hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A Jobbik többkulcsós adórendszert vezetne be

  • MTI

A munkanélküliségre, a vállalkozások működésére, az életszínvonal emelkedésére és a költségvetési bevételekre egyaránt sokkal kedvezőbb hatása lenne az igazságosabb, többkulcsos személyi jövedelemadó újbóli bevezetésének és az élőmunkára rakódó járulékok csökkentésének - közölte Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A politikus közleményében azt írta: a decemberben módosított munkaszerződések jellemzően nem magasabb béreket, hanem alacsonyabb foglalkoztatási óraszámot tartalmaznak, legjobb esetben is a 2011-es fizetésért. Ez azonban a dolgozók számára több ezer forintos nettó jövedelemcsökkenést jelent a kieső adójóváírás miatt - tette hozzá.

Bertha Szilvia szerint a megemelt minimálbért sem tudják - mint fogalmazott, "vagy ha megtehetnék, akkor sem akarják" - kifizetni a munkáltatók, itt is a főállás helyett a részmunkaidőre történő bejelentést tekintik megoldásnak. A politikus azt írta: sok esetben a vállalkozások inkább létszámcsökkentéssel próbálják a költségeket finanszírozható szinten tartani. Kérdésként vetette fel, hogy miként maradnak életben a szükséges dolgozói létszám nélkül a vállalkozások, és mekkora munkaügyi visszaélésekre vagy vállalkozói csődhullámra kell számítani.

Bertha Szilvia úgy fogalmazott: a kormány megint adott egy nagy pofont mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak. "Hogy a költségvetéssel mi lesz, nem tudni, hiszen a javasolt bérkompenzáció helyetti elbocsájtások és részmunkaidős foglalkoztatásra történő átjelentések miatt a tényleges bevételek előre megjósolhatóan messze elmaradnak majd a tervezettől" - tette hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

SZÉP-kártya-juttatás megosztása munkáltatók közott

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink