hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóbevallás: több mint félmillió szja-bevallásban talált hibát a NAV

  • MTI

Félmilliónál is több magánszemély rontotta el idén az adóbevallását. Arra is akad példa, hogy valaki a pontatlan kitöltés miatt kapja meg később az adóvisszatérítést - ismerteti a Magyar Nemzet szombati száma.

Linczmayer Szilvia, a NAV szóvivője a lapnak elmondta: június végéig 585 ezer személy bevallásában talált hibát az adóhatóság. Kisebb jelentőségű elírásokat az adóhatóság munkatársai maguk is kijavíthatnak, máskor azonban nélkülözhetetlen az adózó közreműködése.

A júniusi előzetes adatok szerint valamivel több mint egymillió ember igényelt vissza adót, az igénylések teljes összege meghaladja a 37 milliárd forintot. Eszerint egy-egy személy átlagosan nagyjából 37 ezer forintot várt vissza.
   
Június közepéig több mint félmillió igényt teljesített az adóhatóság, s az összeg nagyobb része, 25,6 milliárd forint célba is ért. A NAV 735 esetben csúszott ki a 30 napos határidőből, késedelme miatt összesen 280 ezer forintot fizetett azoknak a magánszemélyeknek, akik emiatt később kapták meg a pénzüket. A hatóság késlekedése így esetenként átlagosan 380 forintba került.
   
Az adóhivatal az idén is számos esetben ellenőrizte az összeg kifizetése előtt, hogy az adóvisszaigénylés megalapozott-e, május végéig nagyjából 8200 ilyen vizsgálatot fejezett be. Az esetek közel felében, 3661 esetben azt tapasztalta, hogy a kérelem megalapozatlan. Ezekben a bevallásokban összesen 208 millió forintot igényeltek vissza jogosulatlanul. A vizsgálatok során arra is fény derült, hogy a jogosulatlanul visszaigénylők több mint 77 millió forint fizetési kötelezettséget nem teljesítettek - ismerteti a lap.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Import láncügylet az Egyesült Királyságból?

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Egyéni vállalkozó foglalkoztatása

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 július
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs