hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elképesztő helyre rejtették a csempészett cigit

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei május első napjaiban három helyszínen összesen több mint 42 millió forint értékű cigarettát foglaltak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - olvasható a NAV facebook oldalán.

Első alkalommal a pénzügyőrök közúton egy nagy sebességgel közlekedő, ukrán rendszámú Ford személygépkocsit próbáltak ellenőrizni, azonban az a pénzügyőrök jelzésére nem állt meg, és elhajtott. A pénzügyőrök követték a gépkocsit, amely az út szélén hirtelen megállt, majd a sofőr kiugrott és elszaladt. A hátrahagyott gépkocsiból összesen 22 490 doboz különféle márkájú, 18 millió forint értékű magyar adójegy nélküli cigaretta került elő.

Második esetben a pénzügyőrök közúton haladva felfigyeltek egy fekete Audira, melynek sofőrje – a pénzügyőröket észlelve – gyorsítani kezdett. A követett gépkocsira Tiszabecsen egy ház mögött találtak rá. A gyanús körülmények miatt az ingatlant a tulajdonos jelenlétében átvizsgálták. Az egyik helyiségben a konyhaszekrényt elmozdítva egy földbe ásott üregben mintegy 24 ezer doboz különféle márkájú, 11 millió forint értékű magyar adójegy nélküli cigarettát találtak. 

Harmadszorra pedig a pénzügyőrök egy zöldhatár-ellenőrzés keretében Beregdaróc térségében több személyre figyeltek fel. Megpróbálták őket feltartóztatni, ám azok elszaladtak a helyszínről. A kutatás során a pénzügyőrök Beregdaróc lakóingatlanainak kertjei mögötti bokros területen fekete nejlonba csomagolva mintegy 15 ezer doboz, 13 millió forintnyi, különféle márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettára bukkantak. 

A pénzügyőrök mindhárom esetben orgazdaság miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál, a csempészett cigarettát valamint az első esetben hátrahagyott gépkocsit lefoglalták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egészségügyi dolgozó jövedelemkiegészítés

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Csed, gyed, örökbefogadói díj adómentessége

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább