5280 találat a(z) nav cimkére

Másfél milliárd forint adót csaló számlagyárat lepleztek le Cikk

Több mint másfél milliárd forint adót csal el egy biztonsági őröket foglalkoztató bűnszervezet, amely a gyanú szerint „számlagyárként” is működött – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága az MTI-vel.

Feketéző benzinkutast ért tetten a NAV a Dél-Dunántúlon Cikk

Mintegy 6700 liter gázolajat adott el adózatlanul egy dél-dunántúli benzinkutas, akit üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgattak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói.

7 kérdés, 7 válasz a NAV jogkövetési vizsgálatairól Cikk

Az adóhatóság kétféle módon vizsgálhatja az adózókat: adóellenőrzéssel és jogkövetési vizsgálattal; jelenleg az ellenőrzések közel 93 százalékát teszik ki a jogkövetési vizsgálatok. A Deloitte szakértői összegyűjtötték a jogkövetési vizsgálatok fő jellemzőit és kockázatait, amelyekkel – a vizsgálatok megnövekedett száma miatt – minden adózónak fontos tisztában lenni.

13 millió forint értékben kerültek elő hamis sapkák egy furgonból Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint 13 millió forintot érő hamis sapkákat és sálakat találtak egy furgonban, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Tesztelni lehet a NAV oldalán az online pénztárgépekhez kapcsolódó jövőbeli szolgáltatást Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rövidesen új, online szolgáltatást indít: gép–gép kapcsolaton keresztül teszi elérhetővé az online pénztárgépekből érkező adatokat, olvasható a NAV honlapján.

Közzétette a NAV az októbertől érvényes adóztatási számlaszámok és adónemek jegyzékét Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a 2022. október 1-jétől érvényes NAV számlaszámokat adónemenként.

Ezeken a helyeken végez a héten helyszíni ellenőrizéseket a NAV Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának tájékoztatása szerint az alábbi helyeken terveznek helyszíni ellenőrzéseket a 40. héten.

Pénztárgép helyett számlaadás Kérdés

Ha igényt tart az szja 1 százalékára, pénteken még regisztrálhat! Cikk

Letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról a 22EGYREG jelű adatlap, amit azoknak a civilszervezeteknek kell beadniuk, akik 2023-tól igényt tartanak magánszemélyek 1 százalékos felajánlására, és korábban még nem regisztráltak.

Csempészett cigarettát találtak három román autóbuszban a pénzügyőrök Cikk

Három román autóbuszban is csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök az M7-es autópálya zalai szakaszán – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Csalókra figyelmeztet a NAV Cikk

Sem e-mailben, sem telefonon, sem SMS-ben nem kér adatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó-visszatérítés miatt ügyfeleitől, olvasható a NAV honlapján.

Itt vannak a NAV októberre kihirdetett üzemanyag-elszámolóárai Cikk

Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolás esetén októberben alkalmazható üzemanyagárakat.

Ezeken a helyeken lesznek NAV-ellenőrzések a héten Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának tájékoztatása szerint az alábbi helyeken terveznek helyszíni ellenőrzéseket a 39. héten.

Üzemszünet lesz a KAÜ felületén Cikk

A KAÜ (központi azonosítási ügynök), valamint a hozzá tartozó honlapok és szolgáltatások 2022. szeptember 29-én 0 órától 2 óráig karbantartás miatt átmenetileg nem lesznek elérhetők, írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Megjelent a NAV tao-felajánlásról szóló információs füzete Cikk

Megjelent csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tao-felajánlásról szóló információs füzete, melyben azokról a társaságiadó-felajánlással kapcsolatos legfontosabb információkról olvashatnak, melyek segíthetnek a társasági adó felajánlásában, illetve a jóváírás érvényesítésében.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalékkövetelés apportálása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ekho

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább