adozona.hu
BH+ 2010.1.32
BH+ 2010.1.32
I. Felszámolási eljárásban adóhatósági vizsgálat alapján a kifogás előterjesztésére engedett határidőt nem az iratoknak az adóhatósághoz való benyújtása napjától, hanem a vizsgálat befejezésének napjától kell számítani [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 51. § (1) bek.]. II. A teljesítési segédként igénybe vett könyvelőiroda és ügyvédi iroda részére kifizetett megbízási díj felszámolási költségként történő elszámolásának szempontjai [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 27/A. § (9) bek., 57.§ (2) bek. c) és g) pontja, 58.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
A megyei bíróság végzésével megállapította az adós fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, mely végzése 2003. március 10. napján emelkedett jogerőre, s ez a felszámolás kezdő időpontja. A felszámolás megindítását a Cégközlöny 2005. szeptember 30-án megjelent 44. számában tették közzé.
A hitelező, mint adóhatóság az adósnál a bevallások utólagos vizsgálatára irá...
BH+ 2010.1.32 I. Felszámolási eljárásban adóhatósági vizsgálat alapján a kifogás előterjesztésére engedett határidőt nem az iratoknak az adóhatósághoz való benyújtása napjától, hanem a vizsgálat befejezésének napjától kell számítani [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 51. § (1) bek.].
II. A teljesítési segédként igénybe vett könyvelőiroda és ügyvédi iroda részére kifizetett megbízási díj felszámolási költségként történő elszámolásának szempontjai [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 27/A. § (9) bek., 57.§ (2) bek. c) és g) pontja, 58. § (1) bek.].
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:A megyei bíróság végzésével megállapította az adós fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, mely végzése 2003. március 10. napján emelkedett jogerőre, s ez a felszámolás kezdő időpontja. A felszámolás megindítását a Cégközlöny 2005. szeptember 30-án megjelent 44. számában tették közzé.
A hitelező, mint adóhatóság az adósnál a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett 2005. szeptember 30. és 2006. szeptember 30. közötti időszak tekintetében. A vizsgálat 2006. december 11-től 2007. április 26. napjáig tartott. Az ellenőrzés eredményeként a megállapításokról 2007. április 26. napján jegyzőkönyv készült. Az ekkor elkészített jegyzőkönyv alapján a hitelező 2007. május 4-én kifogást terjesztett elő a felszámoló jogszabálysértő tevékenységére hivatkozással. Kifogásában sérelmezte, hogy a felszámoló jogtalanul számolt el a felszámolói díjon felül felszámolási költségként ügyviteli, valamint jogi képviseleti díjat. Kérte, hogy a bíróság kötelezze a felszámolót a kifogásolt költségeknek az adós könyveléséből történő kivezetésére, továbbá ezen összegeknek az adós részére történő visszafizetésére. Kifogását arra alapította, hogy az adós gazdálkodó szervezet a vizsgált időszakban már nem folytatott tevékenységet, ezért a könyvelési feladatok ellátásáról a felszámolónak a saját szervezete keretében kellett volna gondoskodnia. Ezzel szemben a D. Kft. részére 1 140 000 Ft-ot fizetett ki olyan szolgáltatásért, mely tevékenységet a felszámoló szervezet maga lett volna köteles ellátni. Emellett előadta, hogy a felszámolási eljárás megindulását követően a felszámoló felmondta az adós korábbi jogi képviselőjével kötött megállapodást és 2006. március 8-án megbízási szerződést kötött a dr. R. G. Ügyvédi Irodával. A megbízási szerződés tartalmából kitűnik, hogy a tevékenység nem kapcsolható konkrét, bonyolult, speciális szaktudást igénylő ügyhöz, csupán az általános jogi feladatok ellátását írta elő a megbízott részére. Miután a felszámoló köteles jogi szakvizsgával rendelkező alkalmazottat foglalkoztatni, ezért külső jogi képviselő igénybevétele nem volt indokolt, s a részére kifizetett összesen bruttó 3 240 000 Ft nem számolható el felszámolási költségként, az a felszámoló díjának része.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Elsődlegesen a kifogás elkésettségére hivatkozott. Érdemben azzal védekezett, hogy nem teljesítési segédként vette igénybe a könyvelő iroda, illetve az ügyvédi iroda szolgáltatását, mert nem az ő számára előírt feladatok elvégzéséhez volt rájuk szüksége, hanem a felszámolás feladatainak lebonyolításához. Emellett állította, hogy az adós a felszámolási eljárás alatt valójában gazdasági tevékenységet végzett, amikor értékesítette az árukészletét. Erre figyelemmel indokolt volt az árumozgások könyvelését a korábban is azt végző könyvelő irodára bízni és annak ellenértékét felszámolási költségként könyvelni. A meghatalmazott ügyvédi iroda az adós jelentős mennyiségű, mintegy hatvan követelésének érvényesítését végezte. Az ügyek nagy száma, munkaigényessége, a behajtott követelés nagysága indokolja a szolgáltatásért fizetett díj felszámolási költségként történő elszámolását.
Az elsőfokú bíróság a kifogásnak részben helytadva, végzésében kötelezte a felszámolót, hogy az adós gazdálkodó szervezet könyvelési nyilvántartásából vezesse ki dr. R. G. ügyvéd számláit bruttó 3 240 000 Ft értékben, ezt meghaladóan a kifogást elutasította.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen mind a hitelező, mind a felszámoló fellebbezést nyújtott be. A hitelező fellebbezésében az elsőfokú bíróság végzésének részbeni megváltoztatását és a felszámolónak a kifogása szerinti marasztalását kérte.
A felszámoló fellebbezésében az elsőfokú bíróság végzésének részbeni megváltoztatását és a kifogás teljes elutasítását kérte.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta és azt újraszövegezve kötelezte a felszámolót, hogy az adós gazdálkodó szervezet könyvelési nyilvántartásából vezesse ki a D. Kft. részére könyvelési díjról kiállított 9 db számlát, összesen bruttó 1 140 000 Ft, valamint a dr. R. G. Ügyvédi Iroda részére kiállított 7 db számlát, összesen bruttó 3 240 000 Ft értékben. Kötelezte a felszámolót, hogy fizessen vissza az adósnak 15 napon belül 4 380 000 Ft-ot. Egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a hitelező fellebbezését alaposnak, míg a felszámoló fellebbezését alaptalannak találta. Helytállónak ítélte az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a hitelező a kifogását határidőben terjesztette elő. E körben kifejtette, hogy az adóellenőrzés céljából a hitelező részére átadott nagyobb mennyiségű irat áttanulmányozása hosszabb időt vesz igénybe, ezért nem volt elvárható, hogy az átadás időpontját követően a hitelező már a vizsgálat alatt részletesen értékelje a kifogás benyújtására okot adó tényeket. Az ítélőtábla álláspontja szerint a hatósági ellenőrzés lefolytatását követően elkészült és a megállapításokat összegző jegyzőkönyv keltét kell olyan időpontnak tekinteni, amikor a kifogás benyújtására alapul szolgáló tények, adatok ténylegesen a hitelező tudomására jutottak, ehhez képest kifogását nem lehet elkésettnek tekinteni.
A másodfokú bíróság alaposnak találta a hitelező fellebbezését arra vonatkozóan, hogy az elsőfokú bíróság bár megállapította, az adós a vizsgált időszakban ténylegesen gazdasági tevékenységet nem folytatott, de ennek jogkövetkezményeit a felszámoló által könyvelési feladatok elvégzésére igénybe vett iroda részére járó díjazás vonatkozásában már nem vonta le.
Megállapítása szerint a jelen eljárásban a felszámoló nem cáfolta a hitelezőnek azt az állítását, hogy az adós a felszámolási eljárás kezdő időpontját követően kereskedelmi tevékenységet már nem folytatott, árukat nem szerzett be, üzleteit bezárta, alkalmazottainak munkaviszonyát fokozatosan megszüntette és az adós árukészletének értékesítését a könyvelést is végző cég alkalmazottainak segítségével végezte. Az adós árukészletének felszámolási eljárás alatt történő eseti értékesítése, mint felszámolói vagyonértékesítés, abban az esetben sem minősül az addigi gazdasági tevékenység folytatásának, ha az adós eredetileg kereskedelmi tevékenységet folytatott. Hivatkozott a Cstv. 48. § (1) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a felszámoló az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti és vagyonát értékesíti. A Cstv. 49. § (1) bekezdése értelmében pedig a felszámoló az adós vagyontárgyait nyilvánosan értékesíti a forgalomban elérhető legmagasabb áron.
Rámutatott arra, hogy a Cstv. 27/A. §-ának (9) bekezdése értelmében a kijelölt felszámoló a felszámolási eljárás lefolytatását másnak nem engedheti át. A felszámoló csak az őt kirendelő bíróság előzetese engedélyével vehet igénybe teljesítési segédet, kivéve, ha a teljesítési segéd feladatának ellátáshoz különleges szakértelem szükséges. A Cstv. 57. § (2) bekezdésének g) pontja értelmében a felszámolási költségnek minősül a felszámoló díja, amely tartalmazza a felszámoló által igénybe vett teljesítési segéd közreműködésével összefüggésben felmerült kiadásokat. E szabályok alapján alaptalannak találta a felszámolónak azt az álláspontját, mely szerint a megbízott könyvelőiroda nem minősült teljesítési segédnek, mert az általa végzett szolgáltatás nem a felszámoló Cstv.-ben előírt kötelezettsége teljesítéséhez, hanem az adós tevékenységének folytatásához kötődött, és az ezért kifizetett összegeket felszámolási költségként, a Cstv. 57. § (2) bekezdésének a) és c) pontja szerint, jogszerűen számolhatta el. Akként foglalt állást, hogy miután a felszámoló tevékenységi körébe tartozik az ügyviteli szolgáltatás is, külön (a felszámolói díjon felül) felszámolási költségként csak a felszámolás alatt ténylegesen tevékenységet folytató adós könyvelésével kapcsolatos kiadások lennének elszámolhatók. A felszámolónak a felszámolás alatt az általános könyvvezetési tevékenységét alapvetően saját felszámolói szervezetén belül kell megszerveznie. Hivatkozott az ezt az álláspontot elfoglaló eseti döntésekben foglaltakra.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a jogi képviselő igénybevételével kapcsolatban kifejtett álláspontjával egyetértett. Kiemelte, hogy a kijelölt felszámoló által megbízott ügyvéd munkadíját abban az esetben lehet felszámolási költségként elszámolni, ha igénybevételére az általános jogi szakképzettséget meghaladó, különleges szakértelmet igénylő feladat ellátása érdekében van szükség. A konkrét felszámolási ügyben végzett jogi munka bonyolultsága és terjedelme alapján dönthető el, hogy az adott felszámolási eljárásban - kivételesen - felmerültek-e olyan, az általános ügyviteli munkát meghaladó többlet feladatok, amelyek elvégzése már nem várható el a felszámolótól. Utalt arra, hogy a jogalkotó, érzékelve az esetenkénti jogalkalmazói bizonytalanságot, a csődtörvényt is módosító 2006. évi VI. törvény 11. §-ának (5) bekezdésével a Cstv. 27/A. §-át kiegészítette a (10) bekezdéssel. Ennek b) pontja szerint a felszámoló a feladatai ellátása érdekében polgári jogviszonyt létesíthet a felszámolási tevékenység végzéséhez "általában nem szükséges, vagy a szükségest meghaladó" mértékű tevékenység elvégzésére. Kifejtette, hogy bár az előbbi módosítás a jelen ügyben még nem irányadó, jelzi, hogy a jogalkotó a szűkebb jogértelmezést tartotta fontosnak törvényi szintű szabályozással megerősíteni, mely szerint esetenként lehet csak eldönteni, hogy mely ügyek ellátása tartozik szükségképpen a felszámolói tevékenység végzéséhez.
Jelen ügyben az adós követeléseinek behajtása önmagában nem tekinthető különleges szakértelmet igénylő jogászi feladatnak. Ennek ellátása érdekében - az ügyek számára is figyelemmel - nem volt szükséges külső szakértő igénybevétele. Mindezekre tekintettel a felszámoló által megbízott ügyvédi iroda részére kifizetett díjat nem lehet felszámolási költségnek minősíteni.
A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott végzését a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta a korábban már ismertetettek szerint.
Rámutatott arra, hogy a kifogásolt tételeknek az adós könyveléséből történő kivezetésével automatikusan nem kerül vissza a felszámoló által kifizetett összeg az adós vagyonába. Ezzel kapcsolatban azonban érvényre jut az az elv, hogy a felszámoló a felszámolási eljárásban, a törvényben előírt feladatai teljesítése esetén jogosult csak felszámolói díjra. Amennyiben a tevékenysége során bizonyos költségeket tévesen (felszámolói díjon felüli) felszámolási költségnek tekintve, azokat kifizetve, vagyonhiányt idéz elő, az ezzel kapcsolatos kifogás elbírálása során abból kell kiindulni, hogy a felszámolói díj kifizetése ebből a hiányzó vagyonból történt volna. Éppen ezért az indokolatlan költségeket a felszámoló megállapítható díja terhére kell elszámolni, vagyis ilyen részben a felszámoló a díjhoz nem jut hozzá. E körben hivatkozott az ítélőtábla egy határozatában foglaltakra.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint nincs akadálya annak, hogy a bíróság kötelezze a felszámolót az általa jogosulatlanul felvett felszámolói díj visszafizetésére, amennyiben azt állapítja meg, hogy a felszámolói díjnál korábbi esedékességű felszámolási költséget figyelmen kívül hagyott. Ilyen esetben ugyanis ha a hitelezői kifogás alapján történt jogerős kötelezésnek a felszámoló nem tesz eleget, a bíróság a felszámolót a Cstv. 51. § (5) bekezdése értelmében felmenti. Nem maradhat értékelés és következmények nélkül a felszámolási eljárásban az az eset sem, ha a felszámoló megalapozatlan költekezései az adósnál vagyonhiánnyal járnak, de a felszámoló díja terhére ezt az összeget - még, vagy egyáltalán - nem lehet elszámolni. Ilyen esetben sincs akadálya annak, hogy a bíróság a felszámolót, az adós javára kötelező rendelkezést hozzon. Az előírt kötelezettség nem teljesítése esetén pedig alkalmazni kell a Cstv. 51. § (5) bekezdésében foglaltakat; vagylagosan a felszámoló felmentése a Cstv. 27/A. § (7) bekezdése szerint irányadó (6) bekezdésnek megfelelően történik. Kiemelte, hogy a Legfelsőbb Bíróság az 1999/2123. számú elvi bírósági határozatban foglaltak szerint akkor sem tartotta indokoltnak a jogszabálysértő felszámolói intézkedés felszámolási eljárás keretein kívüli vizsgálatát, amikor a zárómérleg kapcsán vált csak ismertté, hogy a felszámoló vagyonhiányt okozott, díja terhére az összeg nem számolható el, hanem helybenhagyta a hitelezők javára történő letétbehelyezésre kötelező elsőfokú határozatot. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság kötelezte a felszámolót a jogtalanul elszámolt összegek felszámolási vagyonba történő visszafizetésére.
A jogerős végzés ellen a hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős végzés hatályon kívül helyezését, a jogszabálynak megfelelő határozatként az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását és a kifogás teljes elutasítását kérte.
Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a jogerős végzésnek az a rendelkezése, hogy a hitelező a kifogását határidőben terjesztette elő, sérti a Cstv. 51. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a felszámoló jogszabálysértő intézkedése, vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül élhet kifogással a sérelmet szenvedő fél.
A hitelező kérdéses tudomásszerzése ugyanis 2005. március 22-én, közokiratokkal bizonyítottan, teljes körűen már akkor megtörtént, amikor az adósnál folytatott adóellenőrzés keretében megkapta a kifogása alapját képező iratokat és információkat. A másodfokú bíróság azzal, hogy a sérelmet szenvedő fél részére a tudomásszerzés értékelésének napjától és nem a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül biztosította a kifogás előterjesztését, megsértette nemcsak a Cstv. 51. § (1) bekezdésében foglaltakat, hanem a Ptk. 4. § (4) bekezdésében rögzített alapelvet is. Emellett a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakat is megsértette, mert nem adta indokát annak, mit ért nagyobb mennyiségű iraton. Álláspontja szerint az eljárási határidők nem értelmezhetők olyan rugalmasan, mint ahogy a másodfokú bíróság azt értelmezte.
Állította továbbá, hogy a jogerős végzés a Pp. 195. § (1) és 206. § (1) bekezdésében foglaltakat is sérti azáltal, hogy a tudomásszerzés időpontjaként a közokiratba foglalt időponttól eltérő időpontot állapított meg. Az APEH által kiállított közokiratok bizonyítják, a hitelező tudomásszerzése a legutolsó iratátadással 2007. március 22-én teljes körűen megtörtént, ettől eltérő tényállás megállapítása jogszabálysértő. Az adóellenőrzésről készített 2007. április 26-i jegyzőkönyv közokirat. A hitelező rendelkezésére bocsátott számlákból már ekkor megállapította a vélt jogszabálysértő felszámolói intézkedést. Ez a tudomásszerzés időpontja és nem a megállításokat tartalmazó jegyzőkönyv összeállításának napja.
További jogszabálysértésként jelölte meg a Cstv. 57. § (2) bekezdés b) és c) pontjának, továbbá az 58. § (1) bekezdésének megsértését. Álláspontja szerint az ügyben vizsgált könyvelési és ügyvédi munkadíj nem a felszámoló részére előírt feladatok ellátása körében felmerült szolgáltatások ellenértéke, hanem felszámolási költség. E körben hivatkozott olyan jogirodalmi álláspontokra, mely szerint a felszámoló az adós szervezetnél felmerülő könyvelési feladatokat nem köteles saját apparátusával elvégezni, függetlenül attól, hogy az adós működő, vagy olyan szervezet, amely a működését már befejezte. Az ilyen elhatárolásnak elvi, jogszabályi alapja nincs. A követelések behajtása és az igények érvényesítése során a felszámoló csak azokat a feladatokat köteles saját apparátusával ellátni, melyek ahhoz a döntéshez szükségesek, hogy ennek érdekében milyen lépéseket kell tenni. A követelések érvényesítésével és behajtásával kapcsolatos bírósági, hatósági költségek, továbbá az igénybe vett ügyvédek díja, a Cstv. 57. § (2) bekezdése alapján felszámolási költségnek minősül, melyet nem a saját díja terhére köteles a felszámoló viselni.
A Cstv. 51. § (1) bekezdésében foglaltak megsértését állította arra hivatkozva is, hogy kifogás jogértelmezési kérdésben nem terjeszthető elő, csak konkrét felszámolói intézkedéssel, mulasztással kapcsolatban. Ugyanakkor jogértelmezési kérdés az, hogy az adósnál felmerülő folyamatos könyvelési szolgáltatás és folyamatos jogi képviseleti szolgáltatás a felszámolónak előírt feladatok körébe tartozik-e, vagy az adós gazdasági tevékenységének ésszerű befejezésével, a követelések érvényesítésével kapcsolatban felmerült felszámolási költségnek.
Végül a felszámoló a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltak megsértését is állította, arra hivatkozva, hogy az APEH hitelező saját vizsgálatának megalapozatlan és keresettel közigazgatási perben támadott azt a megállapítását fogadta el valónak, hogy az adósnál a vizsgált időszakban nem folyt gazdasági tevékenység, mert termelő tevékenységet nem végzett, csak értékesítést folytatott. E körben hivatkozott a közbenső mérlegre, melynek kiegészítő melléklete szerint a felszámolás időszakában értékesítésből és kintlevőségekből mintegy 157 millió Ft bevétel keletkezett.
A hitelező a felülvizsgálati kérelemre tett részletes észrevételében a jogerős végzés hatályában való fenntartását kérte. Korábbi jogi álláspontját fenntartotta. Előadta, hogy a felszámoló által hivatkozott közigazgatási perben a bíróság a felszámoló, mint felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan, a jogerős végzés nem jogszabálysértő.
A felülvizsgálati bíróságnak elsőként abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az elsőfokú bíróság a Cstv. 51. § (1) bekezdésének alkalmazási körében helytállóan állapította-e meg a hitelező tudomásszerzésének időpontjaként a hitelező által lefolytatott adóhatósági vizsgálatról készült jegyzőkönyv keltének az időpontját. E kérdés eldöntésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a Cstv. 51. § (1) bekezdésében szabályozott 8 napos határidő eljárásjogi határidő, melynek elmulasztása esetén a Pp. 106. §-a alapján igazolással lehet élni.
A felülvizsgálati bíróság egyetért a jogerős végzésben kifejtett azzal az állásponttal, hogy a hitelező részére átadott nagyobb mennyiségű irat áttanulmányozása hosszabb időt vesz igénybe. Az ellenőrzés lefolytatását követően elkészült és a megállapításokat összegező jegyzőkönyv birtokában került a hitelező abba a helyzetbe, hogy mérlegelni tudja a kifogás benyújtásának szükségességét. Mindezekre tekintettel helytállóan állapította meg a jogerős végzés, hogy a hatósági megállapításokat összegző jegyzőkönyv keltét kell olyan időpontnak tekinteni, amikor a kifogás benyújtására alapul szolgáló tények, adatok ténylegesen, teljes körűen a hitelező tudomására jutottak. Miután ettől az időponttól számított 8 napon belül a hitelező kifogását benyújtotta, azt nem lehet elkésettnek tekinteni. Az adós felszámolójának ezzel ellentétes jogi álláspontja téves. E körben a Ptk. 4. § (4) bekezdésében foglalt alapelv megsértésére történt hivatkozás amiatt is téves, mert ez a rendelkezés a polgári jogi jogviszonyokban állapít meg egy általános magatartási mértéket, amely kiinduló pontul szolgál annak eldöntésénél, hogy a felek eleget tettek-e az együttműködés követelményeinek, vagy sem. Ez a rendelkezés azonban a Cstv. által szabályozott, nem polgári jogi jogviszonyban tanúsított hitelezői magatartásra nem alkalmazható.
Alaptalanul állította az adós felszámolója felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy a jogerős végzés sérti a Cstv. 57. § (2) bekezdésének b) és c) pontját, valamint 58. §-ának (1) bekezdését annak folytán, hogy az ügyben vizsgált könyvelési és ügyvédi munkadíj nem a felszámoló részére előírt feladatok átadása körében felmerült szolgáltatások ellenértéke, hanem felszámolási költség. A felülvizsgálati bíróság a jogerős végzésben e körben kifejtett jogi állásponttal teljes mértékben egyetért. Ez a jogi álláspont összeghangban van a jelen ügyben alkalmazandó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, többször módosított 1991. évi XLIX. törvény 27/A. §-ának (9) bekezdése, valamint az 57. § (2) bekezdésének a), c) és g) pontja alkalmazási körében kialakult joggyakorlattal, melyre a másodfokú bíróság jogerős végzésében részletesen hivatkozott.
A jogerős végzés helytállóan mutatott rá arra, hogy jelen ügyben a vizsgált időszakban az adós gazdasági tevékenységet már nem folytatott, hanem ténylegesen csak az adós tulajdonában álló készleteket értékesítette a Cstv. 48. §-ának (1) bekezdésében szabályozott kötelezettségének teljesítéseként. Miután pedig a felszámoló tevékenységi körébe tartozik az ügyviteli szolgáltatás is, külön - a felszámolói díjon felül - felszámolási költségként az értékesítési tevékenység könyvelésével kapcsolatos kiadás nem számolható el. Erre csak abban az esetben lenne lehetőség, ha az adós a felszámolás alatt még tevékenységet folytatna, ezzel kapcsolatba merülne fel könyvelési munka.
Helytállóan foglalt állást az ítélőtábla abban a kérdésben is, hogy a kijelölt felszámoló által megbízott ügyvéd munkadíját abban az esetben lehet felszámolási költségként elszámolni, ha igénybevételére az általános jogi szakképzettséget meghaladó különleges szakértelmet igénylő feladat ellátása érdekében van szükség. A konkrét felszámolási ügyben végzett jogi munka bonyolultsága és terjedelme alapján, esetenként dönthető el, hogy az adott felszámolási eljárásban - kivételesen - felmerültek-e olyan általános ügyviteli jogi munkát meghaladó többletfeladatok, amelyek elvégzése már nem várható el a felszámolótól annak ellenére, hogy a jelen ügyben még alkalmazandó, módosított 167/1993. (XI. 30.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés b) pontja előírja a felszámoló számára jogász alkalmazását.
A jogerős végzés a bizonyítékok okszerű értékelésével helytállóan állapította meg, hogy jelen ügyben az adós követeléseinek behajtása önmagában különleges szakértelmet igénylő jogászi feladatnak nem tekinthető, annak elvégzése a felszámoló feladata. Ennek ellátása érdekében - az ügyek számára is figyelemmel - nem volt szükséges külső szakértő igénybevétele. Mindezekre tekintettel a felszámoló által megbízott ügyvédi iroda részére kifizetett megbízási díjat nem lehet külön felszámolási költségnek minősíteni, hanem azt a felszámoló díja terhére kell elszámolni, mint a bíróság előzetes engedélye nélkül igénybe vett teljesítési segéd alkalmazásával felmerült költséget.
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályoknak megfelelő jogerős végzést a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Gfv.XI.30.477/2008.)