13 találat a(z) munkahelyteremtés cimkére

Munkahelymegtartás/munkahelyteremtés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy két alkalmazottat számláló, kft. formájában működő, informatikai profilú cég, egy külső vállalkozóval, aki a szakmai munkában nyújt segítséget. 1. kérdésem: A meglévő alkalmazottakra – ahol az egyik maga az alapító tag és ügyvezető – milyen bér-, illetve járuléktámogatások igényelhetők a jelenlegi helyzetben (munkahely megtartás)? 2. kérdésem: Amennyiben alvállalkozónkat alkalmazottként foglalkoztatnánk, milyen bér- és/vagy járulékkedvezményeket vehetnénk igénybe (munkahely teremtés)? Köszönettel: S. K.

Tízezrek álltak munkába az új foglalkoztatási programmal Cikk

Több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez – mondta Varga Mihály az MTI-nek.

2,4 milliárd forint támogatás 150 kisvállalkozás munkahelyteremtésére Cikk

Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését segítő programban, ez 3000 munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá – közölte Varga Mihály.

3,5 milliárd forint kkv-knak munkahelyteremtő támogatásra Cikk

Újabb 3,5 milliárd forint munkahelyteremtő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, a pénzből 1500 új álláshely is létrejöhet Magyarországon – mondta Varga Mihály az MTI-nek.

Közfoglalkoztatottak: ennyi támogatást kapnak a munkakereséshez Cikk

Duplájára emelkedett az elhelyezkedési juttatás összege, amelyet azok a közfoglalkoztatottak igényelhetnek, akik szerződésük megszűnése előtt elhelyezkednek a versenyszférában – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Új amerikai beruházások és munkahelyek a General Motorsnál Cikk

A General Motors (GM) pénteken bejelentette: 1,8 milliárd dolláros beruházást hajt végre és 700 új munkahelyet hoz létre az Egyesült Államokban.

Újabb munkahelyteremtő pályázat kkv-knak Cikk

Második alkalommal hirdeti meg idén a Pénzügyminisztérium (PM) – hatmilliárd forintos kerettel – a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt programját – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-vel.

Több mint 4 milliárd forint munkahelyteremtő támogatásra Cikk

Több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 293 vállalkozás a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása programban – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

Munkahelyteremtő támogatásra pályázhatnak a kkv-k Cikk

Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amiből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre, és még több őrizhető meg – nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

Itt vannak a kormány tervei: Varga Mihály a részletekről Cikk

A feketegazdaság további visszaszorítását, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítését, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálást, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket nevezte a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendőinek Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.

Itt a nagy bejelentés! Ahol nem kell járulékot fizetniük a vállalkozásoknak Cikk

A vállalkozások adóterheinek 30 milliárd eurós (9 ezer milliárd forintos) csökkentését ígérte 2017-ig Francois Hollande francia elnök kedden. "Új célt jelölök meg 2017-ig a vállalkozások és az egyéni vállalkozók számára, a 30 milliárd eurós terhet jelentő családi járulékfizetések végét" - mondta az államfő a mintegy hatszáz újságíró előtt tartott újévi sajtótájékoztatóján, amelyen a liberális gazdasági fordulat érdekében megalkotott "felelősségi paktum" részleteit ismertette.

Egy jelentős társasági adókedvezmény szűnik meg januártól Cikk

A kutatás-fejlesztési kedvezmény több mint 17 éves múltra tekint vissza Magyarországon: bevezetésekor még csökkenteni lehetett a cég adózás előtti eredményét, a tavalyi év óta a helyi iparűzési adó alapja is lefaragható az ilyen címen elszámolt költséggel. 2012-től azonban jó néhány kedvezőtlen változással kell számolniuk az innovatív cégeknek.

Milliárdos támogatás munkahelyteremtésre Cikk

A munkaügyi tárca közel 1300 munkahely létrehozását segíti, így számszerűsítve összesen 1, 38 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást szavazott meg 126 vállalkozás számára.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Mezőgazdaságban felhasznált gázolaj

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Erdő többlethasználati megállapodás

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Árfolyam beszerzéskor

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close