hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így viselkedik a jó munkavállaló

  • dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász

A munka törvénykönyve I. fejezete tartalmazza azokat az alapvető szabályokat, amelyek zsinórmértékül szolgálnak a munkáltató és munkavállaló magatartásához. Míg ezeket a felek egy része emberi jóérzésből fakadóan minimumszabályként betartja, gyakori eset az alapelvek megsértése és a bíróság ezen alapuló marasztaló ítélete is.

Az általános magatartási előírások egyrészről pótolják a törvény egyes hiányosságait, másfelől többletkövetelményeket is megfogalmaznak.

Az előbbire példa: adott egy munkáltató, akinél nincs rá gyakorlat és külön nem is írja elő, hogy a munkavállaló pontosan mikor, kinek, milyen módon jelezze, ha nem tudja felvenni a munkát. Ez nem jelenti azt, hogy a dolgozó majd megteszi, amikor ideje engedi, hanem az együttműködési kötelezettség, valamint a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye alapján köteles távolmaradását olyan időben jelezni, hogy az alapján a munkáltató még megszervezhesse a helyettesítését.

Az utóbbira példa: a munkáltató felmondással él, ennek indoka a létszámcsökkentés. Lehet, hogy a perben a munkáltató ennek valóságát és okszerűségét szépen tudja igazolni, azonban ha a munkavállaló sikeresen bizonyítja, hogy az intézkedés tényleges és mögöttes oka szexuális irányultsága volt, a bíróság az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére hivatkozással meg fogja állapítani a munkaviszony megszüntetésének jogellenességét.

Jóhiszeműség és tisztesség elve, tájékoztatási kötelezettség

A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti.

Nézzünk egy példát: bár a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást a munkáltató nem köteles indokolni, az éppen várandós nő keresetet nyújt be jogellenes munkaviszony-megszüntetésre hivatkozással. Azzal érvel, hogy az azonnali hatályú felmondás kiadásához a terhessége vezetett.  Amennyiben a peres eljárásban a munkáltató ennek ellenkezőjét nem tudja bizonyítani, eljárása ezen általános magatartási követelménybe ütközik, így jogellenes.

A törvény alapján a jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott.

Például: a munkáltató a munkavállalóval szóban megállapodott a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésében. A szóbeli megállapodás főszabály szerint érvénytelen, de ha ez utólag teljesedésbe megy, jogszerűnek minősül.

Jelen esetben nem így történik, ugyanis a munkavállaló meggondolja magát és bírósághoz fordul arra hivatkozással, hogy nem jött létre a közös megegyezés, ő nem kívánta a munkaviszonya megszüntetését. Mivel – a dolgozó korábbi eljárása alapján – a munkáltató kellő alappal bízhatott a közös megegyezés létrejöttében, a munkavállaló igénye nem lesz megalapozott.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, mit takar a méltányos mérlegelés és az elvárhatóság elve, valamint melyek a joggal való visszaélésre, a jogos gazdasági érdek és az üzleti titok védelmére, valamint a munkaviszonyon kívüli magatartásra vonatkozó szabályok!

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink