hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rekordot dönthet az államcsődök száma

  • MTI

Valószínűleg rekordot dönt az idén a törlesztési csődbe kerülő államadósok száma az új koronavírus okozta világjárvány súlyos gazdasági sokkja miatt – áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő kiemelte, hogy az év eleje óta eddig három szuverén törlesztési csődesemény történt: Argentína, Ecuador és Libanon került hátralékba államadósság-szolgálati kötelezettségeivel.

Ez azt jelenti, hogy a törlesztési csődbe került államadósok száma máris beállította az eddigi éves rekordot: a Fitch által besorolással ellátott szuverén adósok közül 2017-ben szintén három – El Salvador, a Kongói Köztársaság és Venezuela – lett hátralékos államadósság-törlesztéseivel.

A Fitch Ratings londoni elemzői ugyanakkor az év eleje óta jellemző minősítési dinamika alapján azzal számolnak, hogy az idén még további államcsődök várhatók, vagyis a törlesztési hátralékba kerülő államadósok száma meghaladja az eddigi éves rekordot.

A hitelminősítő e várakozás alátámasztására kiemeli, hogy az idén mindössze négy hónap alatt 29 szuverén leminősítést hajtott végre, ami szintén rekord.

Ugyancsak rekord az államadós-osztályzatokra érvényes, leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátások nettó egyenlege, amely jelenleg 28 a 2019 végén mért 4 után.

A cég közölte azt is, hogy öt államadósra tart érvényben "CCC" vagy ennél alacsonyabb szuverén kockázati besorolást.

A Fitch kimutatása alapján a "CCC/CC/C" államadós-osztályzati sávon belül az 1995-2019 közötti időszak egészének évenkénti átlagában 26,5 százalék, halmozott ötévi átlagban számolva 38,5 százalék volt az államadósság-törlesztési csődök aránya.

A Fitch Ratings definitív besorolási módszertana szerint a "CCC" szuverén osztályzat jelentős adóskockázatot és a törlesztési csőd tényleges lehetőségét jelzi, a "CC" minősítés pedig nagyon magas adóskockázatot jelent, és arra utal, hogy valószínűsíthető a törlesztési csőd valamilyen formája.

A történelmi távlatú tapasztalatok alapján mindez arra vall, hogy 2020-ban további államcsődök várhatók - áll a Fitch keddi tanulmányában.

A hitelminősítő hangsúlyozta, hogy az államadósokat érintő csődesemények viszonylag ritkák: a cég mindössze 23 szuverén csődeseményt regisztrált azóta, hogy az 1990-es évek közepén elkezdte az államadós-kötelezettségek osztályzását.

Egy másik globális piacvezető hitelminősítő, a Moody's Investors Service legutóbbi tanulmánya szerint az új koronavírus okozta járvány súlyos gazdasági hatásai miatt rekordra emelkedett azoknak a vállalatoknak a száma is, amelyek elveszíthetik befektetési ajánlású adósosztályzatukat.

A Moody's összesítése szerint az idei első negyedévben 26-tal 96-ra emelkedett a cég által besorolással ellátott globális vállalati listán azoknak a nem pénzügyi szolgáltatási cégeknek a száma, amelyek a befektetési, illetve a befektetésre már nem ajánlott – vagyis spekulatív, magas hozamú – osztályzati sáv határára kerültek.

A "bukott angyallá" válástól - vagyis a befektetésre ajánlott osztályzat elvesztésétől - közvetlenül veszélyeztetett vállalatok száma a Moody's globális besorolási listáján 43-ról 76-ra nőtt; ez szintén rekord.

A még befektetői osztályzatú, de ennek elvesztésével közvetlenül fenyegetett adósok besorolása a Moody's osztályzati módszertana alapján a befektetési ajánlású sáv alsó szélét jelentő "Baa3", leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással vagy negatív előjelű figyelőlistás státusszal.

A "bukott angyal" (fallen angel) a befektetésre ajánlottból a spekulatív kategóriába visszasorolt kereskedelmi és államadósok megjelölése a hitelminősítői zsargonban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink