171 találat a(z) teljesítés cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy zálogházat működtető kft. pénzintézettől kapja a hitelt. A megmaradt zálogtárgyakat eladja a pénzintézet a kft.-nek, a hónap utolsó napjával számolnak el. Kérdés: a számlát milyen teljesítési és fizetési határidővel kell kiállítani? Tisztelettel

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Tavaly decemberben kiállított proformához, majd előlegszámlához (az átutalt pénzről) tartozóan a mai napig nem történt teljesítés. Kérdéseim: van-e időbeli korlát arra vonatkozóan, hogy meddig "lóghat" előlegként? Mi a helyzet akkor, ha szerződésben nincs szabályozva, hogy meddig kell megtörténnie a teljesítésnek, vagy meg van határozva, de az előleget nyújtó fél nem kéri csak két év múlva a teljesítést. Akár évekbe is telhet, hogy lesz hozzá teljesítés, és majd csak akkor készül el a végszámla?

Kérdés

Kérdező társaság alvállalkozók igénybevételével végez építési, mérnöki, kivitelezési szolgáltatásokat, munkákat. Kérdező társaságnál bevett gyakorlat, hogy nem fogadja el addig az alvállalkozói teljesítésekről szóló beérkező számlákat, amíg a megrendelőnek a munkát nem számlázta, nem zárta le a teljesítést. Azzal az indokkal, hogy az esetleges hibákat, hiányosságokat nem tudja az alvállalkozóval érvényesíttetni. Kérdésünk, van-e a fenti helyzetre jogszabályi háttér, mi a gyakorlat? Segítségüket előre is köszönjük, M.Consulting Bt.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Segítséget kérnék, milyen teljesítési időponttal kell számlázni az alábbi szerződés (részlet) alapján? Kell-e előlegszámlát kiállítani? „A Felek megállapodnak, hogy a Szolgáltatót az általa a jelen szerződés alapján teljesített szolgáltatásokért összesen 5.000.000,- + ÁFA, azaz Ötmillió forint + ÁFA díj illeti meg, legkésőbb 2017.12.31-ig, amelyet Igény bevevő az …….. által kiírt versenyekre, részletekben előre fizet meg, oly módon, hogy 2017. április 24., 2017. június 26., 2017. augusztus 21., 2017. szeptember 11., 2017. október 16-án, a Szolgáltató 1.000.000,- + ÁFA, azaz Egymillió forint + ÁFA összegű számlát állít ki 8 napos fizetési határidővel Igénybe vevő részére. Felek megállapítják, hogy az elszámolás jellegére figyelemmel jogviszonyukra a 2007. évi CXXVII. Tv 58. §-a irányadó.” Köszönettel: Reményiné

Kérdés

Tisztelt Cím! Segítségüket kérném a következő jogi témában, miszerint egy szociális szövetkezetnek megbízást adott egy magánszemély, melyért pénztárbizonylaton ki is fizetett 120 000 forintot 2015 tavaszán. A feladata az lett volna, hogy egy ügyvéd által megkeresik a devizahitelt nyújtott bankot és intézkednek a tőke csökkentése elérése érdekében. A dokumentumokon a magánszemély látta az ügyvédnő nevét és a szociális szövetkezet tájékozatta, hogy miskolci. A dokumentumokból természetesen nem kapott egy példányt sem. Megkapta a telefonszámát, melyen el is érte az ügyvédnőt, majd e-mailen tartották a kapcsolatot egy rövid időre. Végül eltűnt az ügyvédnő is és a szociális szövetkezet képviselője is. Az Ügyvédi Kamarához fordulva kiderült, hogy az ügyvédnő pesti, és a 120 000 forintból 20 000 forint került befizetésre a számlájára a fent említett összegből. Az ügyvédnőt vizsgálja a kamara, azonban a magánszemély nem tudja, hogy a 120 000 forintot kitől kaphatja vissza? Esetleg eljárást kellene indítani a szociális szövetkezettel szemben is egy másik ügyvéddel, hiszen neki lett a pénz átadva? Az más kérdés, hogy ezek után meg tud-e bízni bármilyen ügyvédben!  Válaszukat előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném a segítségét kérni a következő kérdésben. Vállalkozásunk folyamatos szolgáltatásokat (másológépek bérleti díjai, előre, a számla kibocsátás hónapjára, és a másológépek tényleges előző havi teljesítménye alapján utólag kiszámított üzemeltetési díj, az előző hónapra) számláz a hónap elején. A kérdésem a következő: Milyen feltételekkel lehet ezt a kétféle és kétféle időszakra vonatkozó díjat egy számlára tenni? Ha lehet, akkor melyik és hogyan határozza meg a számlán feltüntetendő teljesítési dátum kiszámítását? A szerződések úgy szólnak, hogy az elszámolás havonta történik, a bérleti díj minden hónap elején előre, az üzemeltetési díj minden hónapban a megelőző hónapra kerül leszámlázásra. Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdésem a következő: lehet-e problémám egy áfaellenőrzés során abból adódóan, ha a gépi szállítólevélen szerepel egy dátum (pl. 2017. 02. 25.), de a kiszállítás csak 03. 02-án történik meg, és ezt egy kiadva bélyegzővel jelzem a szállítólevélen? Ilyenkor a teljesítési dátum március 02. lesz, kérhetik tőlem az áfát februárra, mivel a gépi szállítón az a dátum szerepel? Köszönettel: Zsuzsanna

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egymással kapcsolatban álló cégek közül számlát állítottunk ki "A" cégnek. Ő volt a megrendelő is, ezért a rendelés, a visszaigazolás, a szállítólevél és a számla is az ő nevére készült. Később jelezték felénk, hogy a számlát "B" cégnek kellene kiállítanunk. A teljesítéstől 3 hét telt el. Mi lenne a legegyszerűbb megoldás a fenti problémára? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelet Szakértő ! A kft. adásvételi szerződéssel értékesíti az ingatlanát egy másik kft.-nek. Az adásvételi szerződés dátuma 2017.02.20., a fizetési határidő az aláírástól számított 15 nap. Az adásvételi szerződésben rögzítésre került, hogy az ingatlan birtokbaadására 2017.03.31-én kerül sor. Így a számla kelte 2017.02.20., a fizetési határidő 2017.03.07. Kérdésünk: A számlára teljesítésí időpontnak milyen dátumot kell ráírni (az adásvételi szerződés dátumát: 2017.02.20. vagy az ingatlan birtokbaadásának dátumát: 2017.03.31.)? Válaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 3 számlázási kérdésem lenne. 1. 2016 decemberi időszakra szóló szolgáltatói (vevő) számla kelte 2016.12.31., fizetési határidő 2017.01.10, így a teljesítés is 2017.01.10. A 2016-os könyvelésbe kell tennem a bevételt vagy a teljesítés szerint a 2017-esbe? Jól gondolom, hogy az áfa a 2017 első negyedéves bevallásba kerül? 2. Továbbá kérdésem lenne 2016-os telefonszámlával kapcsolatban. Elszámolási idõszak: 2016.11.20-2016.12.19. Teljesítés: 2017.01.09. Ennek könyvelése melyik évre esik, melyik évben költség? Az áfabevallásban a 2016-os évet érinti? 3. Karbantartási szállítói számla, karbantartás 2016 decemberében megtörtént, a számla kelte 2016, teljesítés 2016, de postán 2017-ben érkezett és akkor is lett kiegyenlítve. A 2016-os évben kerüljön könyvelésbe és az áfarésze? Köszönöm válaszukat előre is.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Elhatárolásokkal kapcsolatban a következő kérdésem lenne: Cég bérleti díjat számláz. Számlázott időszak: 2016. december. Számla kelte, teljesítés időpontja, fizetési határidő: 2017. január. Ebben az esetben a számlát 2016-ban kell kimutatni a követelések és az árbevétel között vagy 2017-ben kell könyvelni és elhatárolni a bevételt 2016. évre? A második esetben a követelés 2017-ben szerepel a mérlegben. Mi alapján kell eldönteni, hogy mi a helyes eljárás? Köszönettel: Szombati Imréné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbiakra szeretnék segítséget kérni. Vitát okoz, hogy az alábbi számlákat decemberre vagy januárra kell-e könyvelni: Például telefonszámla, internet számla, könyvelési díj számla: mely belső tartalma szerint 2016.12.01–2016.12.31-e közötti időszak számlája, de a számla kelte, a teljesítési idő, a fizetési határidő mind 2017. januári. Ezt a számlát 2016.12.31-ei teljesítéssel 2016-ban kell lekönyvelni a szállítóba eltérített áfával, vagy 2017-ben könyveljük le januárban és a nettó összeget visszahatároljuk 2016-os költségnek? Ha a számla belső tartalma szerint a leszámlázott időszak például 2016.12.15-étől 2017.01.15-éig tart, akkor az a helyes eljárás (mivel a számla 2 évet érint), hogy 2017. januári teljesítéssel januári áfa-visszaigényléssel januárra könyveljük és a 15 napra eső költséget visszahatároljuk 2016-ra? Tehát a kérdés igazából az, hogy a belső tartalmuk szerinti költségeket hiába minden dátum már 2017. januári rajta, még december 31-ei teljesítéssel decemberre könyveljük, ha csak decemberi költség van a számlán? És nem helyes, ha csak a költség vissza van határolva és a beszámolóba nincs a rövid lejáratú kötelezettségek között, mint szállítói tartozás? Hiszen ha decemberre könyveljük ezt a számlát, akkor ugyan úgy a költségeknél megjelenik mintha vissza határoltuk volna, csak a rövid lejáratú kötelezettségünk is nő. Köszönöm szépen a segítségüket!

Kérdés

Áfás fuvarozó egyéni vállalkozó 2017. 01. 01-jétől katás, és nem választott pénzforgalmi áfát. 2016. decemberi számlája: teljesítés 2016. 12. 31., kelte: 2017. 01. 03., határidő: 2017. 03. 03. Ezen számla nettó értéke a 2016. évi bevételt növeli az áttérés miatt? A vállalkozó nem időszaki szolgáltatásúként számlázott eddig. Ha ennek a cégnek havonta rendszeresen, napi szinten dolgozik, akkor kötelező időszaki elszámolásban számlázni, vagy csak választható opció? A vállalkozó érdeke lenne az időszaki elszámolás, de a megbízónak nem, mert csúszna neki az áfa-visszaigénylési lehetőség. Mivel érvelhet, hogy áttérjenek az időszaki elszámolásra? Kell megállapodás erről? A fenti dátumokkal az áfát mikor kell bevallani? A 12. hónapban, vagy jár a 45 nap halasztás? 2016. 12. 31-étől számítódik a 45. nap, így februárban? Köszönettel

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy katás pénzforgalmi áfát választó cég év végével kijelentkezik az áfa alól, alanyi adómentességet választva. Ebben az esetben mikor kell a 2017.01.12-ei teljesítési és fizetési határidejű dátummal, 2016.12.31-én kiállított bevételi számlája után bevallani az áfát? 2016.12.31-ei dátummal, az utolsó áfabevallásában, vagy ha januárban folyik be az összeg, akkor januárban a mentes státusza mellett kell beadnia áfabevallást? Ha a 2016.évi utolsó áfabevallásban kell szerepeltetni, de csak januárban folyik be a bevétel, akkor az januári bevétel lesz?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk számítógépes szolgáltatást nyújt partnereinek. Jelen esetben egy 6 hetet átölelő iőszakról van szó, ameddig rendelkezésre bocsátjuk termékünket. Kérdésem milyen dátumokkal helyes kiállítani a számlát? Időszak: 2016.09.21 – 2016.10.14 Kiállítható e a számla 2016. 09. 26.án, korábban mint az időszak utolsó napja? Előlegnek minősül e az? Fizetési határidő szerződés szerint, kézhezvételtől számított 15 nap. Jó dátumnak minősül-e 2016. 10. 11.? Igaz az a kiállítástól számított 15. nap, de cégünk tudja, hogy a kiállítás és a kézhezvétel között eltelhet néhány nap, így nem szigorú a határidőt illetően. Valamint a teljesítési dátum lehet-e az időszak utolsó napja, 2016. 10. 14?! Kérem mindkét esetben, ha helyesek a dátumok, ha nem, írja meg a vonatkozó szabályozást, amiből kiderül, hogyan jár el helyesen a cég. Válaszát előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Átalányadó és EKHO

Széles Imre

tb-szakértő

Kölcsön alkalmazottnak

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink