hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Építményadót és kommuniális adót vetett ki Papcsák

  • MTI

Két éve még ellenezte Papcsák Ferenc zuglói polgármester, akkor még a kerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltjeként, hogy a lakosságra plusz terheket vessenek ki. Ma már az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére hivatkozva magyarázza, idéntől miért kénytelenek a helyiek lakásuk után adót fizetni.

Építményadót vállalkozásokra és azokra vetnek ki, akiknek van ugyan lakásuk Zuglóban, de nem ott élnek - írja a hvg.hu. Ezt az adónemet eddig nem kellett fizetni, bár az érintetteknek kötelező volt az erről szóló bevallást elkészíteniük.

Azon lakások után, amelyekre építményadót nem fizetnek, idén január 1-jével kommunális adót kell leróni. Ennek indokaként az önkormányzat honlapján a forráshiányt, illetve a bevételkiesést jelöli meg. A zuglói kommunális adó a maga nemében Budapesten a legdrágábbnak számít. Engedményt – harminc százalék elengedését – csak a nyugdíjasok és a legalább három kiskorú gyermeket nevelő nagycsaládosok kapnak. A kommunális adóról szóló kötelező adóbevallást a magánszemélyeknek február 29-ig kell benyújtani. Arra, aki nem készít adóbevallást, kétszázezer forintos büntetést szabhat ki az önkormányzat.

Két évvel ezelőtt Papcsák Ferenc, mint a XIV. kerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltje még nem érezte fontosnak, hogy az anyagilag szűkös helyzetben lévő önkormányzat bevételei megnőjenek. Az építményadó bevezetése után olyan hirdetést jelentetett meg a Zuglói Lapokban, amely szerint a Fidesznek köszönhetően eltörölték az építményadót, be sem kell vallani.

A teljes cikket itt olvashatja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény 16 év fölött

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Hipa – egyszerűsített adómegállapítás

Szipszer Tamás

adószakértő

23HIPAK_A-NY-01. 9. pontja

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink