát.

A civil kedvezményezettekre és a kiemelt költségvetési előirányzatra ugyanakkor továbbra is évente kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe az adóhatóság.

A magánszemély az 1+1 százalékról rendelkező nyilatkozatán jelezheti azon döntését is, hogy a nevét és elérhetőségét a megjelölt civil kedvezményezettel közölje a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

Az szja 1 százalékos felajánlására jogosult civil szervezetek listája ITT érhető el.

Az szja 1 százalékos felajánlására jogosult egyházak és a kiemelt előirányzat listája ITT érhető el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Eva megszűnése miatti bevallások

Szipszer Tamás

adószakértő

EU-s öregségi nyugdíjas megbízási jogviszonyban

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

EU-s magánszemély megbízása – tb

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close