hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyre több a halálos munkahelyi baleset

  • MTI/lapszemle

Emelkedik a halálos munkahelyi balesetek száma - írja a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) adataira hivatkozva, amely szerint az idei év első hét hónapjában harminc halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt, 3,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Tavaly, a pandémia évében összesen 64-en, egy évvel korábban 83-an vesztették életüket munkavégzés közben. Ez ellentétes az elmúlt ötévi trenddel, hiszen akkor a tragikus kimenetelű balesetek száma jellemzően csökkent – írja a Világgazdaság.

Idén január 1. és július 31. között 9443-an sérültek meg munkavégzés közben, ez 2,7 százalékos csökkenés egy év alatt.

Tavaly egész évben több mint 20 ezer, három munkanapot meghaladó munkaképtelenséget okozó munkabalesetről készült jegyzőkönyv. A csonkolásos balesetek száma 2021 első hét hónapjában 114 volt, ami éves összevetésben több mint 6 százalékos visszaesés.

Az ITM adatai szerint a legtöbb munkahelyi baleset Budapesten és Pest megyében történt, minden ötödik dolgozó itt sérült meg.

A sérülések harmada az 50-249 főt foglalkoztató vállalatoknál volt.

A sérülések közel háromnegyedét a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a postai szállításban és a raktározási területen szenvedték el a dolgozók – írja a Világgazdaság.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink