hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

VOSZ: időszerű változtatni az iparűzési adó szabályain

  • MTI

Nagyon időszerű változtatni a helyi iparűzési adó jelenlegi szabályozásán, főleg a magyar mikro- és középvállalkozások érdekében – mondta Perlusz László, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára ma reggel az M1 aktuális csatornán annak kapcsán, hogy a Nemzeti Versenyképességi Tanács az iparűzési adó gazdasági növekedést ösztönző átalakítását javasolja a kormánynak.

Perlusz László szerint a jelenlegi, árbevételhez kötött iparűzési adó főleg a kiskereskedőknek hátrányos. Az adónem nem veszi figyelembe az adott cég nyereségességét, másrészt az iparűzési adónál megmaradt a feltöltési kötelezettség, amely rosszul érinti a szezonális bevétellel rendelkező vállalatokat.

A kötelezettség azt jelenti, hogy a cégeknek előre meg kell becsülniük az iparűzési adó várható éves összegét, s erre feltölteni a számlájukat. Ez a szabály likviditási gondokat okozhat, és ha a vállalkozások alulbecslik az összeget, akkor még bírságra is számíthatnak.

Varga Mihály pénzügyminiszter egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy az értékcsökkenési leírás és a kutatás-fejlesztési költségek nagyobb arányú levonását tennék lehetővé az iparűzési adó kiszámításakor, a feltöltési kötelezettséget pedig megszüntetnék.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Környezetvédelmi termékdíj

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Kft. ügyvezető tulajdonosa bevételszerző tevékenység nélkül

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Kedvezményszabály csed/gyed

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close