hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Idénymunkára is alkalmazhatnak közfoglalkoztatottakat

  • MTI/Adózóna

Közfoglalkoztatottakat is lehet alkalmazni egyszerűsített foglalkoztatásban – döntött kedden az Országgyűlés.

Pintér Sándor belügyminiszter azzal indokolta a módosítást, hogy egyrészt lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a közfoglalkoztatottak minél nagyobb számban tudjanak részt venni például a mezőgazdasági idénymunkákban, másrészt a közfoglalkoztatási program ne akadályozza a munkáltatók szezonális munkaerő-igényének kielégítését.

Ha valaki nem fogadja el az egyszerűsített foglalkoztatásban felajánlott munkalehetőséget, három hónapra kizárják a közfoglalkoztatásból. A módosításokat a képviselők 117 igen szavazattal, 64 ellenében fogadták el.

A jogszabály-változás szerint a munkáltatók minden év október 31-éig bejelenthetik a megyei foglalkoztatási szerveknél a következő év május 1. és október 31. közötti terveiket azzal kapcsolatban, hogy hol, munkakörönként milyen létszámban és milyen ütemben szeretnének egyszerűsített foglalkoztatást. A munkáltatók a polgármestereknek is jelezhetik ezeket.

A közfoglalkozás feltételeiről olvassa el korábbi cikkünket!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Családi gazdálkodó szocho elszámolása

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan ajándékozása utáni szja

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close