hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mégsem lesz sztrájk a Luton repülőtéren

  • adozona.hu

Elmarad a hétvégére és a jövő hétre tervezett sztrájksorozat a Londont kiszolgáló Luton repülőtéren, miután a munkáltató javította az alkalmazottak által korábban elutasított béremelési ajánlatát.

A brit fővárostól északra fekvő repülőtérre naponta több járat közlekedik Budapestről és Debrecenből.

Az alkalmazottakat képviselő Unite szakszervezet – a legnagyobb brit-ír szakszervezeti szövetség – két hete jelentette be, hogy ha a sztrájkidőpontokig nem sikerül megállapodásra jutni a repülőteret üzemeltető céggel, akkor a május 26-ával kezdődő hétvégén – amely Nagy-Britanniában háromnapos munkaszünet – és azon túl is sztrájksorozat kezdődik Lutonon.

A Unite május 30-áig tartó szakaszos, „gördülő” sztrájkokat tervezett. E tervek szerint egy-egy napra, esetenként másfél napra letették volna a munkát a Lutonon dolgozó tűzoltók, a földi kiszolgáló személyzet tagjai – köztük a csomagkezelők –, a biztonsági ellenőrzéseket végző szolgálat alkalmazottai, valamint a karbantartási és üzemeltetési feladatokat ellátó munkavállalók.

A legtöbb területen azonban már az elmúlt napokban felfüggesztették a sztrájkakció terveit, pénteken pedig a Menzies Aviation repülőtéri szolgáltató cég alkalmazásában álló csomagkezelők is bejelentették, hogy mégsem teszik le a munkát a hétvégén, miután a repülőtér javított béremelési javaslatokat tett.

A Unite pénteken közölte, hogy a következő napokban szavazásra bocsátja az új munkáltatói ajánlatot, és azt javasolja, hogy az alkalmazottak hagyják jóvá az átdolgozott emelési javaslatot. A szakszervezet egyelőre nem ismertette, hogy a munkaadó milyen módosításokat hajtott végre az ajánlaton.

Az eredeti javaslatban 2,5 százalékos idei béremelés és többszöri egyszeri juttatás szerepelt, a szakszervezet azonban ezt nem fogadta el, azzal érvvel, hogy ez a bérajánlat nem tartana lépést az inflációval sem.

Áprilisban 1,3 millió utas fordult meg a lutoni repülőtéren. Ez volt a 15. olyan hónap egymás után, amikor meghaladta egymilliót az utasforgalom Lutonon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink