28 találat a(z) panasztörvény cimkére

Visszaélés-bejelentési kötelezettség létszámszámítási szabálya – itt a minisztériumi iránymutatás Cikk

A tavalyi év során jelentős késéssel kihirdetésre került a visszaélések bejelentéséről szóló 2019/1937. számú EU irányelv, melyet a 2023. évi XXV. törvény (Panasztörvény) ültetett át. Az új panasztörvény számos kötelezettséget megfogalmaz, melyekhez szintén kapcsolódtak értelmezési kérdések, közöttük a létszámhatár kérdése. Cikkünkben az Igazságügyi Minisztérium (IM) állásfoglalását ismertetjük.

Hatályba lépett a panasztörvény, a BKIK saját fejlesztésű rendszerrel segíti a kkv-kat Cikk

Az Országgyűlés által idén nyáron elfogadott panasztörvény értelmében a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások 2023. december 17-éig kötelesek voltak létrehozni saját belső visszaélés-bejelentési rendszerüket. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) olyan rendszert alakított ki, amely megteremti a lehetőséget a vállalkozások számára a jogszabályi előírásoknak való megfelelésnek, így jelentős adminisztratív terhet vesz le az érintett szervezetek válláról – írja közleményében a BKIK.

Létszám megállapítása a panasztörvényhez Kérdés

Panasztörvény Kérdés

Visszaélés-bejelentési szabályok kiépítése: már egy hónap sincs hátra a határidőig Cikk

A 2019/1937. számú irányelv foglalkoztatotti létszám függvényében számos munkáltatót, illetve bizonyos körben egyéni vállalkozót úgynevezett belső bejelentési csatorna kiépítésére kötelez. Tekintettel arra, hogy az utolsó határidő 2023. december 17-én jár le összefoglaltuk a legfontosabb teendőket.

Megjelent! Visszaélés-bejelentési szabályok, teendők – videófelvétel és 4 iratminta Cikk

A visszaélések bejelentéséről szóló 2019/1937. számú EU-irányelv (Irányelv) rendelkezéseit a magyar jogba a 2023. évi XXV. törvény (Törvény) ültette át, amelynek értelmében a legalább 50, de legfeljebb 249 fő munkavállalót foglalkoztató cégeknek 2023. december 17-ig van lehetőségük a belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozására vonatkozó kötelezettségüket teljesíteni.

65 000 budapesti céget kötelez visszaélés-bejelentési rendszer működtetésére decembertől a panasztörvény Cikk

Decembertől hatályba lép a panasztörvényként is emlegetett jogszabály módosítása, amely a magyar vállalkozások jelentős körét kötelezi olyan csatornák kialakítására, amely lehetőséget ad a belső visszaélések, szabálytalanságok bejelentésére. Ennek biztosítása nemcsak adminisztratív terhet jelent az érintett vállalkozások számára, de komoly szakértelmet is feltételez. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a bejelentési rendszer bevezetését és működtetését biztosító szolgáltatást kínál a vállalatok számára, amelyet a kamara partnereivel közös információs napon mutattak be az érdeklődőknek – derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara sajtóközleményéből.

Panasztörvény Kérdés

Gyakorlatban felmerülő visszaélés-bejelentési kérdések egyéni vállalkozók esetében Cikk

Az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló 2019/1937. számú irányelvet (Irányelv) átültető 2023. évi XXV. törvény (Panasztörvény) kihirdetése óta jelentős vita övezi, hogy az egyes vállalkozások hogyan tudnak a nem mindig pontosan körülhatárolt követelményeknek megfelelni. Különösképpen érdekes kérdéseket vet fel az egyéni vállalkozók megfelelése. Cikkünkben a leggyakoribb kérdések megválaszolására vállalkozunk.

Gyakorlatban felmerülő kérdések a visszaélés-bejelentés kapcsán Cikk

Az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló 2019/1937. számú irányelvet (Irányelv) átültető 2023. évi XXV. törvény (Panasztörvény) kihirdetése óta jelentős vita övezi, hogy az egyes vállalkozások hogyan tudnak a nem mindig pontosan körül határolt követelményeknek megfelelni. Cikkünkben a leggyakoribb kérdések megválaszolására vállalkozunk.

Foglalkoztatók belső visszaélés-bejelentési rendszer Kérdés

EU-irányelv vs. panasztörvény: ezek az eltérések Cikk

2023. július 24-én letelt a 60 nap, amelyet a magyar jogalkotó felkészülési időként adott a hazai, legalább 250 főt foglalkoztató munkáltatóknak és a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatóknak a belső visszaélés-bejelentési („whistleblowing”) rendszer felállítására.

Panasztörvény Kérdés

A nap kérdése: önfoglalkoztatóknak is kötelező-e a visszaélés-bejelentési rendszer létrehozása? Cikk

Az egyéni vállalkozó könyvelő vagy egy kft., esetleg bt. ügyvezetője, aki tagi jogviszonyban van a társaságban, alkalmazottja egyiknek sincs, sem az egyéni vállalkozónak, sem a kft.-nek, és a bt.-nek sem. Ők is kötelesek biztosítani a panasztörvény szerinti bejelentések megtételére a különböző lehetőségeket, belső szabályozást és bejelentési rendet stb.? – kérdezte olvasónk, dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.

Panasztörvény Kérdés

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pénzforgalmi elszámolás uniós számla

Nagy Norbert

adószakértő

Le nem vonható áfa könyvelése

Nagy Norbert

adószakértő

Termékimportáfa

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink