hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az Egészségügyi Világszervezet egyelőre nem támogatja az oltási útlevelet

  • MTI

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre nem támogatja az oltási útlevél megkövetelését az utazásokhoz, egyrészt a bizonytalanság miatt azzal kapcsolatban, hogy az oltás véd-e a vírus terjesztése ellen, másrészt pedig méltányossági okokból – közölte kedden Genfben az ENSZ egészségügyi szervezetének szóvivője.

„Mi a WHO nevében jelenleg annyit mondhatunk, hogy nem tekintenénk az oltási útlevelet kötelezőnek egy országba való belépéshez, illetve az onnan történő kilépéshez, mert nem vagyunk a jelenlegi szakaszban bizonyosak abban, hogy a vakcina megakadályozza-e vírus terjesztését” – jelentette ki Margaret Harris.

„Ezen túl vannak más kérdések is, így az azokkal szembeni hátrányos megkülönböztetés, akik valamilyen okból nem juthattak védőoltáshoz” – tette hozzá a szóvivő egy ENSZ-sajtóértekezleten.

A WHO jelenleg a kínai Sinopharm és a Sinovac gyógyszergyárak koronavírus elleni védőoltását vizsgálja abból a célból, hogy április végén potenciálisan felvehessék a sürgősségi alkalmazásra hitelesített vakcinák listájára – jegyezte meg a szóvivő.

„Ez nem megy olyan gyorsan, mint reméltük, mert több adatra van szükségünk” – jelentette ki Margaret Harris, de titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem közölt további részleteket.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója márciusban szólította fel az országokat, hogy a felesleges készletekkel rendelkező országok ajánlják fel ezeket az adagokat a WHO és a GAVI Vakcinaszövetség vezetésével a kis és közepes jövedelmű országok védőoltással történő megsegítésére létrehozott COVAX programnak. Az indiai exportkorlátozások miatt ugyanis szűkösek az Indiai Szérum Intézet (SII) által gyártott AstraZeneca/Oxfort szállítmányok.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink