hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tengerparton nyaralna? A horvátok részben állják a kötelező tesztek árát a turistáknak

  • MTI

A horvát idegenforgalmi minisztérium részben fedezné a koronavírustesztek árát azon turisták esetében, akiknek hazatéréskor negatív tesztet kell felmutatniuk a határon – mondta Nikolina Brnjac tárcavezető vasárnap az RTL horvát kereskedelmi televíziónak adott interjújában.


Erre egyelőre húszmillió kunát (942 millió forint) különített el a tárca – mondta Brnjac, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy a családoknak ez pluszköltséget jelent.

Horvátországban nemrég hatósági árat szabtak a PCR-teszteknek és az antigén gyorsteszteknek. Előbbi ötszáz kunába (23,5 ezer forint), utóbbi kétszáz kunába (9423 forint) kerül. Arra, hogy pontosan mennyivel járulna hozzá a minisztérium a tesztek költséghez, Brnjac azt mondta, erről még egyeztetnek a horvát közegészségügyi intézettel. Nyomatékosította, hogy az olcsóbb tesztek csak a turisták számára lesznek elérhetőek. Azt, hogy ki turista, a napi adatokat mutató horvát e-Visitor rendszer alapján ellenőrizni tudják.

Horvátországban a turizmusból származó bevételek a hazai össztermék (GDP) közel 20 százalékát teszik ki, ezért Zágráb mindenképpen meg szeretné menteni az idegenforgalmi idényt. A tesztek finanszírozása mellett arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy a turisták biztonságban érezzék magukat az országban. Ezért az idei év jelmondata a Safe stay in Croatia (Biztonságos tartózkodás Horvátországban).

A miniszter kifejtette, hogy két héten belül megkezdhetik az idegenforgalmi dolgozók oltását is a koronavírus ellen. Közel hetvenezer embert oltanának be, főleg pincéreket, szakácsokat és recepciósokat, valamint a szezonmunkásokat. A nyár elejéig pedig kilencvenezer magánszállásadót is. Bár az oltás önkéntes, a tárca abban bízik, hogy az említett szektorban tevékenykedők nagy része élni fog a lehetőséggel.

Horvátországban az elmúlt napon 1617 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 292 516-ot. Az elmúlt 24 órában 39-en haltak bele a fertőzés okozta Covid–19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 6308-ra emelkedett. Kórházban 1870 beteget ápolnak, közülük 182-en vannak lélegeztetőgépen.

Szlovéniában vasárnapra 548-cal, több mint 225 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4119-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 615-en vannak kórházban, 139-en intenzív osztályon.

Az országban éjfélkor lejár a húsvéti időszakra elrendelt teljes zárlat. Így hétfőtől az iskolások és az óvodások visszatérhetnek az oktatási és nevelési intézményekbe, valamint újra nyithatnak az üzletek és a szolgáltatások.

Továbbra sem lehet azonban összejöveteleket tartani. Szigorúan tilos az esküvők, különböző rendezvények és ünnepségek rendezése. Engedélyezik azonban a vallási szertartásokat, de harminc négyzetméterre csak egy résztvevő juthat.

Újra kinyitnak a könyvtárak, galériák és a múzeumok is. Tíz főig pedig – a megfelelő távolság betartása mellett – engedélyezik az olyan sportokat, ahol a sportolók közvetlenül nem érintkeznek egymással.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Személyszállító vállalkozás – sofőr alvállalkozó

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Orvosok bértámogatása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Cégeladás költségeinek elszámolása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close