hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Cigarettacsempészekre csapott le NAV

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szabolcsi pénzügyőrei akciót tartottak Tiszabecs térségében, mely során összesen több mint 37 ezer doboz csempészett cigarettát foglaltak le 29 millió forint értékben.

A NAV szabolcsi pénzügyőrei akciót tartottak a cigarettacsempészek elfogása és tevékenységük megakadályozása érdekében Tiszabecs térségi közutakon és közterületeken. Az eredményes ellenőrzésben, melyben a pénzügyőrök mellett két cigarettakereső kutya vett részt, több eljárás (szabálysértési, jövedéki, büntető) indult, öt elkövetőt elfogtak valamint, három gépkocsit és több mint 37 ezer doboz ukrán csempész cigarettát lefoglaltak. A gépkocsik mindegyike át volt alakítva (kerékjárati ív, padlólemez, küszöb, váltóbox),sőt az egyik gépkocsi a gáztartályába is cigarettát rejtettek.

A pénzügyőrök az összesen 29 millió forint értékű cigarettát és gépkocsikat lefoglalták és három esetben költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést is tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Videók:
https://www.youtube.com/watch?v=AnzheE1ANsQ
http://youtu.be/E_Jrh8H0quE

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Gépkocsijavítás fél áfa

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs