431 találat a(z) szolgáltatás cimkére

Cikk

Az évszakra jellemző kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységekre fókuszál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal március 24-én kezdődő ellenőrzéssorozatában. A húsvéthoz közeledve a revizorok nemcsak üzletekben, vendéglátóhelyeken és piacokon vizsgálják a szabályok betartását, hanem a virtuális kereskedelmet is ellenőrzik – közölte a NAV.

Cikk

Októberben a fogyasztói árak 0,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A háztartásienergia árak, valamint a tartós fogyasztási cikkek, a járműüzemanyagok és a ruházkodási cikkek ára csökkent, a szeszes italok, dohányáruk drágultak - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal mai gyorsjelentésében.

Kérdés

Egy mezőgazdasági őstermelő kapott számlát vegyszerezésről, amiben külön soron szerepel a vegyszer is. Mivel szolgáltatás is van a számlán ezért a számla teljes értékét szolgáltatásba kell könyvelnem?

Kérdés

Az „A” magyar kft a „B” amerikai céggel kötött megállapodás alapján promóciós és marketing munkával közreműködik abban, hogy a „B” cég eladja a szoftvereit magyar cégeknek és állami intézményeknek. Ilyen módon az „A” kft vevőket közvetít a „B” amerikai cég számára. Ezért a „B” amerikai cég az így elért éves árbevétel meghatározott százalékát jutalékként kifizeti az „A” kft-nek. Igaz-e, hogy az „A” kft fenti szolgáltatása az SZJ 4619 „Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem” kategóriájába tartozik? Igaz-e, hogy az „A” kft fenti szolgáltatásának teljesítési helye az ÁFA törvény 37. paragrafusának (1) pontja alapján a „B” cég székhelye, és ezért a tevékenység ÁFA körön kívüli?

Kérdés

Van egy egyéni vállalkozó, aki web-tárhelyet és honlap-karbantartást ad el. Ezt folyamatosan végzi, és minden hónapot vagy valakinek negyedévet előre számláz. Pl. I. negyedévet előző év decemberében számlázza ki folyamatos teljesítésként (fizetési határidő ugyanaz, mint a teljesítés). Ebben az esetben ki kell állítani előleg számlát vagy így helyes, hogy a szolgáltatást számlázza ki?

Cikk

A kormány 1,5 százalékban rögzítette a Széchenyi Pihenő Kártya használatánál a kapcsolódó szolgáltatások után fizetendő jutalékot, és módosította a társkártyák igénylésének feltételeit is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cég vásárlása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Megbízási jogviszony – illetőség

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Közösségen belüli szolgáltatásnyújtás

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink