További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A kisadózás veszélyeire figyelmeztet az ügyvédi iroda

  • adozona.hu

Töretlenül nő a kisadózás (kata, kiva) népszerűsége, mérnökök, programozók, fodrászok, ügyvédek ezrei választják ezen adózási formák valamelyikét. Mindeközben kevesen szembesülnek azon kockázatokkal, amelyeket ezen adózási formák rejtegetnek. Márpedig ezek következményei súlyos adóforintokban és büntetésekben mérhetők, akár a kisadózó, akár pedig a neki jövedelmet juttató vállalkozás számára – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Egyre többen katáznak ma Magyarországon, a NAV napokban megjelent évkönyve alapján 2017-ben csaknem 240 ezren éltek ezzel az adózási formával. Nem is csoda, hiszen a kata választására jogosult adózó 50 ezer forintos havi adófizetéssel szinte valamennyi adókötelezettségét letudhatja. A kis- és középvállalkozások körében szintén szárnyal a kiva népszerűsége: már több mint 15 ezren adóznak a kiva hatálya alatt – főként olyanok, akik sokakat foglalkoztatnak, és emiatt bérköltségük magas. Mindezek fényében nem is csoda, hogy a kisadókból származó adóbevételek is jelentősen nőttek 2017-ben: katából mintegy 100 milliárd forint, kivából pedig 20 milliárd forint bevétele származott az államkasszának, ami a tavalyi évhez képest 45 százalékos növekedés.

Láthatóan tehát a kisadókkal mind az adózók, mind pedig az adóhatóság jól járnak. Nem árt azonban az óvatosság azoknál, akik ezen adózási formák valamelyikét választják.

Amikor a kata munkaviszonnyá válik

Barta Péter, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogásza szerint a kata szabályozás csapdát rejt magában. Amennyiben ugyanis a kisadózó évi nettó egymillió forintnál nagyobb bevételt realizál ugyanazon személytől, úgy a törvény azt feltételezi, hogy a kisadózó és megrendelője/foglalkoztatója között munkaviszony áll fenn. Ez a feltételezés ugyan megdönthető, ehhez azonban a kisadózónak kell bizonyítania, hogy a kata-törvényben listázott körülmények közül legalább kettő megvalósul. Ezen körülmények jelentős része pedig – így például az, hogy a megrendelő utasíthatta-e a kisadózót vagy sem, a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozhatta-e meg, a kisadózó tevékenységéhez szükséges eszközöket és anyagokat a kisadózó biztosította-e stb. – sokszor nehezen megfogható vagy nehezen bizonyítható.

Amennyiben e körülmények (vagy azokból legalább kettő) meglétét a kisadózó nem tudja bizonyítani, úgy a megrendelőtől kapott jövedelme munkaviszonyból származó jövedelemként adóztatandó. Ez pedig nem csak a kisadózóra, hanem a foglalkoztatóra is komoly kihatással jár: a foglalkoztatónál ugyanis szociális hozzájárulás- és szakképzési hozzájárulás-hiány állapítható meg, az erre kivetett adóbírsággal, késedelemi pótlékkal (és esetleg mulasztási bírsággal) együtt. Ebből következően a foglalkoztatónak elemi érdeke figyelemmel követni azt, hogy egymillió forintot meghaladó éves kifizetés esetén a törvényben foglalt körülmények (vagy azok közül legalább kettő) megvalósulnak-e a kisadózónál, és nem kezelheti úgy a kérdést, mintha ez pusztán a kisadózó kockázata lenne.

Kiva – reszkess a rokonoktól!

A kiva választásának lehetősége bevételi és létszámkorláthoz van kötve. Konkrétan, a kiva szerinti adózást csak olyan cég választhatja, amelynek bevétele az 500 millió forintot, alkalmazottainak száma pedig az 50 főt nem haladja meg. A törvény egy ártatlanul elejtett megjegyzése szerint azonban ezeket az értékeket kapcsolt vállalkozások esetében össze kell számítani.

Értelemszerűen kapcsolt vállalkozásnak minősül a kivaalany leányvállalata és az is, a kivaalany tulajdonosa másik vállalkozást alapít. Ezek az esetek viszonylag könnyen átláthatók és kontrollálhatók. Nem árt azonban észben tartani, hogy két vállalkozás akkor is kapcsoltnak minősül, ha tulajdonosaik egymás közeli hozzátartozói. Hiába teljesíti ezért egy magánszemély tulajdonában levő cég vagy cégcsoport a kiva választásának a feltételeit, ha az adott személy édesapja, fia, vagy esetleg testvére is cégtulajdonos. Ilyenkor ugyanis ezen cégek forgalmát vagy alkalmazotti létszámát össze kell adni, és könnyen kialakulhat olyan helyzet, hogy azok együttesen már meghaladják a kiva-választási határértékeket. Különös problémát jelent ez a szabály azon családoknál, amelyek tagjai nem tudnak egymás üzleti ügyeiről, vagy ahol a családtagok közötti összetartás egyébként is lazább.

Kisadózó: nagy óvatosság

Könnyűnek, illetve adminisztráció- és bonyodalommentesnek tűnhet a kisadók választása – és ez így is van az adó összegének kalkulálása, vagy az adófizetés adminisztrálása tekintetében. Annál nagyobb figyelmet igényel azonban annak a folyamatos szem előtt tartása, hogy a kisadózó megfeleljen ezen adózási formák választási feltételeinek.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő a szolgáltatáscsomagra, akkor garantáltan kap nyári pihenéséhez egy HVG Extra magazincsomagot, és a sorsoláson is részt vesz, ahol Presser Gábor koncertjére nyerhet két jegyet. Az akció feltételei a 2018. június 18-tól 2018. augusztus 22-ig megrendelt, és 2018. augusztus 31-ig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Számlázás elévült időszakra bírósági ítélet alapján

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Idegen ingatlanon végzett beruházás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ingatlan bejelentése és számviteli elszámolása II.

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

2018 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X