13462 találat a(z) társasági jog cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adóhatóság a felperesnél 2006-2007. évekre egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzést végzett. A revízió során bemutatott - szokásos piaci ár meghatározásával összefüggésben elkészített - felperesi nyilvántartás a K. K. GmbH, (továbbiakban GmbH) mint megbízó és a felperes között autóipari pótkerék fedlapok gyártására létrejött szerződés alapján készült. A felperes ezen felül átadott egy GmbH-val kötött kölcsönszerződést is, de erről, illetve az ebben kikötött kamatról nem ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a felperes mint bérbeadó és az alperes mint bérlő 2002. január 1-jén bérleti szerződést kötöttek, amely szerint a felperes bérbe adta több ingatlanát bérleti díj ellenében az alperesnek azzal, hogy az ingatlanon lévő épületek az alperes tulajdonában állnak. Az alperes a bérletidíj-fizetési kötelezettségét 2004-ben elmulasztotta, ezért a felperes a bérleti szerződést 2004. november 23-án felmondta, majd a törvényes zálogjogára ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a peres felek között megkötött bizományosi szerződésből eredően az alperesnek a felperessel szemben 10 millió Ft-ot meghaladó követelése áll fenn. A felperes fizetésképtelenségét a bíróság a 2005. október 28-án jogerőre emelkedett végzésével állapította meg és rendelte el a felszámolását. A felszámolás kezdő időpontját követően az alperes által 2005. október 24-én benyújtott 10 576 676 forint összegű azonnali beszedési megbízás alapján a ban...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a felperest 1991-ben az EKH Kft.-t alapította, és mint egyedüli részvényes, 2001. július 2-án a 3/2001. számú alapítói határozattal elfogadta a felperes 2001. június 30-i fordulónappal készített közbenső mérlegét 168 129 000 Ft mérleg-főösszeggel, és 43 238 000 Ft mérleg szerinti eredménnyel, a 4/2001. számú alapítói határozattal pedig 43 238 000 Ft osztalékelőleg kifizetéséről döntött. Az összeget a felperes 2001. július 6-án...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A társaság a Fővárosi Bírósághoz mint Cégbírósághoz 2009. augusztus 5. napján jogi képviselője útján, egyszerűsített cégeljárás keretében benyújtott kérelmében a korábbi cégnév törlése mellett a BUDA-PEST Tömegkommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság új cégnév, és a BUDA-PEST Zrt. rövidített elnevezés cégjegyzékbe történő bejegyzését kérte.
Az elsőfokú bíróság a változásbejegyzési kérelmet elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a változásbejegyzési kérelem kitöltése nem felelt ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes, aki az alperesi jogelőd, a T. Takarékszövetkezet tagja volt, 2006. év elején írásban bejelentette, hogy tagsági viszonyát meg kívánja szüntetni. A T. Takarékszövetkezet igazgatósága 2006. február 23-án megtartott igazgatósági ülésén más tagok tagsági viszonyának megszüntetése mellett tudomásul vette az alperes tagsági viszonyának a megszüntetését is azzal, hogy a részjegy visszafizetésére az alapszabályban meghatározottak szerint, a mérlegzáró küldöttgyűlés után kerülhet sor.
A t...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 2006. június 30. napján csődeljárást kezdeményezett önmagával szemben. A hitelezői egyetértés megszerzése érdekében 2006. július 26. napján tartott tárgyaláson a felperes képviseletében eljárt ügyvéd előadta, hogy: "az esetleges későbbi egyezség tárgya akként alakulna, hogy a hitelezők elengednék az adós társasággal szemben fennálló valamennyi követelésüket, továbbá hozzájárulnának az adós társaság jogutód nélkül, végelszámolás útján történő megszűnéséhez, melynek lefolytatása sorá...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes a 2006. február 28-án kelt üzletrész-adásvételi szerződéssel a D. Kft.-ben lévő 83,5%-os üzletrészét átruházta K. Gy.-re. Az új tag egyúttal a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetőjévé is vált.
A D. Kft.-t ezt követően, a 2007. április 14-én kelt végzésével - ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére irányuló eljárásban - a cégbíróság törölte a cégjegyzékből.
A felperes a 2007. november 13-án benyújtott és utóbb módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
A megyei bíróság végzésével megállapította az adós fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, mely végzése 2003. március 10. napján emelkedett jogerőre, s ez a felszámolás kezdő időpontja. A felszámolás megindítását a Cégközlöny 2005. szeptember 30-án megjelent 44. számában tették közzé.
A hitelező, mint adóhatóság az adósnál a bevallások utólagos vizsgálatára irá...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a hitelező által az adós gazdálkodó szervezet ellen 2008. május 26-án kezdeményezett felszámolási eljárást a 9. sorszámú végzésével megszüntette.
A végzés indokolása szerint a hitelező kérelmében előadta: a P. Kft. volt a fővállalkozója az adós Budapest, N. u. 6. szám alatti étterme építési munkálatainál, s a P. Kft. alvállalkozója volt a 2007. október 30-án kelt szerződés alapján a hitelező. Ugyanezen a napon egy hármas megállapodás ("Engedményezési szerződés") jött létr...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott végzésében az adós fizetésképtelenségét megállapította, és felszámolását elrendelte a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján. Tényként állapította meg, hogy a hitelező az összesen 72 460 296 forint összegű tartozás alapjául szolgáló számlákat, valamint a 2009. március 17-én kelt felszólító levelet ajánlott küldeményként az adósnak megküldte, ezt a postakönyv megfelelő oldala másolatának csatolásával bizonyította, így fizetésképtelenség megállapí...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesi Kft. kérelmére az elsőfokú környezetvédelmi hatóság határozatával módosított határozatával zajkibocsátási határértéket állapított meg a felperes H., K. u. 53. szám alatti üzemére. A határozat megállapította, hogy a tárgyi létesítmény közelében más zajos üzemi létesítmény nincs, így az MSZ-13-111-85. számú szabvány szerint a 3.3.2. pontban szereplő Kn. korrekciót nem kellett alkalmazni.
A 2007. évi lakossági panaszbejelentés alapján hatósági eljárás indult felperessel szemben, mel...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 2003. év végén vezette be klasszikus hitelkártyáit, melyek száma 2005. év végére 134 ezerre emelkedett, 2005. évben tovább bővült a hitelkártya-portfolio.
A kibocsátott és a perbeli reklámokkal érintett hitelkártya kamatmentessége feltételhez kötött volt, így a hitelkeretet csak áruvásárlásra lehetett fordítani (azaz az elszámolási időszakban készpénzfelvétel csak kamatelszámolással történhetett), továbbá a hitelt határidőben meg kellett fizetni, és az elszámolási időszakban felme...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Cégbíróság L. András tag kérelmére a 2009. február 26-án kelt Cgt.10-09/000150/9. számú végzésével elrendelte az U. Csőtisztító, Építő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2008. május 23-án megtartott taggyűlésének a 8/2008. számú határozattal elfogadott 2007. éves mérlegbeszámoló és a cégbírósághoz 2008. június 14-én elektronikusan benyújtott 2007. évi éves mérlegbeszámoló igazságügyi könyvszakértő által történő vizsgálatát. Ezt meghaladóan a kérelmet elutasította. Kötelezte az U....

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
Az I. Hungary Kft.-ben az I. r. felperes 83,78%-os, míg a II. r. felperes 16,22%-os tulajdoni hányaddal rendelkezett.
A végelszámolás alá került kft. vagyonát a végelszámoló kifizette a tagok részére egy taggyűlési határozat alapján, majd hitelezői kezdeményezésre a kft. 2003. november 7-én felszámolás alá került. A felszámoló felhívására a felperesek képviseletében eljárt...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szálláshely-szolgáltatás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Bejelentett részesedés – fizetés két részletben

Pölöskei Pálné

adószakértő

Időszaki elszámolás vs. gyűjtőszámla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink