1718 találat a(z) támogatás cimkére

Autóvásárláshoz kaphatnak támogatást a kerekesszékesek Cikk

A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére.

Ehhez ígér támogatást a kormány a munkáltatóknak Cikk

Mindent megtesz a kormány annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő munkavállalók és az őket alkalmazni kívánó munkáltatók egymásra találjanak – szögezte le Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy mai sajtótájékoztatón, ahol a szervezők bejelentették, hogy mától több napon át, az egész országban fogyatékossággal élők próbálhatják ki álommunkájukat a Salva Vita Alapítvány Neked munka, nekem álom! című programsorozatában.

Tao-támogatás sport egyesületnél Kérdés

Tisztelt Adózóna! Tao-támogatás könyvelésében szeretnék segítséget kérni. Egy sport egyesület támogatást kapott az önkormányzat tulajdonában álló tornatermek felújítására. A felújítás 2017-ben fejeződött be. 2016-ban a kivitelező kiállította az 1. részszámláját, a támogatás összege nem érkezett meg 2016. évben. A kivitelező számláját hogyan könyveljem le? Hogyan tartsam nyilván a más tulajdonán végzett felújítást, amely tao-támogatásból valósul meg? 2016-ban milyen tételeket kell könyvelnem? Tanácstalan vagyok. A választ előre is köszönöm.

Elnyert pályázat kezelése bt. katára áttérésekor Kérdés

Tisztelt Szakértő! A Tao. alá tartozó bt. pályázaton támogatást nyert. A támogatás tárgyi eszközhöz kapcsolódó bevétele elhatárolásra került, az időarányosan esedékes részt az értékcsökkenésnek megfelelő összegben oldottuk fel. 2017.01.01-vel áttértünk a katára. Kérdés: el kell-e számolnia 2016. évi eredménykimutatásban bevételként a még fel nem oldott részt, illetve a kapcsolódó értékcsökkenést, vagy passzív időbeli elhatároláson maradhat a mérlegben? Köszönöm Mikro

Társasági adó – alapítvány III. Kérdés

Közhasznú alapítványnak, ha meg kell növelnie a társaságiadó-alapját a nem vállalkozási tevékenységhez kapott támogatás, juttatás értékével – abba mi tartozik bele? 1. A NAV által utalt 1% vállalkozóktól pályázat vagy egyedi döntés alapján kapott támogatás, amellyel el kellett számolni, vállalkozóktól kapott adomány, amivel nem kellett elszámolni, készpénz, magánszemélyektől kapott adomány (készpénz), vállalkozóktól természetben kapott adomány? Kérdésem, hogy minden beletartozik, vagy csak a támogatás? Köszönöm.

Rezsicsökkentés helyett ezt szeretnék a társasházi, lakásszövetkezeti szervezetek Cikk

Rezsicsökkentés helyett vissza nem térítendő, energetikai célú korszerűsítési támogatásokat sürget a Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ), továbbá elutasítja számos közszolgáltatás jelenlegi rendszerét. A szövetség törvénymódosítást kezdeményez a rezsicsökkentés közzétételi szabályai miatt, és megváltoztatnák egyebek között a társasházak törvényességi felügyeletét és az ingatlankezelők képzését is.

Kirúgja Varga Mihály a befuccsolt Vállalkozz itthon fiatal! programért felelős vezetőt Cikk

Nem járt el kellő körültekintéssel a Vállalkozz itthon fiatal! program lebonyolításában az OFA Nonprofit Kft. – állapította meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ezért Varga Mihály miniszter a mai napon kezdeményezte Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója munkaviszonyának megszüntetését.

25 milliárd forint vidékfejlesztési innovációs projektekre Cikk

Csaknem 25 milliárd forint pályázható innovációs projektekre a vidékfejlesztési programban – mondta a Miniszterelnökség európai mezőgazdasági vidékfejlesztési alap stratégiai főosztályának főosztályvezetője szerdán Debrecenben a program részleteit bemutató tájékoztatón.

Társasági adó – alapítvány II. Kérdés

Köszönöm a részletes választ azonos című kérdésemre. A NAV honlapján 2016. 02. 15-ei, nonprofit társasági adó haszonmegosztással kapcsolatban, valamint az Adóvilág 2016. júniusi számában a nonprofit szervezetek társasági adókötelezettsége című cikkének 3.1. megjegyzése alapján én úgy értelmeztem, hogy ha az alapítvány nem végez vállalkozási tevékenységet, akkor nem kell megnövelnie a kapott támogatások számított hányadával a társaságiadó-alapot. A növelő, illetve a csökkentő tételelek adják a társaságiadó-alapot, és más korrekció nem merül fel. Kérem fentiek értelmezéséhez további segítségét. Köszönöm.

Összesen 9 milliárd forint munkásszállások létesítésének támogatására Cikk

A munkásszállók építésére, illetve felújítására rendelkezésre álló 9 milliárd forintból 18 munkásszálló is kialakítható, amelyekben 4000 munkavállalót is el tudnak majd helyezni – tájékoztatta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.

Egyesület Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyesület saját tőkéje negatív, mi a további teendője? Elképzelhető, hogy a 2016-os adóévre a beszámoló elkészítését követően még tud beadni támogatási kérelmet az NGM-hez, de ez még nem biztos. Köszönöm válaszukat!

Egyesület támogatása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyesület önkormányzattól – amely tagja is az egyesületnek – visszatérítendő támogatást kapott a működési kiadások fedezésére. Hogyan kell ezt az összeget számvitelileg elszámolni az egyesületnél? Köszönöm válaszukat!

Tárgyi eszköznél pályázati támogatás és tao-alap csökkentés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem, hogy lehetséges-e GINOP pályázati támogatással (intenzitás 50%) megvalósult beruházásra új tárgyi eszköz beszerzéséhez kapcsolódó adókedvezményt [tao-törvény 7. § (1) bekezdés zs) pont] igénybe venni, amennyiben az adózó minden feltételnek megfelel?

Támogatást kaphat hűtőgép és mosógép vásárlásához Cikk

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vissza nem térítendő támogatással segíti a magyar családokat abban, hogy elavult háztartási nagygépeiket új, magas energiahatékonyságú berendezésekre cseréljék.

Közhasznú támogatás alapítónak? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nonprofit kft. a Tao törvény 7. § z) pontja szerinti adományt nyújt közhasznú besorolású alapítvány részére, közhasznú alapcél szerinti tevékenységéhez. A támogatott alapítvány a támogató nonprofit kft. többségi tulajdonosa, a vezető tisztségviselők személyében egyezőség nincs. Kérdések: A tulajdonosi státusz befolyásolja-e a adomány társasági adó szerinti megítélését, vagyis alkalmazható-e a 7. § z) pont szerinti adóalap-kedvezmény? Felmerülhet-e a gazdasági esemény szabálytalansága (például osztalékként való megítélése) vagy a társasági adóalap tekintetében a z) ponttól elérő minősítése?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Sportegyesület hangszervásárlása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szociális étkeztetés egyház áfa

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Alapítványi program adózása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink