hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A NAV mobilappjában bárki ellenőrizheti foglalkoztatását

  • MTI

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki ellenőrizheti néhány koppintással, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e – hívta fel a figyelmet az adóhivatal csütörtökön az MTI-nek küldött közleményben.

Kiemelték, a lekérdezés mindössze fél percet vesz igénybe, az eredmény azonban mindenki számára fontos, mert a szabályos foglalkoztatás az egészségügyi ellátásnak és a későbbi nyugdíjnak is feltétele.

Hangsúlyozták, a NAV-Mobil „Foglalkoztatási adatok” menüpontjában elérhető szolgáltatások hosszú távú biztonságot nyújtanak valamennyi adózónak, hiszen amellett, hogy azonnal láthatóvá válik bármilyen változás a jogviszonyokban, bér- és járulékadatokban, segítségével egy pillanat alatt fény derülhet a szabálytalan foglalkoztatásra is, így mihamarabb rendezhető a jogviszony.

Külön pontban kontrollálhatók munkáltatónként a jelenleg élő, le nem zárt jogviszonyadatok, egy másik pont szolgál a NAV-nál – a járulékbevallásokból – rendelkezésre álló bér- és járulékadatok ellenőrzésére, valamint egy önálló információs pontban valamennyi kapcsolódó tájékoztató füzet is megtalálható – ismertették.

Kitértek arra, hogy a NAV-Mobil „Foglalkoztatási adatok” szolgáltatásába először KAÜ-azonosítással lehet belépni, ezután beállítható egy jelkód is, amellyel a későbbiekben még gyorsabban hozzáférhető a felület, sőt az erre alkalmas mobilokon ujjlenyomattal vagy arcfelismerővel is használható a lekérdező.

A rendkívül egyszerű felület amellett, hogy valamennyi munkavállaló számára hasznos, gazdaságfehérítő hatása sem elhanyagolható, hiszen az állampolgári adótudatosság növelésével a jogkövető vállalkozások pozícióját is tovább javítja – írták a közleményben.

A Google Play és az App Store alkalmazásáruházakból is letölthető NAV-Mobil ezen kívül számos más funkciót is tartalmaz, lekérdezhető benne az adószámla, egyszerűen befizethető a gépjárműadó, ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai, és sok más hasznos információval, kalkulátorral, adatbázissal segíti az adózást – tájékoztatott a NAV.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fordított áfa

Nagy Norbert

adószakértő

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink