Jár a szabadságmegváltás a felmentési időre

Megosztás Tetszik

Jár-e szabadságmegváltás a felmentési idő azon tartamára, amelyre a munkáltató saját belátása szerint mentesítette a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alól? A munkavállaló szerint igen, a munkáltató szerint nem. A bíróság eldöntötte.

A Kúria honlapján közzétett leírás szerint az Mfv.II.10.053/2017/4. számú ügy alperese (a munkáltató) 2014. október 21-én kelt intézkedésével a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. § (4) bekezdése alapján 2015. július 10-ével felmentéssel megszüntette a felperes (a munkavállaló) közalkalmazotti jogviszonyát.

A felmentési időt a munkáltató a Kjt. 33. § (2) bekezdés f) pontja alapján 2014. november 11-étől 2015. július 10-éig 8 hónapban határozta meg és a teljes időtartamra mentesítette a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alól.

A munkáltató a felperes 2015. évre járó időarányos 18 nap szabadságát természetben nem adta ki és a jogviszony megszüntetésekor nem váltotta meg azt, ezért a munkavállaló keresetében szabadságmegváltás címén 137 376 forint késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni.

Az alperes ellenkérelmében azzal érvelt, hogy a felmentési idő azon tartama, amelyre a munkáltató saját belátása szerint mentesítette a közalkalmazottat a munkavégzési kötelezettség alól, nem tekinthető a szabadság szempontjából jogszerző időnek, így szabadságmegváltás erre az időszakra a felperest nem illeti meg.

Az elsőfokú bíróság helyt adott a felperes kereseti kérelmének, és a másodfokú bíróság is helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria megállapította, hogy a Kjt. 33. § (3) bekezdése a munkáltató kötelezettségévé teszi, hogy legalább a felmentési idő felére mentesítse a közalkalmazottat a munkavégzési kötelezettség alól. Annak időtartama nem lehet magasabb a felmentési idő felénél, attól azonban a közalkalmazott javára a munkáltató akár egyoldalú intézkedésével is eltérhet.

Ennek megfelelően nincs akadálya annak, hogy a közalkalmazottat akár a felmentési idő teljes időtartamára mentesítse a munkavégzési, illetve a rendelkezésre állási kötelezettség alól.

A Kjt. 2. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 115. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a munkavállalót a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság illeti meg, amelyre a munkavállaló elsősorban a munkavégzése tartama alapján szerez jogosultságot, meghatározott esetekben azonban a jogalkotó a munkavégzés nélkül eltelt időtartamot is ilyennek minősíti.

E körbe tartozik az Mt. 55. § (1) bekezdése k) pontja szerinti azon eset, amikor a munkavállaló munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamra mentesül a munkavégzési kötelezettség alól.

A perbeli esetben a munkáltató a Kjt. – mint munkaviszonyra vonatkozó szabály – 33. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján mentesítette a közalkalmazottat a felmentési idő teljes tartamára a munkavégzési kötelezettség alól, így a közalkalmazottnak az Mt. 55. § (1) bekezdése k) pontja értelmében nem kellett munkát végeznie. Ebből pedig az következik, hogy az Mt. 115. § (2) bekezdése g) pontja alkalmazásában a szabadságra való jogosultság szempontjából a munkavégzéssel nem töltött teljes felmentési idő munkában töltött időnek minősül.

A fentieknek megfelelően a Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.