hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

2035-től vezetné be a 67 éves nyugdíjkorhatárt a szlovén kormány

  • MTI

A szlovén kormány elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, amely 2028-tól évente három hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt, és 2035-től a 40 év jogosultsági idővel rendelkezőknél 62 évre, a legalább 15 év jogosultsági idővel rendelkezők esetében pedig 67 évre emelné a nyugdíjkorhatárt – számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió, közölte az MTI.

A tervezet szerint a nyugdíjak kiszámításához használt időszak, amely jelenleg a 24 legkedvezőbb egymást követő kereseti évet veszi figyelembe, 2028-tól fokozatosan hosszabbodna. 2035-re a 40 évből a legjobb 35 évet ölelné fel, az öt legalacsonyabb jövedelmű évet pedig figyelmen kívül hagyná.

Emellett a 40 év szolgálati időre vonatkozó nyugdíjjogosultság meghatározásához használt felhalmozási rátát is fokozatosan növelnék, a jelenlegi 63,5 százalékról 2028-tól kezdődően 2035-ig 70 százalékra.

Foglalkoztatás, vállalkozás nyugdíj előtt, mellett 2025-ben – webinárium

A javaslat szerint a nyugdíjak indexálásának módszere is változni fog. Jelenleg a nyugdíjakat egy olyan képlet alapján igazítják ki, amely 60 százalékban az átlagos bruttó bérnövekedést, 40 százalékban pedig a megélhetési költségek átlagos emelkedését veszi figyelembe. A jövőben egyre inkább a megélhetési költségek növekedését helyeznék előtérbe a bérek növekedésével szemben. 2040-re a bérnövekedés csak 20 százalékát teszi majd ki a nyugdíjak kiszámításának, míg a megélhetési költségek emelkedése a fennmaradó 80 százalékot.

A változások a nyugdíjasok karácsonyi juttatásairól is rendelkeznek, az első kifizetését idén novemberre tervezi a kormány. Ennek induló összege 150 euró, és 2030-ig évente 20 euróval emelkedik – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink