hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az AEO-értesítéseknek joghatása van

  • adozona.hu

Az engedélyezett gazdálkodó az AEO-eljárásokban elektronikus úton kommunikál a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV). A NAV elektronikus üzeneteiről automatikus értesítést kap, aminek azért van jelentősége, mert a NAV-üzenetnek joghatása van – hívja fel a figyelmet honlapján az adóhatóság.

Az Uniós Vámkódex alapján egy határozat attól a naptól hatályos, amikor a kérelmező azt megkapta, vagy úgy tekintendő, hogy megkapta. Ez azt jelenti, hogy a joghatásnak nem feltétele az, hogy az ügyfél a döntést elolvassa vagy olvasását visszaigazolja.

Az engedélyezett gazdálkodó az AEO-engedély iránti kérelmét és az engedéllyel kapcsolatos bejelentéseit az erre a célra létrehozott uniós informatikai rendszerben nyújtja be. A NAV mint vámhatóság a döntéseit e rendszeren keresztül közli vele, a közlés napja pedig a vámhatósági döntés elküldésének az időpontja. Az AEO-eljárásokban ez az uniós informatikai rendszer az EU Ügyfél Portálon elérhető eAEO-STP.

A NAV által használt EOS-alkalmazásból küldött értesítések az ügyfélnél az eAEO-STP-ben azonnal megjelennek, tehát közöltnek tekintendők. Mindez az ügyfélnek hátrányos döntésekre is vonatkozik.

A hivatalos iratok küldésének, közlésének mozzanata tehát kiemelt jelentőségű az AEO-kérelem benyújtása és a befogadása utáni audit alatt, csakúgy, mint az engedély kiadása után – hiszen az ügyfél és a vámhatóság közötti kommunikáció elektronikus.

A vámhatóság az AEO-státuszt a szabálykövető és megbízható gazdálkodóknak adja meg. A státusszal járó kötelezettségek részeként az AEO-nak tisztában kell lennie az eAEO-STP működésével is, a jogszabályok ismerete mellett. Ehhez nyújt segítséget a DG-TAXUD felhasználói útmutatója, amely az EU Ügyfél Portálra belépve érhető el.

Ha az AEO e-mail-címmel regisztrál az EU Ügyfél Portálon, akkor minden, az AEO-nak küldött üzenetről értesíti az alkalmazás. Így nem kell naponta belépnie az eAEO-STP-be, hogy ezt ellenőrizze.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Benzin, áfa levonhatósága taxis cég esetében

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Munkaidő/pihenőidő beosztásának szabályai 2.

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Egészségileg alkalmatlan munkavállaló

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább