33 találat a(z) veszély cimkére

Szinte láthatatlan vérszívókkal jön az új veszély a száj- és körömfájás után: a szomszédban már százával fertőz a kéknyelv vírusa Cikk

Lázas, nyáladzó, elkékülő nyelvüket nyújtogató kérődzőkkel, térden csúszó juhokkal, „táncoló” marhákkal szembesülhetnek azok a tenyésztők, akik állatait megfertőzte a vírus. Ausztriában több száz esetet észleltek a napokban, de szinte egész Nyugat-Európában ott van már a szinte láthatatlanul apró szúnyogok terjesztette vírus. A kéknyelv betegség nem annyira durva, mint a száj- és körömfájás, de esetleges hazai megjelenése már túl sok lehet az eleve túlfeszített állategészségügynek és a piaci pszichózis által is sújtott húságazatnak. A kormányzat mindenesetre már készül rá – írja a hvg.hu.

Musk platformja veszélyes befolyással bírhat, Párizs vizsgálja az X-et Cikk

A francia ügyészség vizsgálatot indított Elon Musk X közösségi médiaplatformja ellen, állítólagos algoritmikus elfogultság miatt – írja a Reuters nyomán a portfolio.hu.

Aktualitás a munkavédelemben: hidegben végzett munka veszélyei Cikk

Nemcsak a hőségben, hanem a hidegben végzett munkának is vannak egészségügyi kockázatai – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Veszélyes játékok – fokozottan ellenőriz a NAV Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ünnepek előtt kiemelten ellenőrzi, hogy biztonságos játékok kerülnek-e az üzletek polcaira.

Mozgó munkaeszköz fogalma Kérdés

Harmadával csökkent az őzállomány Békés megyében Cikk

Békés vármegye erdeiben korábban 20-25 ezer őzet tartottak nyilván, az elmúlt három évben azonban a törzsállomány mintegy egyharmada eltűnt. A vadászok egyelőre nem tudják, mi áll a jelenség hátterében – mondta a Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének elnöke hétfőn az MTI-nek.

Túl sokat nyomkodja a gyerek a mobilt a szünidőben? – a videójátékok káros hatásaival kapcsolatban figyelmeztet a GVH Cikk

A gyermekek körében egyre népszerűek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékok. Egyes kutatások szerint az általános iskola alsó tagozatába járó gyerekek háromnegyede játszik valamilyen digitális játékkal. Sokszor nem egyértelmű a szülőknek, hogy az adott játék megfelelő-e a gyermekük korának, illetve milyen veszélyekkel kell számolniuk – hívja fel a figyelmet honlapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Július 18-a éjfélig marad érvényben a hőségriasztás az ország egész területén Cikk

Meghosszabbítja a hőségriasztást az országos tisztifőorvos – írja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében.

Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után, olvasható a Nébih honlapján.

Egyetlen szem ukrán gabona sem marad Magyarországon, az Orbán-kormány megint nem létező veszéllyel riogat Cikk

Az ukránok idehaza csak veszteséggel tudnák eladni a termésüket. Az exportstop pedig csupán fantomokkal való hadakozás – írja a nepszava.hu.

A fűtési szezonnal járó veszélyekre figyelmeztet a katasztrófavédelem Cikk

A fűtési szezon kezdetével a lakástüzek és a szén-monoxid-mérgezés veszélyére hívja fel a figyelmet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Másodfokú riasztást adott ki felhőszakadás veszélye miatt a meteorológiai szolgálat több vármegyére Cikk

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád, Pest és Heves vármegyére az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt – közölte az MTI.

Veszélyes növényi kórokozó jelent meg Magyarországon Cikk

Az Európában először 2015-ben azonosított, növényekre veszélyes kórokozó kapcsán Magyarországon jelenleg három vármegye: Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala érintett. A fertőzés eredetének tisztázása további vizsgálatokat igényel. A veszélyes zárlati károsító terjedése csak a növényegészségügyi intézkedések szigorú és következetes betartásával előzhető meg – olvasható a Nébih honlapján.

Nem szólt, hogy hús és sajt van nála, ezért kiutasították Ausztráliából Cikk

Nem jelentette be, hogy a csomagjában hús és sajt is van, ezért kiutasítottak Ausztráliából egy 20 éves spanyol férfit, aki ezzel az első az ország történetében, akinek az új, szigorított élelmiszerbiztonsági előírások miatt vonták vissza a vízumát – közölte az MTI.

Másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ augusztus 20-a éjfélig Cikk

A pénteki heves zivatarok számosságát, térbeli előfordulását tekintve még jelentős a bizonytalanság, az időjárási helyzet függvényében a piros riasztási fokozat kiadása sem zárható ki – tette közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Társasági adó, nonprofit kft.

Pölöskei Pálné

adószakértő

Követelés engedményezése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Személygépkocsi-behozatal

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink