hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adó a nagy semmire, nem tetszett a Kúriának

  • adozona.hu

Az önkormányzati rendelet szabályozási tárgyával, illetve felhatalmazásával összefüggésben állapíthat meg kötelezettséget tartalmazó korlátozó feltételeket – mondta ki határozatában a Kúria, úgy ítélve meg, hogy az adó kivetésével az önkormányzat célja az volt, hogy egy szűk réteget a település elhagyására ösztönözzön.

A Kúria Alsónémedi nagyközség önkormányzata képviselő-testületének a települési adóról szóló önkormányzati rendeletét vizsgálta. A jogszabály rendelkezései a települési adó megfizetésére egy viszonylag szűk adózói csoportot köteleztek. Egy olyan csoportot, amelynek tagjai a településen tulajdonnal, vagyonértékű joggal, önkormányzati lakás bérleti jogával nem rendelkeznek, illetve ezen jogokkal rendelkezőknek nem hozzátartozói, nem szállásépület lakói, nem kiskorúak, nem minősülnek tanulónak, regisztrált álláskeresőnek, foglalkoztatásuk nem megoldott és rendszeres pénzellátásban sem részesülnek. A települési adót tehát éppen azoknak a személyeknek kellene megfizetniük, akik vagyoni, vagy jövedelmi viszonyaik alapján szociálisan rászorultnak minősülnek, és akik ellátásának finanszírozására az adó felhasználható a helyi adókról szóló törvény rendelkezései alapján. Az adóbeszedésére kötelezett vagyoni jogi jogosultra továbbá tételes naprakész nyilvántartási kötelezettséget ró a rendelet.

A Kúria szerint az egyenlő bánásmódot sérti meghatározott társadalmi csoport adóztatása oly módon, hogy annak célja a közteherviseléssel nem hozható összefüggésbe. Jól körülhatárolható személyi körnek a település elhagyására szorítása vagy letelepedésük megnehezítése közteherviseléssel „sújtással” alapjogokat korlátozó. Az adó célja jelen esetben ugyanis nyilvánvalóan elsősorban közrendészeti célú volt.

A Kúria megállapította, hogy az önkormányzati rendelet szabályozási tárgyával, illetve felhatalmazásával össze nem függő feltételek megállapítása törvénysértő. Igazolható legitim cél nélküli, törvény által tiltott, önkényes különbségtételt valósít meg, ha az adójogi szabályozás a jogalanyok számára kifejezetten teherviselő képességük ellenében határozza meg kötelezettségeik mértékét.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink