Egyszámjegyű szja, nyugdíjcélú állampapír – az ÁSZ-elnök javaslatai a válságkezelésre

  • MTI/lapszemle
1

A koronavírus-járvány okozta válság olyan mértékben alakítja át a viszonyokat, amihez legfeljebb csak az 1989-90-es rendszerváltozás hasonlítható – jelentette ki Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Hozzátette, a kormánynak a pandémia nyomán mindenekelőtt azt kell eldöntenie, hogy válságot akar kezelni vagy a változást menedzselné.

"Aki válságot kezel, az rövid távon gondolkodik, adót emel és megszorításokat vezet be. Aki viszont észreveszi, hogy átalakultak a viszonyok, és az új feltételekhez igyekszik igazodni, az felkészül a változásra, ezért adót csökkent, és szélesíti a lehetőségeket" – fejtette ki.

Domokos László úgy véli, két világnézet jelenik meg ma a hazai politikában. "Az egyik szemlélet szerint olyan válság a mostani, amit segélyekkel kell kezelni, vagyis csak túl kell élni a krízis időszakát, és majd visszazökken az élet a régi kerékvágásba. Csakhogy ez a felfogás téves, mert nem juthatunk vissza oda, ahol például januárban voltunk. A magyar politika másik iránya szerint – s ezt követi a kormány – a befektetés a lényeg, mert magától nem tér vissza a fejlődés időszaka" – mondta hozzátéve, hogy az utóbbi felfogást tartja helyesnek.

A számvevőszéki elnök szerint a válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók, a családok jövedelme. Ehhez azonban az államnak kell megfelelő lépést tennie, és ez a lépés szerinte "most a kormány egyik régi tervének megvalósítása, az egyszámjegyű személyi jövedelemadó mielőbbi alkalmazása lenne".

Hozzátette: számításaik szerint egy százalék szja-csökkentés 170 milliárd forintba kerül, "azaz nagyjából ezermilliárd forintos adócsökkentésről beszélünk. Ennyi maradna a legálisan munkát vállaló majdnem négy és fél millió embernél".

Domokos László szerint Magyarország egyik legfontosabb feladata, hogy a következő két-három évben garantálja saját fizetőképességét, ehhez pedig hitelekre is szüksége lesz. Úgy vélte, "az államnak saját polgáraitól kell kölcsönt kérnie". Szükség lenne például nyugdíjcélú állampapírra – ezt korábban tervbe is vette a kormány, de még nem vezette be. Felvetette annak lehetőségét is, hogy rövid lejáratú, jól kamatozó, néhány hónapos állampapírokból is vásárolhasson a lakosság.

A számvevőszéki elnök elmondta: "Három intézkedéstípus kifejezetten hatékony lehet gazdasági krízishelyzet idején. (...) Az első a társadalom öngondoskodásának támogatása – ezt szolgálhatná az új típusú állampapírok bevezetése. A második az adóegyszerűsítés és a gazdaság további fehérítése. Utóbbi területen az elmúlt években hatalmasat lépett előre Magyarország, az online pénztárgépek, a közúti áruszállítás elektronikus ellenőrzése és az online számlarendszer révén jelentősen zsugorodott a hazai feketegazdaság. (...) A fehérítés sok száz milliárdos bevételt jelenthet az államnak, miközben növelheti az átláthatóságot és csökkentheti a korrupció lehetőségét. Harmadszor érdemes áttekinteni az állami kiadásokat, és a pazarló, felesleges költéseket el kell hagyni".

Domokos László arról is beszélt, hogy ha az Európai Unió pénzt ad, "érdemes elfogadni, s lesz is helye az összegeknek". Azt ugyanakkor hozzá kell tenni – szögezte le –, hogy a válság elleni küzdelemhez az EU-tól eddig egyetlen eurócent sem érkezett, az első ilyen tételek leghamarabb január környékén futhatnak be, s leginkább a beruházások, a fejlesztések, vagyis a különféle építkezések költségeinek kifizetésére szolgálhatnak.

Magyarország "jó helyzetből rugaszkodhat neki a következő időszaknak, ugyanakkor csak rajtunk múlik, hogy nyertesek vagy vesztesek leszünk" – hangoztatta az ÁSZ elnöke.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (1)
hómaró

Hogy én mennyire unom ezt az örökös porhintést!

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

hirdetés
NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kapcsolt vállalkozás – kata

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close