hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ritkítják az autóbuszok járatszámait több vidéki városban

  • MTI

Újabb módosításokat vezetnek be a közösségi közlekedésben több vidéki városban: tovább csökkentik a járatok számát, mert sokkal kevesebb az utas a koronavírus-járvány miatt. Egyes településeken éjszakára, néhány helyen pedig teljesen leállt, illetve leáll a helyi autóbusz-közlekedés.

Békéscsabán minden nap vasárnapi menetrend szerint, azaz óránként indulnak a járatok szerdától a város minden részébe, de este hét óra után már nem járnak egyik vonalon sem.

Debrecenben szabadnapi menetrend szerint közlekednek a közösségi járművek, vagyis kevesebb járat közlekedik, mint a tanszüneti vagy a tanszüneti-munkanapi menetrendek idején – közölte a helyi közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ugyanakkor több járaton egyedi menetrendet vezetett be. Ezek főként olyan egészségügyi intézményeket, ipari létesítményeket érintő járatok, ahol nem lehetséges a teljes leállás, itt igazodnak a munkavállalók igényeihez. Emellett meghosszabbították a lejáró bérletigazolványok, valamint a tavalyi vonal- és gyűjtőjegyek érvényességét június 30-áig.

Dombóváron április 1-jétől 80 százalékkal ritkítják a járatokat, a helyi autóbuszok reggel és este közlekednek a munkába járók számára – mondta Pintér Szilárd, a város polgármestere az MTI-nek. Hozzátette: a hétvégén két éjszaka fertőtlenítik a város buszmegállóit.

Dunaújvárosban kedden a nyári menetrend lépett érvénybe a helyi buszközlekedésben.

Pécsen a helyi közösségi közlekedést működtető Tüke Busz Zrt. további módosításokat léptetett életbe a korábban bevezetett nyári menetrenddel kapcsolatban. A legtöbb járat esetében munkanapokon délután öt óra után a munkaszüneti, azaz a vasárnapi menetrend van érvényben csütörtöktől, míg éjjel tizenegy és hajnali négy óra között nem járnak a buszok.

Salgótarjánban szerdától a tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a helyi autóbuszjáratok, és a Volánbusz helyközi járatai is erre váltottak át.

Szegeden március 18-ától nyári menetrend szerint közlekednek a villamosok, trolik és autóbuszok. A következő hetekben tovább csökkentik a járatok számát, egyeztetve a helyi cégekkel és intézményekkel annak érdekében, hogy a nélkülözhetetlen közszolgáltatások, a patikák, az élelmiszerüzletek és szegedi nagy munkáltatók dolgozói, valamint azok, akik munkája nem végezhető otthonról, továbbra is időben el tudjanak jutni a munkahelyükre.

Szekszárdon a polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a helyi tömegközlekedés az önkormányzat kérésére már hétfőtől a nyári szünidőben szokásos menetrendre állt át, a járatokat fokozottan fertőtlenítik.

Székesfehérváron és Veszprémben hétfőn a szombati napokra érvényes menetrend lép életbe a helyi közösségi közlekedésben. Vácon ideiglenes menetrend szerint járnak a buszok.

A Volánbusz Zrt. valamennyi helyi és helyközi járata a nyári, tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekedik szerda óta – olvasható a busztársaság honlapján. Közölték azt is, hogy több településen – így Balatonfűzfőn, Békésben, Csurgón, Mórahalmon, Monoron és Nagyatádon – további intézkedésig leállt a helyi autóbusz-közlekedés. Gyöngyösön pénteken, Bonyhádon április 1-jén lép életbe a leállásra vonatkozó intézkedés – írták.

Az Adózóna járványügyi helyzettel összefüggő korábbi cikkeit itt olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink