hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Négynapos munkahetet, és napi hatórás munkavégzést javasol az újdonsült miniszterelnök

  • lapszemle

Négynapos munkahetet és hatórás munkanapokat javasol Finnországban az ország fiatal miniszterelnöke, a 34 éves Sanna Marin. A politikus a szomszédos Svédországban már 2015-ben bevezetett törvény példáját követné előterjesztésével – írja a szeretlekmagyarorszag.hu a Daily Mail cikkére hivatkozva.

Marin mindezt azzal indokolja, hogy ha az emberek több időt tölthetnek a családjukkal, a munkakedvet és a produktivitást is növeli.

A december 10-én kinevezett miniszterelnök szerint a rugalmasabb munkahét lehetővé tenné az emberek számára, hogy munkájuk mellett minél több időt töltsenek a családjukkal, a hobbijukkal vagy sportolással és kultúrával.

Marin, aki maga is egy gyermekes anya, megválasztásáig a finn közlekedési minisztérium vezetője volt, és már ez idő alatt is javasolta a rövidebb munkahetek bevezetését – írja a lap hozzátéve, hogy ötletét más politikusok is lelkesedéssel fogadták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink