BH 2010.1.26

A fogyasztók megtévesztésére alkalmas, ha a reklámszöveg hiányos, megtévesztő, félreérthető, és így nem valós információt tartalmaz [1996. évi LVII. tv. 8. §, 9. §, 75. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes 2003. év végén vezette be klasszikus hitelkártyáit, melyek száma 2005. év végére 134 ezerre emelkedett, 2005. évben tovább bővült a hitelkártya-portfolio.
A kibocsátott és a perbeli reklámokkal érintett hitelkártya kamatmentessége feltételhez kötött volt, így a hitelkeretet csak áruvásárlásra lehetett fordítani (azaz az elszámolási időszakban készpénzfelvétel csak kamatelszámolással történhetett), továbbá a hitelt határidőben meg kellett fizetni, és az elszámolási időszakban felme...

BH 2010.1.26 A fogyasztók megtévesztésére alkalmas, ha a reklámszöveg hiányos, megtévesztő, félreérthető, és így nem valós információt tartalmaz [1996. évi LVII. tv. 8. §, 9. §, 75. §].
A felperes 2003. év végén vezette be klasszikus hitelkártyáit, melyek száma 2005. év végére 134 ezerre emelkedett, 2005. évben tovább bővült a hitelkártya-portfolio.
A kibocsátott és a perbeli reklámokkal érintett hitelkártya kamatmentessége feltételhez kötött volt, így a hitelkeretet csak áruvásárlásra lehetett fordítani (azaz az elszámolási időszakban készpénzfelvétel csak kamatelszámolással történhetett), továbbá a hitelt határidőben meg kellett fizetni, és az elszámolási időszakban felmerült esetleges egyéb tartozásokat (kamat, költség, díj) rendezni kellett.
Ezen szolgáltatásra, mint termékre a felperes reklámkampányt indított 2003. év őszétől; azt a fogyasztók felé úgy kommunikálta, hogy hitelkártyájával "akár 45 napig kamatmentesen" nyújt hitelt ügyfelei számára.
Az alperes a 2003-2006. évek közötti időszakra vonatkozóan vizsgálta a felperes hitelkártyájával kapcsolatos fogyasztói tájékoztatókat és reklámkampányt, mivel felmerült a fogyasztók megtévesztésének gyanúja.
A lefolytatott verseny-felügyeleti eljárás eredményeként az alperes megállapította, hogy a felperes a megjelentetett reklámok többségében (a terméktájékoztató leporellók és az internet kivételével) azt a látszatot keltette, hogy a fogyasztók automatikusan feltételek nélkül, maximum 45 napig tudják használni hitelkeretüket, és csak a határidő leteltét követően kell kamatot fizetniük a felvett hitel után.
Az alperes álláspontja az volt, hogy a hitelkeret biztosítása, a használat ellenértéke, az ügyfél anyagi terheinek alakulása a szolgáltatás lényeges tulajdonsága, amelyre nézve a felperes 2003 októberétől egyes reklámjaiban megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adott azzal, hogy nem közölt feltételt, illetve az áruvásárláshoz kötődő másik együttható feltételt nem közölte. Ezért az alperes a 2006. október 3. napján kelt határozatával a felperest 100 millió Ft bírság megfizetésére kötelezte, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. § (1) és (2) bekezdés a) pontja, 78. § (1) és (3) bekezdés, és a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) 2. § h) pontja, 7. § (1) és (2) bekezdése, 15. § (2) bekezdése és 14. § (3) bekezdése alapján.
A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy jogsértést nem követett el; másodlagosan az eltúlzott mértékű bírság mérséklését kérte.
Állította, hogy az alperes részben tévesen állapította meg a tényeket, azokból téves jogi következtetést vont le, és indokolási kötelezettségének sem tett eleget.
Hiányolta piaci szerepének, erejének részletes vizsgálatát, és versenytársai tájékoztatási gyakorlatának áttekintését.
Utalt a pénzügyi szolgáltatások, és az ezekhez kapcsolódó tájékoztatók szabályozottságára, és erre figyelemmel állította, hogy a reklámnak, hirdetésnek megtévesztő hatása nincs. A reklámot a figyelemfelhívással azonosította, a megjelentetett reklámok nyelvtani értelmezése alapján vitatta az alperesi álláspont helytállóságát, és kiemelte, hogy az "akár" szó alkalmazásával a feltételesség kifejezésre került; nyelvész-szakértő bevonására tett indítványt.
Magatartása versenyjogi értékelése során elengedhetetlennek tartotta - az esetlegesen téves, nem teljes körű tájékoztatáson túl - a reklám megtévesztésre való alkalmasságának vizsgálatát, illetőleg a fogyasztókhoz eljutó egyéb közlések értékelését, helytállóságának vizsgálatát.
Hivatkozott a fogyasztói döntések szabadságáról közzétett alperesi alapelvekre, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelvre, és a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló - az Európai Parlament és a Tanács által kiadott - 2006/114/EK irányelvre.
Másodlagos kereseti kérelme körében hiányolta a releváns piac és piaci helyzete meghatározását; vitatta a közismertként tett megállapítás helytállóságát, a jogsértéssel elért előny létét, a reklám költségeinek kiemelkedő voltát.
Véleménye szerint az alperes példátlanul nagy összegű bírságot alkalmazott, amelynek meghatározása során a törvényi szempontokat nem vette figyelembe, továbbá a döntéshozatalkor a reklámok költségeit sem ismerte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes reklámjaival azt a látszatot keltette, hogy hitelkártyája bármely célra használható, és a teljes kamatmentesség elérhető, annak ellenére, hogy a felperes az akció keretében csak az áruvásárlásra fordított összeg után fizetendő kamatról mondott le, és az ügyleti kamat tekintetében türelmi időszakot nem engedett - annak megfizetése szükséges volt a kamatmentesség eléréséhez -; úgy találta, hogy a felperes által folytatott reklámkampány sem egy-egy reklámtípuson belül, sem több reklámtípus összevetésével nem adott megbízható tájékoztatást a fogyasztói döntés kialakításához. A kiragadott információ­kat nem találta koherensnek a reklám üzenetével. Álláspontja szerint a reklámokban használt szavak köznapi jelentésének elemzése alapján a kamatmentesség feltétele nem volt közérthetően kommunikált, ezért nyelvész-szakértő kirendelését sem tartotta indokoltnak az "akár" szó értelmezésére.
Az elsőfokú bíróság a releváns tények alperesi rögzítését elegendőnek találta, a szektorális jogszabályon nyugvó ügyfél-tájékoztatást értékelési körén kívül esőnek minősítette.
Utalt arra, hogy a felperes által hivatkozott alperesi állásfoglalásnak és európai jogi normáknak való megfelelőséget nem vizsgálta, mivel azok a döntés meghozatalát követően jelentek meg.
A szankció-alkalmazás körében az alperes széles mérlegelési jogkörére, a mérlegelési szempontok ismertetésére és a felperesi érvelés szűk körű indokolására utalt. Megállapította, hogy az objektív korlátot a bírság összege nem lépte túl.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, a keresetében foglaltakkal azonos tartalommal.
A Fővárosi Ítélőtábla - mint másodfokú bíróság - a felperes fellebbezését részben alaposnak értékelte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes határozatát a bírságösszeg tekintetében hatályon kívül helyezte és e körben az alperest új eljárásra kötelezte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét - a kereseti illeték és a perköltség összegének mérséklésével - helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján helyesen rögzítette, hogy a felperes a jogsértést elkövette.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezésében a bírság jogszerűségének vitatása körében előadottakat elfogadva arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság az alperesi határozat ezen részének jogszerűségét tévesen állapította meg.
Kifejtette a másodfokú bíróság, hogy a felperesnek a tényfeltárási és indokolási kötelezettség elmulasztására vonatkozó hivatkozását elfogadni nem tudta.
Az eljárás során a felperes sem vitatta, hogy reklámjaiban a hitelkártya-szolgáltatás tekintetében megjelentetett reklámszövegek nem tartalmazták (kifejezetten) a kettős és együttható feltételeket.
A felperesi érveléssel - az "akár" szó feltüntetésével kapcsolatosan - a másodfokú bíróság nem értett egyet.
Megítélése szerint helytállóan állapította meg az alperes, hogy a jelölt reklámszövegből a kamatmentesség tényleges feltételei nem voltak megállapíthatóak. Kihangsúlyozta, hogy az "akár 45 napig kamatmentes" kifejezés egyértelműen az időtartam szempontjából való feltételességet jelentő szövegrész. Ebből a kamatmentesség biztosításának feltételhez kötöttsége (különösen nem az áruvásárláshoz kötődés, a tartozás teljes rendezése) semmilyen módon nem következtethető ki. Ezért a másodfokú bíróság mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság e körben kifejtett jogi álláspontjával - így a szakértő kirendelésének mellőzésével is - egyetértett.
Hangsúlyozta a másodfokú bíróság, hogy a tájékoztatás és a reklám fogalma nem azonos, ekként egybemosva nem is tehetők vizsgálat tárgyává.
Az előbbi az utóbbinál tágabb fogalom, azt magában foglalja.
A Grtv. 2. § h) pontjának reklámfogalom-meghatározására, valamint az o) pont szerinti megtévesztő reklámfogalomra utalással kifejtette, hogy a tájékoztatás és a reklám közötti fontos különbség, hogy nem azonos célt szolgálnak; hiszen a reklám célja nem csupán információ-átadás, hanem - ezen túlmenően - egy adott termék igénybevételére vonatkozó vásárlási hajlandóság növelése, vagyis a fogyasztók még meg nem lévő konkrét szerződési akaratának kialakítása.
Rámutatott, hogy a reklám megtévesztő jellegét attól függetlenül kell vizsgálni, hogy az azt közzétevő vállalkozás más jogszabály - így egyebek mellett a Ptk. 205. § (3) bekezdése, illetve 205/B. §-ának (2) bekezdése, vagy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 203. §-a - alapján egyébként milyen módon köteles a vele (adott esetben éppen egy sikeres reklámkampány hatására) szerződni kívánó fogyasztókat tájékoztatni a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a reklám jogsértő jellege akkor is megállapítható, ha a fogyasztónak utóbb módja van a teljes körű valós információ megismerésére, vagyis, ha a vállalkozás a külön jogszabályokban foglalt tájékoztatási kötelezettségeinek eleget tesz.
A Grtv. 7. §-ának (1) bekezdése a megtévesztő reklám közzétételét, míg a Tpvt. 8. §-ának (1) és (2) bekezdései a fogyasztó tisztességtelen befolyásolására alkalmas tájékoztatást tilalmazzák; így a sérelem a megtévesztésre alkalmas információ közreadásával megvalósul.
Ha a fogyasztóban a megvételre kívánt termékkel, annak lényeges tulajdonságaival kapcsolatban téves képzet alakul, vagy alakulhat ki, a jogsértés megállapítható. Ehhez nincs szükség arra, hogy a megtévesztettségéből eredően a fogyasztó szerződést kössön.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a reklám céljának elérésére: a vásárlási szándék, a fogyasztói döntés befolyásolására különösen alkalmas, ha a reklámban az áru kelendőségének fokozása (jelen esetben a szolgáltatás igénybevételére való sarkallás) érdekében azt hirdeti a vállalkozás, hogy a szolgáltatást költségtakarékos módon (nagyon alacsony költséggel) nyújtja.
A költségmegtakarítás és az erről való tájékoztatás ugyanis a fogyasztó érdeklődését felkelti, őt igénybevételre ösztönzi; ekként - ahogy erre az alperes is utalt - az a kínált termék lényeges tulajdonságának tekinthető.
Ha a vállalkozás a reklámban feltüntetett kedvezmények körét ténylegesen a meghirdetettnél szűkebb körben nyújtja, kétségtelenül a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsít reklámtevékenysége során.
Hangsúlyozta a másodfokú bíróság, hogy a reklám nem csak akkor megtévesztő, ha nem nyújtja azt a kedvezményt a reklámozó, amelyet megígért, hanem akkor is, ha a kedvezményt nem a meghirdetett körülményekkel, feltételekkel és mértékben biztosítja.
Megállapította a másodfokú bíróság, hogy a televízióban, a nyomtatott sajtóban, az óriásplakátokon, szórólapokon megjelentetett felperesi hirdetésekből nem derült ki, hogy a hitelkártya használata milyen feltételekkel jelenthet akár 45 napig kamatmentességet.
Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy ez a reklám alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, mert a kamatmentesség feltételei nem, vagy csak részben voltak kommunikáltak.
Utalt a másodfokú bíróság arra, hogy a jogsértés nem csupán téves információk adásával, hanem valamely lényeges körülmény elhallgatásával, illetőleg hiányos tájékoztatással is megvalósítható.
A felperesnek az európai uniós joggyakorlatra vonatkozó érvelésével összefüggésben rámutatott arra a tényre, hogy a kapcsolódó magyar szabályozás az uniós joggal teljes mértékben harmonizált.
Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan érvelt az uniós joganyag alkalmazási kötelezettségének hiánya mellett, de a másodfokú bíróság ennek ellenére a vizsgált felperesi tevékenységet egybevetette a 2005/29/EK számú irányelvben foglaltakkal.
Megjegyezte azt is, hogy ha egy reklámozott szolgáltatás feltételeinek (nem pedig további részletek) megismeréséhez bármilyen rövid terjedelmű magyarázat szükséges, akkor a szolgáltatás lényeges tulajdonságai nem jól kommunikáltak.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes a terhére rótt jogsértést elkövette.
A bírságszankció alkalmazási körében felhozott fellebbezésbeli kifogások kapcsán a másodfokú bíróság kifejtette, hogy az alperes a jogsértés megállapítása esetén a Tpvt. 77. § (1) bekezdésében felsorolt intézkedések közül választhatja ki azt, amelyet leginkább alkalmasnak tart a jövőbeli jogsértéstől való elrettentésre.
Az egyes intézkedések közötti választás az alperes döntési szabadságának körébe esik, melynek indokolása azonban elengedhetetlen. Ezen túlmenően a Tpvt. 78. § (1) bekezdése adja meg a jogi alapját és keretét a bírság kiszabásának, azzal, hogy a jogalkotó a (3) bekezdésben sorolja fel - nem taxatív módon, hanem példálózva - azokat a szempontokat, amelyek vizsgálata szükséges, és értékelése elengedhetetlen a jogsértéssel arányban álló szankció meghatározásához.
Rögzítette a másodfokú bíróság, hogy helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, miszerint a bírságszankció kiválasztásakor az alperes jogsértést nem követett el; azzal a másodfokú bíróság is egyetértett.
A bírság összegére vonatkozóan azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontját nem fogadta el.
Kifejtette, hogy a Tpvt. 78. § (1) és (3) bekezdésében írt rendelkezéseken túlmenően a jogalkotó további szempontot nem adott, és a bírságösszeg tekintetében csak felső határt szabott; tehát az alperes az adott jogsértéshez kapcsolódóan - egyedi értékelés alapján - mérlegelési jogkörében eljárva állapíthatja meg a kiszabott bírság összegét.
Elfogadta a másodfokú bíróság, hogy az alperes a Tpvt. 36. § (6) bekezdése alapján kiadott - és az adott évben érvényes - közlemény alapján állapítja meg a bírság mértékét, azonban az elvégzett számításnak a Tpvt. 78. § (3) bekezdésében írtakkal összhangban kell állnia; a határozatból az elvégzett értékelés, mérlegelés szempontjainak ki kell tűnnie, és a bíróság által ellenőrizhetőnek kell lennie.
A közlemény a bíróságot nem köti, az kötelező erővel sem bír.
Utalt a másodfokú bíróság a Pp. 339/B. §-ában foglaltakra, továbbá a bírói gyakorlatra atekintetben, hogy nem tekinthető megfelelő indokolásnak, ha az alperes a figyelembe vett - esetlegesen a Tpvt. 78. § (3) bekezdésében rögzített - körülményeket felsorolja.
Az alperes azt is köteles bemutatni, hogy az egyes tényeket a felperes javára vagy terhére értékelte, és azt miért.
Az indokolást nélkülöző, vagy hiányos tartalmú határozatot a bíróság nem tekintheti megalapozottnak, ezáltal jogszerűnek.
A perbeli esetben a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperesi határozat ezen elvárásoknak nem felelt meg, az a szankció indokolása körében hiányos volt, mivel a Tpvt. 78. § (3) bekezdése szerinti szempontokat követő értékelést nem tükrözte. A határozatból nem derült ki, hogy az alperes a felperes terhére mit értékelt, a javára szóló körülményeket vizsgálta-e, a bírság összegét milyen értékelés eredményeként állapította meg. Ennek megfelelően a hiányos indokolású - ezáltal megalapozatlan - határozati rendelkezések jogi minősítését az elsőfokú bíróság tévesen végezte el, döntésével e körben a másodfokú bíróság nem értett egyet, és a bírságösszeg tekintetében
- hatályon kívül helyezés mellett - az alperest új eljárásra kötelezte.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését, és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, vagy az eljárt bíróságok új eljárás lefolytatására utasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet tévesen értelmezi a Tpvt. 8. és 9. §-aiban írt rendelkezéseket, ezért jogszabálysértő, amikor a fogyasztó piaci döntéseit befolyásoló tájékoztatások körét a reklámra szűkíti, illetve a reklámokat a tájékoztatások rendszeréből kiemelve egyedileg értékeli; továbbá az "akár" szónak a mindennapi életben, továbbá a reklámszakmában elfogadottól eltérő jelentést tulajdonít.
Kifejtette a felperes, hogy a Tpvt. III. fejezete nem reklámszabály. A Tpvt. a fogyasztó piaci döntéshozatalához szükséges megfelelő tájékoztatáshoz való jogát védi, függetlenül attól, hogy milyen forrásból jut a megfelelő tájékoztatáshoz szükséges információhoz.
A reklámot a Tpvt. nem kezeli kiemelten, az egyéb tájékoztatásoktól eltérően.
Álláspontja szerint a megtévesztés még egy téves, vagy hiányos információ közreadásával sem valósul meg, ha nem alkalmas a fogyasztók üzleti döntésének befolyásolására. Megtévesztésre alkalmasnak, versenyjogilag relevánsnak csak olyan lényeges hatások jönnek figyelembe, amelyek alkalmasak a fogyasztó magatartását olyan mértékig befolyásolni, hogy az olyan üzleti elhatározásra jut, amelyre az információ nélkül nem jutott volna.
Hivatkozott arra, hogy a Tpvt. alapján annak megítéléséhez, hogy a fogyasztó rendelkezett-e a termékválasztáshoz szükséges piaci információkkal - vagyis megtévesztették, vagy sem -, vizsgálni szükséges a termékkel kapcsolatos valamennyi, a piacon rendelkezésre álló tájékoztatást, azok összefüggéseiben.
Hangsúlyozta, hogy a reklám sem rendeltetésénél, sem pedig terjedelmi korlátainál fogva nem alkalmas arra, hogy részletes tájékoztatással szolgáljon. Különösen így van ez olyan bonyolult termékek esetén, mint pl. a gyógyszerek, a gépkocsik, vagy a pénzügyi befektetési szolgáltatások. Állította, hogy a reklám minden esetben fogyasztásra ösztönző figyelemfelhívás, a reklám rendeltetése, hogy egyes termékjellemzőkre felhívja a figyelmet. A Tpvt. nem is azt az elvárást támasztja a vállalkozásokkal szemben, hogy a reklám teljes és részletes információt adjon.
Egyetértett a felperes a másodfokú ítélet azon megállapításával, amely szerint a jelen ügyben speciális tudást igénylő, bonyolult pénzügyi szolgáltatásról van szó, amely - bizalmi jellegére is tekintettel - igen hangsúlyossá teszi a fogyasztókat tájékoztató vállalkozások versenyjogi felelősségét.
Előadta, hogy erre tekintettel a jogalkotás nem elégszik meg az általános magánjogi tájékoztatási kötelezettség előírásával, hanem belép a pénzügyi szolgáltató és a fogyasztó jogviszonyába, és a fogyasztók döntéshozatalához szükséges információk nyújtását közjogi eszközökkel is biztosítja.
A Hpt. ügyfél-tájékoztatásra vonatkozó szabályrendszere (XIX. fejezete) a pénzügyi intézmények számára pontos és részletes, általános, és az egyes termékekre lebontott tájékoztatási kötelezettséget ír elő. Állította a felperes, hogy a reklám kiszakításával a tájékoztatási folyamatból a jogerős ítélet több, további téves - és a Tpvt. rendelkezéseivel ellentétes - megállapítást tartalmaz.
Megítélése szerint a megtévesztésre alkalmasság nem pusztán az információ téves, vagy hiányos voltát jelenti, hanem vizsgálni szükséges a Tpvt. szerint azt is, hogy a "hibás" információ mennyiben volt alkalmas a fogyasztó magatartását olyan mértékig befolyásolni, hogy annak eredményeként az olyan üzleti elhatározásra jut, amelyre az információ nélkül nem jutott volna.
Megítélése szerint még egy téves információ következményeit is lehetséges orvosolni a fogyasztó döntéshozatali folyamata során, megfelelő információk közreadásával.
Véleménye szerint a Tpvt. nem a vállalkozás objektív felelősségét kívánta előírni, hanem a fogyasztó részére a valós, és teljes tájékoztatás biztosítását.
Előadta a felperes, hogy a fogyasztó és a vállalkozás között szükségképpen fennálló információs aszimmetria mellett létezik egy másik aszimmetria is: a bonyolult termék, és a szükségképpen csupán egyes jellemzőket kiemelő reklám között. Bármelyik aszimmetria azt eredményezi, hogy a vállalat többet tud a fogyasztói döntés tárgyáról, mint a fogyasztó; vagyis a fogyasztó nem rendelkezik megalapozott, és szabad piaci döntéséhez szükséges információkkal.
A nem optimális fogyasztói döntés meghozatalának elkerüléséhez az arra vezető okokat kell kiküszöbölni. A bonyolult termék és a reklám lehetőségei közötti feszültséget nem azzal lehet feloldani, hogy a reklámnak teljes körű tájékoztatási feladatot tulajdonítunk.
A "túlinformált" reklám éppen eredeti funkcióját, a figyelemfelhívást képtelen ellátni: reklámszakmailag igazolt, hogy háromnál több lényeges információt a reklámolvasó fogyasztó képtelen befogadni és feldolgozni.
A jogalkotó éppen ezért más utat választ, szektorális jogszabályban (Hpt.) szigorú és részletes ügyfél-tájékoztatási kötelezettséget ír elő.
Az "akár" szó értelmezésével és jelentéstartalmával kapcsolatosan a felperes fenntartotta a keresetében foglalt - és a per során is képviselt - álláspontját; hangsúlyozta, hogy a másodfokú ítélet rendelkezése a Tpvt. 9. §-ának szabályával is ellentétes.
Hivatkozott a felperes a versenyjogi gyakorlatra, legfelsőbb bírósági eseti döntések, az alperes versenytanácsának elvi állásfoglalása és eseti határozatai idézésével.
A felperes kérte a felülvizsgálati kérelem tárgyaláson történő elbírálását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az eljárt bíróságok megfelelő alapossággal feltárták és rögzítették ítéleteik indokolásában az ügyben irányadó tényállást. A másodfokú bíróság abból - az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával - helytálló jogi következtetést vont le, azzal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett.
A perben felülvizsgált határozatában az alperes azt állapította meg, hogy a felperes 2003 októberétől egyes piaci tájékoztatásaiban fogyasztó megtévesztésére alkalmas módon közölte, hogy hitelkártya-termékeit a fogyasztó "akár 45 napig kamatmentesen használhatja"; ezen tevékenység miatt pénzbírság kiszabásával szankcionálta a felperest.
A Tpvt. 8. § (1) bekezdése szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni.
A Tpvt. 8. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a fogyasztók megtévesztésének minősül, különösen, ha
a) az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak;
c) az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő, a fogyasztó döntését befolyásoló körülményekről - így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről - megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak…
A Grtv. 7. § (1) bekezdése tiltja megtévesztő reklám közzétételét, azzal, hogy - a Grtv. 15. § (3) bekezdése szerint - megtévesztő reklám esetén a Gazdasági Versenyhivatal jár el.
Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy versenyjogi szempontból csak az áru, a szolgáltatás lényeges tulajdonságára vonatkozó, piaci hatást kiváltani képes tájékoztatásoknak van jelentősége.
Az áruk, szolgáltatások lényeges tulajdonságait a Tpvt. 8. §-a példálózóan sorolja fel; ezek köre, meghatározása a konkrét árutól, szolgáltatástól függően változhat.
Az a tulajdonság minősül versenyjogilag lényegesnek, amelynek jelentősége lehet a fogyasztók áruválasztása szempontjából. A vizsgált esetben a hitelkeret biztosítása, a használat ellenértéke, az ügyfél anyagi terheinek alakulása, a hitel visszafizetésével kapcsolatos kérdések, a hitel igénybevételének feltételeivel összefüggő szabályozás minősül a szolgáltatás lényeges tulajdonságának.
Megalapozottan hivatkozott arra a felperes, hogy versenyjogilag sem várható az el, hogy egy vállalkozás árujának, szolgáltatásának összes lényeges tulajdonságát közzétegye piaci tájékoztatásaiban; azaz ezek szokványos megnyilvánulási módjában, a reklámozásban, amelynek tartalmi és terjedelmi korlátait az adott reklámeszköz rendeltetése határolja be.
A felperes által használt szlogen - "akár 45 napig kamatmentesen használhatja hitelkeretét" - azonban a fogyasztók számára azt a hamis információt sugallja, hogy lehetőségük van automatikusan, feltétel nélkül, maximum 45 napig kamat nélkül használni hitelkeretüket, és csak a határidő leteltétől kell majd kamatot fizetniük a felvett hitel után. A vizsgált esetben azonban egyértelműen megállapítást nyert, hogy korántsem erről volt szó; a kamatmentességnek több feltétele volt - pl. a hitelkeret áruvásárlásra való költése, a hitelkeretet terhelő teljes tartozás határidőben megfizetése -, de ezen feltételeket a felperes még utaló jelleggel sem kommunikálta a fogyasztók felé, a terméktájékoztató leporellók és az interneten történő tájékoztatás kivételével.
A fentiekkel összefüggésben az "akár" szócska használatának jogszerűtlensége abban állt, hogy alapvetően közömbös volt a kamatmentesség ígért maximális hossza, az a hitelkártya használatával automatikusan járó kamatmentesség látszatát keltette, holott maga a kamatmentesség is bizonytalan és feltételekhez kötött volt - ennél fogva annak hosszának hangsúlyozása sem bírt önmagában jelentőséggel.
A felülvizsgálati kérelemben foglaltak kapcsán hangsúlyozza azt is a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes tévesen értelmezi az alperes által vizsgált tájékoztatás versenyjogi jelentőségét.
Az e körben kialakult bírói gyakorlat szerint a tájékoztatás akkor is jogsértőnek minősül, ha utóbb mód van a teljes körű valós információk megismerésére.
A Tpvt. 8. § (1) és (2) bekezdése ugyanis a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására alkalmas tájékoztatást tilalmazza; e sérelem pedig a jogsértő információk közreadásával befejeződik. Ennek megfelelően nem mentesíti a felperest az a körülmény, hogy amennyiben a fogyasztók a rendelkezésére álló, és a felperes részéről biztosított valamennyi tájékoztatási lehetőséget igénybe veszik, és ezek alapján együttesen értelmezik a reklám közlését, egyértelműen képet kaphattak volna annak lényegéről.
A fogyasztók megtévesztése bármilyen, a megtévesztésre objektíve alkalmas, a tájékoztatás részét képező magatartással (reklám) megvalósul.
A Tpvt. rendelkezései azt a kötelezettséget róják a felperesre is, hogy pénzügyi szolgáltatásainak ismertetése során pontos, egyértelmű tájékoztatást adva hasson közre a fogyasztói szándék kialakításában.
A reklámoknak önmagukban - minden további információ megismerése nélkül - kell hitelesnek, igaznak és pontosnak lenniük. Ez nem teljes körű tájékoztatást jelent, de azt mindenképpen, hogy ne tartalmazzon valótlan, megtévesztő, hiányos információt.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alperes és az eljárt bíróságok azon jogi álláspontjával, hogy a felperes által közzétett, jelen ügyben vizsgált tájékoztatás nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek, azok révén a fogyasztó nem nyerhetett teljes képet a hitelkártya kamatmentes használatáról, így a kifogásolt közlést tartalmazó reklámok alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperesi reklámtevékenység vizsgálatakor a versenyjogi felelősség alóli mentesülésre nem alkalmas az a felperesi hivatkozás, hogy a fogyasztó a bankfiókban részletes tájékoztatást kaphat az akció mibenlétéről, ezzel ugyanis a fogyasztókat terhelné a reklám valóságtartalmának ellenőrzése.
A felperesi érvelés nem is körültekintően eljáró, hanem kifejezetten "gyanakvó" fogyasztót feltételez, aki a reklám - egyébként ténylegesen hiányos - szövegét, és az abban közölt kedvezményt "gyanúsnak" találva, további utánjárásba kezd a kínált szolgáltatás igénybevétele feltételeinek tekintetében.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Tpvt. III. fejezetébe ütköző jogsértés már a jogsértő tájékoztatás közreadásával megvalósul; a jogsértés megállapíthatósága szempontjából irreleváns, hogy a felperes a jogsértő tájékoztatások mellett nem jogsértő tájékoztatásokat is közread.
A jogsértés súlyossága körébe tartozó kérdés, hogy a fogyasztónak utóbb módjában áll az akció részletes feltételeiről tájékozódni, azonban e körülmény önmagában nem mentesít a versenyjogi felelősség megállapíthatósága alól.
A Tpvt. III. fejezetében szereplő kategorikus negatív normákból egyértelműen levezethető az objektív felelősségi mérce; az ezzel ellentétes felperesi jogértelmezés a jogszabályi alapot nélkülözi.
Helytállóan állapította meg az első- és másodfokú bíróság azt is, hogy a perbeli ügyben az uniós joganyagot még nem kellett alkalmazni.
Minderre figyelemmel leszögezi a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes megalapozottan és jogszerűen kifogásolta a felperes reklámtevékenységét, az ugyanis a Tpvt. 8. § (1) bekezdésébe, továbbá (2) bekezdés a) és c) pontjába ütköző módon a fogyasztók megtévesztésére alkalmas volt; a felperesi kereset alaptalanságát e tekintetben megállapító jogerős ítélet nem minősült jogszabálysértőnek.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította a felülvizsgálati eljárás eredményeként, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. IV. 37.380/2008.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.