56 találat a(z) kartell cimkére

Cikk

Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt.

Cikk

Nagyon fontos az együttműködés a hatósággal a kartellek feltárására is indított, úgynevezett „hajnali rajtaütések" során, mert annak megtagadása esetén az érintett cég éves nettó árbevételének egy százalékáig bírságolható, egy eljárás során akár több alkalommal is – hangsúlyozta Miks Anna, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának tagja a GVH által a témában rendezett üzleti reggelin.

Cikk

Együttesen mintegy 1,2 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Óceán-L Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re (Óceán-L Kft.) és a Hüperion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re (Hüperion Kft.), mert a két vállalkozás versenykorlátozó megállapodást kötött a Laddomat kazántöltő egységek internetes viszonteladói árai minimális szintjének rögzítésére 2014 júliusa és 2015 áprilisa között – közölte a GVH.

Cikk

Kartellezés miatt közel 800 millió eurós pénzbírsággal sújtott az Európai Bizottság pénteken tizenegy légitársaságot. Ugyanezen ügyben a testület már 2010-ben büntetést szabott ki az érintett vállalatokra, az uniós bíróság azonban az akkori döntést később érvénytelenítette.

Cikk

Rekordösszegű, közel 3 milliárd eurós pénzbírságot rótt ki kedden kartellezés miatt az Európai Bizottság a legnagyobb teherautó gyártókra, melyek 14 éven keresztül összebeszéltek egymással és egyeztették az árakat.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016. április 11-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Siemens Healthcare Kft., a GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft., a PHILIPS Magyarország Kft., a Variotrade Kft., a HOGE Orvosi Műszer Kft., a Premier G. Med Kft., a Med&Trade Co. Bt., az INNOMED MEDICAL Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Zrt., a Getronics Magyarország Informatikai és Kommunikációs Megoldások és Szolgáltatások Kft., a PASCAL TEAM Kereskedelmi és Mérnöki Szolgáltató Kft., a Silver Wood - IT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a MEDIMAT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a MEDI-CONT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a VMD Kórház Technológiai Zrt., a Novelmedix Zrt., az Artmed Kft., az Euromedic Technology Kft., az EUROMEDIC DENT Kft., a Medirex Zrt., a Mediszer Kórháztechnika és Kereskedelmi Kft., valamint a Chemium Kereskedelmi, Szolgáltató és Gyártó Kft. vállalkozással szemben előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok egyidejű megtartásával.

Cikk

Négymilliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Bankszövetségre és 15 millió forintra bírságolta a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt.-t információs kartell miatt – közölte a GVH.

Cikk

Július 1-jétől számos ponton módosul a versenytörvény, egyebek között bevezetik a GVH-engedélyköteles fúziók engedély hiányában történő végrehajtásával kapcsolatos kifejezett tilalmat. Lehetőség lesz arra, hogy kartell- és erőfölénnyel történő visszaéléssel kapcsolatos ügyekben az érintett vállalkozások "egyezséget kössenek" a GVH-val.

Cikk

Júliustól módosulnak a versenytörvényben a versenyhatóság "hajnali rajtaütésének" szabályai, az új elnevezés helyszíni kutatás lesz, amelyet lehetőleg hétköznap reggel 8 és este 20 óra között kell végezni - közölte a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink