hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az Európai Gyószerügynökség szerint összefüggés van az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződéses esetek között

  • MTI

Összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által az új koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között – jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban.

Az EMA oltási stratégiával és egészségvédelemmel foglalkozó egységének vezetője az Il Messaggero című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: „véleménye szerint most már ki lehet mondani, hogy világos, hogy van összefüggés” a vakcina és az utóbbi hetekben az oltásokat követően tapasztalt vérrögképződéses esetek között, de azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.

„A beoltott emberek között nagyobb arányban lépett fel agyi trombózis a fiatalok körében, mint ahogy vártuk. Ezt ki kell mondanunk” – mondta Cavaleri, hozzátéve, hogy igyekeznek pontos képet kapni arról, hogy mi történik, hogy pontosan lássák, hogyan váltja ki ezt a reakciót az oltóanyag.

Utalt arra, hogy az EMA várhatóan órákon belül hivatalosan is megerősíti ennek az összefüggésnek a fennállását.

Néhány hete merült fel aggodalom amiatt, hogy néhány esetben agyi trombózis lépett fel olyanoknál, akiket előzetesen az AstraZeneca vakcinájával oltottak be. Elővigyázatosságból több ország leállította a 60 év alatti korosztály oltását ezzel a vakcinával, amíg nem tudnak meg többet erről a jelenségről. Ugyanakkor mindeddig még egyetlen hatóság sem mondta ki, hogy okozati összefüggés lenne az AstraZeneca-vakcina alkalmazása és a vérrögképződéses esetek között.

A brit gyógyszerfelügyelet (MHRA) kimutatása szerint az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból eddig több mint 18 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában, és az e vakcinával beoltottak közül harmincnál fordult elő vérrögképződés, az esetek zömében az agyi trombózis egy ritka formája, és hét páciens meghalt. A brit hatóság ugyanakkor – az EMA eddigi álláspontjával összhangban – azt hangsúlyozta, hogy az adatok változatlanul arra vallanak, hogy e vakcina alkalmazásának előnyei messze felülmúlják az esetleges kockázatokat.

Az AstraZeneca gyógyszercég március végén azt hangsúlyozta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy komoly kockázat állna fenn az oltóanyag használata és a vérrögképződés között, és egy szombati nyilatkozatukban pedig biztosítottak afelől, hogy a cég legfontosabb prioritása a páciensek biztonsága.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink