hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt az alkalmi munkák fő szezonja, erre ügyeljen karácsonykor!

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd

A karácsonyi ünnepek környékén is nagy segítséget jelenthetnek az idény-, illetve alkalmi munkavállalók. Ebben az időszakban megemelkedő forgalommal számolhatnak az üdülők, a vendéglátó, illetve kereskedelmi egységek. Erre tekintettel áttekintjük ennek az atipikus foglalkoztatási formának a legfontosabb szabályait, buktatóit.

A szabályozás rendkívül rugalmas, hiszen a jogalkotó a munkajogi szabályok egy része alóli mentesítéssel, egyszerűbb adminisztrációval, bejelentési kötelezettséggel, valamint alacsonyabb közteherviseléssel kívánja ezt az atipikus foglalkoztatási formát vonzóvá tenni, és ezzel a fekete foglalkoztatás mértékét csökkenteni.

A vonatkozó rendelkezéseket két törvény tartalmazza. Egyrészt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) a 201-203. §. paragrafusaiban, másrészt pedig az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvényben (efotörvény) kell keresni a választ a felmerülő kérdésekre.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben kitérünk a bejelentési kötelezettségre, a foglalkoztatás idő- és létszámkorlátaira, a vasárnapi, ünnepnapi munkavégzésre, a szabadság számítására vonatkozó szabályokra.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Környezetvédelmi termékdíj

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Belföldi fuvar euróban történő elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close