96 találat a(z) versenyhivatal cimkére

Cikk

Ha mindenki hatékonyabban versenyezteti a beszállítókat, az csökkenő árakhoz vezethet, így jó esély van arra, hogy 2023 végére egyszámjegyű legyen az infláció Magyarországon – mondta Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatójukon. Az elnök szerint már a GVH határozott fellépésének is van visszatartó ereje, önmagában ezzel is képesek a lakosságra nehezedő inflációt mérsékelni.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszabályi könnyítést javasol a nehéz helyzetben lévő vendéglátóipari vállalkozások érdekében, több javaslatot tett az ágazat szereplői számára – közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel miután lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatot.

Cikk

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésére. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is találkozott már hasonlóval, mostantól pedig a bankkártyatársaságok is segítik a hatóságok fellépését.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a gymbeam.hu fitnesz-webáruházat üzemeltető szlovák vállalkozással és annak magyarországi leányvállalatával szemben. A cégek ugyanis valószínűleg megalapozatlan egészségre vonatkozó állításokkal, esetenként gyógyhatás-ígéretekkel, megtévesztő árfeltüntetéssel, továbbá a forgalmazáshoz szükséges bejelentési kötelezettség teljesítése nélkül árusítják egyes termékeiket.

Cikk

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a magyarországi kontaktlencse- és szemüveg-kiskereskedelem egyik meghatározó vállalkozásával, az eOptika Kft.-vel szemben, mivel valószínűsíthetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat honlapján és hirdetéseiben, például az árak feltüntetésénél – közölte a GVH.

Cikk

Megújította a versenyhivatal az influenszer marketingről szóló tájékoztatóját, amelyben konkrét példákkal és gyakorlati tanácsokkal segíti az influenszerek és a reklámügynökségek jogkövető magatartását – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület 1%

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Számlázás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Nyugtaadat-szolgáltatás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink