Közszereplő képmásának használhatósága – kúriai döntés

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő

A Kúria a BH2024.157. számú döntésében azt vizsgálta, hogy a sajtó mely esetekben használhatja fel a közszereplőről készült fényképet. Gondolhatnánk, hogy ez a lehetőség korlátlan, mivel a közszereplőket terhelő tűrési kötelezettség nagyobb, ez azonban nincsen így. Az ügy tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze.

Rövidnadrágos kép készült kutyapisiltetés közben

„Hivatalosan is itt a tavasz – ... rövidnadrágban tartott bizalmas egyeztetést ...-nal és egy welsh terrierrel” címmel jelent meg cikk, amely többek között azt tartalmazta, hogy az igazán nagy dolgok pisiltetés közben dőlnek el. Ezt követően a cikk bemutatta a beszélgető felek NER-es státuszát, üzleti hátterét, illetve OLAF vizsgálattal érintettségét. A cikk illusztrációjaként két fotót jelenített meg, amelyen kutyasétáltatás közben látható a pert indító felperes a másik személy társaságában.

A felperes ezt követően az alperesi sajtónak megküldött levélben kérte képmásának a cikkből történő törlését. Az alperesi sajtó a kérelemnek nem tett eleget. A felperes a képmáshoz fűződő jog érvényesítése iránti keresetben bíróság előtt arra kérte az alperest kötelezni, hogy képmását megjelenítő két felvételt a „Hivatalosan is itt a tavasz: ... rövidnadrágban tartott bizalmas egyeztetést ...-nal és egy welsh terrierrel” címmel megjelent cikkből és az alperes valamennyi adathordozójáról eltávolítsa. Kérte továbbá az alperes eltiltását a további jogsértéstől. A kereset jogalapjaként a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban. Ptk.) 2:42. § (1) bekezdését, a 2:43. § g) pontját és a 2:51. § (1) bekezdés b) pontját jelölte meg. A sajtó természetesen ennek elutasítását kérte.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyben részletesen beszámolunk az ügy jogi kimeneteléről!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Duális képzés – csed

Széles Imre

tb-szakértő

A1 nyomtatvány külföldi kiküldetés

Széles Imre

tb-szakértő

Közfoglalkoztatási jogviszony munkaviszony-e?

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink