hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mit lehet tenni, ha nem fizet a partner?

  • adozona.hu

Fizetésképtelenségi hullám söpörhet végig az európai vállalkozások között a világjárvány gazdasági hatásai miatt. Az OECD kimutatása szerint a leginkább érintett ágazatokban akár a cégek 30 százaléka is érintett lehet. A partnerek fizetésképtelenségéből eredő kockázatokat minden vállalkozásnak minimalizálnia kell. A Deloitte Legal szakértői számba vették, mit lehet tenni, ha a legnagyobb körültekintés ellenére sem lehet megúszni a kinnlevőségeket.

A tanácsadó cég tapasztalatai szerint növekszik azon céges megkeresések száma, ahol az érintettek arról érdeklődnek, hogyan lehet megelőzni a partner fizetésképtelenné válását, és mit lehet tenni, ha az mégis bekövetkezik. Bár az országok gyorsan reagáltak, a megtett lépések csak a válság rövidtávú hatásait orvosolták. Mivel azonban a pandémia elhúzódik, ez hosszú távú terhet jelent a vállalkozásoknak, amelyeknek emiatt jelentősen csökkenhet vagy akár teljesen el is maradhat a befektetési hajlandóságuk.

Lépni kell, mielőtt baj lesz!

A koronavírus kiszámíthatatlan hatásai miatt legjobb még a partnerek esetleges fizetési nehézségeinek felmerülése előtt ellenőrizni és áttekinteni a partnerek által az érintett cég javára nyújtott biztosítékokat együttesen, illetőleg azokat külön-külön is. Ez lehet ugyanis az utolsó időpont, amikor a partnerek még hajlandók együttműködni – figyelmeztet dr. Boross Ádám, a Deloitte Legal ügyvédje.

Tapasztalatai szerint egy felelősen gondolkodó vállalkozásnak különösen az alábbi kérdéseket ajánlatos megvizsgálnia a javára nyújtott biztosítékokkal összefüggésben:

–      A nyújtott biztosítékok köre és összege összhangban áll-e a biztosított követelések értékével?

–      Milyen lépéseket szükséges megtenni a biztosítékok érvényesítése érdekében, és ezek ténylegesen meg is tehetők-e a biztosítéki kötelezett együtt nem működése esetén is?

–      A biztosítéki kötelezett megfelelt-e a biztosítéki szerződésben vállalt és a jogszabályokban előírt kötelezettségeinek?

–      A vonatkozó bejegyzések megtörténtek-e és továbbra is hatályosak-e?

–      Átadták-e a partnerek, és elérhetők-e a biztosítéki szerződések alapján átadandó nyilatkozatok, dokumentumok?

–      A kezes hozzájárult-e az alapul szolgáló biztosított jogviszony módosításához?

Ha a legnagyobb körültekintés ellenére is bármely hiányosságot fedezi fel egy cég a számára nyújtott biztosítékokkal összefüggésben, és amennyiben ilyen módon orvosolható, a biztosítéki kötelezettet minél előbb fel kell szólítani vállalt kötelezettségeinek teljesítésére és figyelmeztetni kell az egyes jogkövetkezményekre. További megoldásként szóba jöhet  a biztosítéki szerződés módosítása, és a jogi korlátok figyelembe vételével pótlólagos biztosíték kérésére is lehetőség nyílhat – teszi hozzá dr. Boross Ádám.

Mit lehet tenni, ha a partner nem fizet?

A fizetésképtelenné váló partnerrel szemben több lehetőség is van arra, hogy a jogos követeléshez hozzá lehessen jutni. Dr. Walter Viktória, a Deloitte Legal peres csoportjának ügyvédje ezeket a lehetőségeket vette sorra:

Fizetési felszólítás: Költséghatékony megoldás, mellyel az igény eredményesen érvényesíthető. Ez a lépés a felszámolás megindításának előfeltétele is.

Beszámítás: A kintlévőségeket kölcsönösen csökkentő lépés, a felszólítás előtt érdemes hivatkozni rá. Ráadásul engedményezett követeléssel szemben is működhet.

A tartozás elismerése: Az adósok fizetési haladék vagy kedvezmény fejében gyakorta vállalják. A módszer meggyorsítja a követelés behajtását, de nagyon fontos, hogy egyértelműen legyen megfogalmazva.

Bírósági per: Szigorú eljárási szabályok szerint zajlik, éppen ezért sok keresetet elutasítanak és az elindított eljárásoknál is jogvesztéshez vezet egy apró eljárási hiba is. A bírósági gyakorlat is szigorított, például a Kúria döntése a részkövetelések érvényesítését kizárta.

Felszámolás: A bírósági pernél hatékonyabb. Ám csak úgy lehet esély a sikerre, ha hitelezőként a megindítás feltételeit biztosítják, adósként pedig időben vitatni kezdik a követelést. Az eljárás végén vagy fizetési kényszerhelyzet áll elő, vagy elrendelik a felszámolást. Utóbbi esetben az adós vállalkozást a megszűnés kockázata fenyegeti és komoly reputációs veszteséget szenved el, vezetői pedig magánvagyonukkal felelnek a társaság tevékenységéért.

Visszajár az áfa?

Ha az adós nem fizet, a hitelezőnek is komoly kérdéseket kell megválaszolnia. A követelést ki lehet-e vezetni a könyveiből? Milyen értéken kell a követelést nyilvántartani? A társasági adóban érvényesíthető-e a behajthatatlan követelés?

A legfontosabb kérdés általában az, hogy visszakérhető-e az áfa, ugyanis azt akkor is be kell fizetni, ha az adós nem fizet. Az adóhatóság az áfa visszakérése esetén alaposan utánanéz annak, hogy az adózó az egész üzleti kapcsolat alatt kellő gondossággal járt-e el, illetve azt is megnézi, elévült-e a tartozás. Az ilyen bonyolult és összetett ügyekben nem árt jó előre szakértői segítséget kérni – hangsúlyozza dr. Harcos Mihály, a Deloitte Legal peres csoportjának vezető ügyvédje.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink