hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Apport selejtezése: mi történik a jegyzett tőkével?

  • adozona.hu

Kft. magánszemély tagjai 2017-ben jegyzett tőke emelése gyanánt tárgyi eszközöket apportáltak. Ezek az eszközök tönkrementek, javíthatatlanok, le szeretnék selejtezni. A selejtezés miatt csökken-e a jegyzett tőke, kell-e társasági szerződést módosítani, vagy csak ki kell vezetni a selejtezés miatt ezen eszközöket a tárgyi eszközök közül? Tartoznak-e a tagok – akik egyben ügyvezetők is – felelősséggel az apport selejtezése miatt befizetési kötelezettséggel, mivel annak értéke már nem annyi, mint az apportáláskor volt? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt.

A tárgyi eszköz selejtezése (akkor is, ha apport volt) nem csökkenti a jegyzett tőkét. A selejtezés az eredményt csökkenti, és ha ennek következtében az negatív értékű lesz, akkor az eredménytartalékot és a saját tőkét mérsékli. Ebből következően intézkedésre akkor van szükség, ha a selejtezés következtében a saját tőke a törzstőke felére vagy a törvényben (Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény – Ptk.) meghatározott minimális összeg alá csökkent.

Ha ez fennáll, akkor az ügyvezető késedelem nélkül köteles összehívni a taggyűlést vagy annak ülés tartása nélküli döntéshozatalát kezdeményezni a szükséges intézkedések megtétele céljából. Az intézkedés lehet:

– pótbefizetés előírása,
– a törzstőke mértékét elérő saját tőke más módon való biztosítása (például tőkeemelés) vagy
– a törzstőke leszállítása;
– mindezek hiányában a társaság átalakulásának, egyesülésének, szétválásának vagy jogutód nélküli megszüntetésének elhatározása.

Ha a taggyűlés befejezését követő három hónapon belül az összehívására okot adó körülmény változatlanul fennáll, a törzstőkét le kell szállítani.

A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulással kapcsolatban értékkülönbözet megfizetése akkor követelhető a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltatótól, ha annak értéke az apport rendelkezésre bocsátásakor (átruházáskor) nem érte el a létesítő okiratban megjelölt értéket. Ha az apport megrongálódás, használat következtében vesztett értékéből, az nem ad okot a juttatótól térítés követelésére [Ptk. 3:189. §, 3:10. § (3) bekezdés].

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mikrovállalkozás rezsi augusztus 1-jétől

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs