hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Támogatott újraindítási hitelekhez juthatnak a kkv-k

  • MTI/lapszemle

Júliustól az újraindítási hitelprogramok váltják a cégek likviditásának megőrzését támogató kríziskonstrukciókat a Széchenyi-kártya-programban – jelentette be a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette: program újraindítási, Go! elnevezésű konstrukcióival továbbra is kedvező, fix 0-0,5 százalékos kamatozású, államilag támogatott kölcsönhöz juthatnak a kis- és középvállalkozások.

A lap Orbán Viktor bejelentése nyomán kereste meg a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatóját. A miniszterelnök a Világgazdaság konferenciáján azt mondta: a költségvetésnek ellensúlyoznia kell a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá! programjának kivezetését. Ehhez az állam kedvező, legfeljebb fél százalék kamatozású hitelkonstrukciókat biztosít, amelyek a mikro-, kis- és középvállalkozások újraindítását segítik, és erre a célra a KAVOSZ Zrt. Széchenyi-kártya-programja a legrugalmasabb eszköz.

Krisán László a részletekről elmondta: a krízistermékek helyett július 1-jétől négy új konstrukciót vehetnek igénybe a vállalkozások, szeptembertől pedig újabb kétféle termékkel bővül a Széchenyi-kártya-program.

Júliustól elérhető a Széchenyi folyószámlahitel Go!, amely kétéves, 0,1 százalékos fix kamatozású, legfeljebb százmillió forintos hitelkeretet tesz elérhetővé a gazdaság szereplőinek.

Szintén rendkívül kedvező kamatozású termékként igényelhető a következő hónaptól a Széchenyi likviditási hitel Go!, amely szabadon felhasználható forgóeszközhitel. A maximum hároméves futamidejű hitel kamata fix nettó 0,2 százalék.

Számos hitelcélra használható fel a magasabb összegű, legfeljebb egymilliárd forintig igényelhető Széchenyi beruházási hitel Go! és az agrár-Széchenyi beruházási hitel Go!. Az újraindulást támogató, maximum tízéves futamidejű hitel kamata a futamidő végéig fix nettó 0,5 százalék. Felhasználható hitelkiváltásra és szinte minden beruházási típusú finanszírozásra.

A legnehezebb helyzetbe sodródott ágazatot segítő Széchenyi turisztikai kártya Go! maximum 250 millió forintos folyószámlahitel-keretet nyújt az érintett szereplőknek, a futamideje akár három év. A konstrukció szinte teljes egészében ingyenes, vagyis a nettó kamat, illetve egyéb díjtételek mértéke nullaszázalékos, és csupán a nettó kezességi díjat kell a vállalkozásoknak megfizetniük.

Szeptembertől pedig két új konstrukcióval bővül az Újraindítási program – jelentette be Krisán László. A többi hitelhez hasonlóan a Széchenyi- lízingkonstrukcióhoz is kiemelt állami támogatás jár, ezért a termék fix nettó 0,5 százalékos kamattal lesz elérhető. A Széchenyi önerő-kiegészítő hitel célja pedig az, hogy a 2021-2027-es uniós programokhoz, pályázatokhoz szükséges önrész a vállalkozások rendelkezésére álljon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink