hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hét hosszú hétvégéjük lesz idén a munkavállalóknak Romániában

  • MTI

Romániában a mindig hétvégére eső húsvéti és pünkösdi szabadnapokat is beleértve hét hosszú hétvégéjük lesz idén a munkavállalóknak, az első négynapos minivakáció szombaton kezdődik – közölte az MTI.

A Digi24 hírportál által pénteken közölt kimutatás szerint a munka törvénykönyvében szereplő, történelmi eseményekkel és keresztény ünnepekkel kapcsolatos 17 hivatalos munkaszüneti nap közül (amelyekbe húsvét és pünkösd vasárnapját is beleszámolják) idén négy esik szombatra vagy vasárnapra. A fennmaradó 13 szabadnap mindenkit megillet, anélkül, hogy a kormány – más évekhez hasonlóan – pihenőnapokká nyilvánította volna a közalkalmazottak számára a hivatalos munkaszüneti napok és az előttük lévő, vagy utánuk következő hétvégék közötti munkanapokat.

A kormány beavatkozása híján így január 3., péntek maradt az egyetlen munkanap, amely megszakította azt az egyhetes vakációt, amivel az idei év kezdődött volna. Romániában ugyanis nemcsak január elseje, hanem másodika is hivatalos szabadnap, a nemrég bevezetett két újabb munkaszüneti nap – január 6-a vízkereszt, illetve január 7-e Keresztelő Szent János ünnepe – pedig hétfőre és keddre esik.

Az Adózóna írásait munkajog témakörben itt olvashatja el.

A következő háromnapos hétvége három hét múlva lesz Romániában, mivel Havasalföld és Moldva egyesülésének ünnepe, január 24-e péntekre esik.

Hasonlóképpen péntekre esik idén augusztus 15-e, Nagyboldogasszony ünnepe, és háromnapos hétvégét eredményez az is, hogy december elseje, Románia nemzeti ünnepe hétfőre esik.

Idén két olyan, a romániai munkatörvénykönyvben munkaszüneti napként megjelölt nap van, amely vasárnapra esik: november 30-a, Szent András ünnepe, illetve június elseje, a nemzetközi gyermeknap.

A Digi24 felidézte, hogy az országos kollektív munkaszerződés szerint kiemelkedő családi események (házasságkötés, gyermek születése, temetés) alkalmával további fizetett szabadnapok illetik meg a munkavállalókat – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Elektromos autó töltése

Antretter Erzsébet

adószakértő, Adótanácsadási Üzletágvezető

Niveus

Támogató feltüntetése – ellenszolgáltatásnak minősül?

Antretter Erzsébet

adószakértő, Adótanácsadási Üzletágvezető

Niveus

Katás egyéni vállalkozó cseden

Adózóna szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 március
H K Sze Cs P Sz V
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink