Immateriális javak Kérdés
Tisztelt Szakértő! Eszközeinkbe kerül egy "génbank"állomány. Legyen kedves megmondani, hogy ezt az immateriális javak között vegyük nyilvántartásba, vagy más helyen kellene szerepeltetni? Válaszát köszönöm!
Tisztelt Szakértő! Eszközeinkbe kerül egy "génbank"állomány. Legyen kedves megmondani, hogy ezt az immateriális javak között vegyük nyilvántartásba, vagy más helyen kellene szerepeltetni? Válaszát köszönöm!
Tisztelt Szakértő! A következőben szeretném a segítségét kérni: 1. Korábban az átvett könyvelés szerint a személygépjármű-lízing havi díját nem rendezték, így a gépjárművet a lízingbeadó lefoglalta. A könyvekből a személygépjármű (tárgyi eszközként) kivezetésre került. A kötelezettség egyéb bevételként könyvelésre került. 2. Most, három évvel később megegyezés történt a bankkal 800 ezer forint értékben, ami kifizetésre került. Hogyan kell lekönyvelni ezt a 800 ezer forintot? Hogyan érinti a társaságiadó-alapot? Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Szakértő! Egy társaság eszköz beszerzéséhez kapott támogatást, amit halasztott bevételként elhatároltam. A feloldást az elszámolt értékcsökkenési leírással arányosan könyvelném, de nem tudom, hogy, ha maradványérték is van megállapítva, akkor az arányt mihez kell viszonyítani. Az értékcsökkenés összegét az eszköz bekerülési értéke mínusz a maradványértékhez viszonyítom, vagy az értékcsökkenés összegét a teljes bekerülési értékhez? Mert az utóbbi esetben az elhatárolt támogatás nem fut ki nullára, csak, ha egyszer ki lesz vezetve az eszköz. Legyen szíves példával levezetni az elhatárolás feloldásának mértékét, ha az eszközt nem írjuk le nullára az évek során, mert maradványértéket állapítottunk meg. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Bodnár Ildikó
Tisztelt Szakértő! Társaságunk adóköteles (áfaköteles) és nem adóköteles (áfamentes, közhasznú tevékenységre támogatásként kapott bevétellel szemben felmerült, az áfatörvény 85. § (4) e) pontja szerinti) tevékenységet is végez. A beérkező számláinkat tételesen elkülönítjük. Az áfaköteles tevékenységgel szemben felmerülő számlák áfáját teljes egészében visszaigényeljük. Az áfamentes tevékenységgel szemben felmerülő beérkező számlák áfáját egyáltalán nem igényeljük vissza, illetve van a beérkező számláknak egy csoportja, ami az adóköteles és adómentes tevékenységgel szemben is felmerül (például iroda rezsiköltség (irodaszer, víz, villany, gépjárművek, gázolaj költsége, stb.). Helyesen járunk-e el, ha ezt az áfát arányosítjuk? Az adóköteles és adómentes tevékenység árbevételének arányában igényelnénk vissza az áfát? Jelenleg a beérkező számlák áfáját három áfaszámlára könyveljük: 4661. Előzetesen felszámított áfa adóköteles tevékenységhez, amit teljes egészében visszaigénylünk, 4662. Előzetesen felszámított áfa (arányosítás), amit arányosítani szeretnénk, és 4663. Előzetesen felszámított áfa (adómentes tevékenységhez), amit egyáltalán nem igénylünk vissza. Helyesen járunk-e el, ha az áfát így megbontva könyveljük? A 4663. számlát majd az 5. számlaosztályra vagy a 8. számlaosztályba szeretnénk könyvelni. Lehet-e egy cégen belül alkalmazni a tételes elkülönítés és bizonyos költségek esetén az áfaarányosítás esetét is?! Figyelemmel az áfatörvény 123. § és 5. számú mellékletére. Segítségét előre is köszönjük.
Tisztelt Szakértő! A Gt. a veszteség rendezésére pótbefizetést ír elő, ami pénztárba is történhet, nem csak bankszámlára. Kérdésem, hogy a befizetésnek van-e időbeli korlátja (például 1 éven belül kell befizetni a tagoknak), illetve, hogy a könyvelésbe az előírás történhet-e így: T 368 Egyéb követelés, K 414 Lekötött tartalék? Válaszukat előre is köszönöm.
Az adóellenőrzések során gyakori, hogy az adózó azt állítja: azért nem tudja bemutatni a könyvelési dokumentációt a NAV-nak, mert azt ő sem kapja meg a könyvelőjétől.
Tisztelt Szakértő! Németországi cég eurós számláját 2015. 01. 05-én állította ki, ami a könyvelési osztályra, jóváhagyás után, április 9-én érkezett meg. A legkorábbi időpont, amivel könyvelni tudjuk, 2015. 03. 01. A társaság MNB-középárfolyammal könyvel. Kérdésem: melyik napi árfolyam használata a helyes? Válaszát előre is köszönöm. Andrea
Tisztelt Szakértő! Cégünk 2013-ban kifizette az egyik alkalmazott mérlegképes oktatásának és vizsgáinak díját. A számlákat abban az évben lekönyveltük költségként. A vizsgán derült ki, hogy a tájékoztatás hiánya miatt alkalmazottunk nem mehet vizsgára, nem volt jogosult az előképzettsége miatt a képzésre. A dolgozó reklamált, a képző intézmény elismerte a hibáját. A 2013. évről szóló számlákra 2015. 03. hóban sztornószámlát küldött, az összeget visszautalta. Abban kérnék segítséget, hogyan könyveljük le a 2015. évben a sztornószámlákat? Köszönettel: Mo
Ügyfelünk 2014. januárjában előleg jogcímen az online pénztárgép teljes összegét kifizette az Alt Cash Kft.-nek 118 ezer forint összegben. Az ismert okok miatt az ügylet nem teljesült, a NAV a kifizetett előleg összegéből 109 ezer forintot visszatérített az ügyfélnek, továbbá 50 ezer forintot az új forgalmazó felé átutalt. Ügyfelünk ezáltal 159 ezer forint támogatást kapott. Az új forgalmazótól megrendelt pénztárgép áfa nélküli bekerülési ára viszont csak 127 ezer forint volt. Kérdésem: hogyan kell a 159 ezer forint (50 ezer+118 ezer forint) támogatást elszámolni ebben az esetben, amikor a bekerülési érték alacsonyabb, mint a támogatás összege? A teljes támogatási összeget el kell határolni? Milyen arányban kell feloldani az elhatárolást ebben a speciális esetben?
Naponta kiállított közüzemi számlákról, számlánként készített összesítő utolsó ÖSSZESEN sora kerül csak könyvelésre, így az áfaanalitikában is csak egy összegben szerepel, tól-ig számlaszám feltüntetésével. Az áfabevallás mellé csatolva van a számlákról készített analitikus táblázat. Helyes-e így a könyvelés, vagy a kiállított számlákat számlánként kell rögzíteni a könyvelésben, és így azok számlánként kerülnének be az áfaanalitikába? Válaszukat köszönöm.
Egy 100 százalékban önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. az önkormányzat által ellátandó hulladékgazdálkodási (település szemetének gyűjtése és elszállítása) feladatra lett létrehozva. A feladat ellátására az önkormányzat a kft.-vel szerződést kötött. A hulladékgazdálkodás folyamatos és állandó pénzügyi hátteret igényel, ezért az önkormányzat rendszeresen működési támogatást nyújt a kft. részére A működési támogatás kizárólag a hulladék-gazdálkodási tevékenység ellátására használható fel. A működési támogatást negyedévente utalják, és a kft.-nek a felhasználásról el kell számolnia. A fel nem használt összeget pedig vissza kell utalnia. Kérdésem, hogy az önkormányzati feladat ellátásához az önkormányzat által a kft.-nek adott működési támogatásról kell-e számlát kiállítani? Amennyiben kell, azt áfásan kell-e, vagy áfa nélkül? A kapott támogatást hova kell könyvelni a 9-es számlaosztályon belül? Válaszukat köszönöm!
Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó, aki előzőleg bejelentette az MNB-árfolyam használatát, az euróban vezetett bankszámláján a bankköltséget, kamatot a terhelés napján lévő MNB-árfolyamon számítja át, és könyveli, vagy választhatja, hogy a megelőző hónap 15. napján érvényes árfolyammal könyveli a tárgyhónapban felmerült összes ilyen kiadását?
Tisztelt Szakértő! Cégünk, mely kft. keretein belül éttermet üzemeltet az italszállító cégtől kapott egy értesítő levelet, mely a következőket tartalmazza: "szerződés alapján utólag adott engedmény x Ft, melyet a bankszámlájukra a mai napon átutaltunk". Elszámolási időszak: 2014. 02. 17. – 2015. 02. 16. Szeretném kérdezni, hogy a fenti eseményt hogyan kell a könyvekben szerepeltetni! Tisztelettel.
Tisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni, hogy, ha A Kft. megvásárolja B Kft. tulajdonjogát, akkor A Kft., mint tag, üzletrésznek lekönyveli a 115 f.számra a vásárlás tényét, ha jól gondolom, és kell elszámolnia értékcsökkenést? Köszönöm.
Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérem a segítségét. Nemzetközi fuvarozással foglalkozó áfaalany vállalkozás sofőrjei az EU-s országokban Shell-kártyával fizetik a tankolást. Kérem, írja meg, hogyan kell helyesen lekönyvelni a Shell-számlán szereplő EU-s tankolást és annak áfatartalmát? A számlán a tankolás euróban szerepel, de a végösszeg forintban van megadva. A nemzetközi áfavisszaigénylést az FDE végzi, amiről jóváíró számlákat kapunk mindkét cégtől, az FDE-től és a Shelltől is. Hogyan kell ezeket a jóváírásokat lekönyvelni?
Hunyadné Szűts Veronika
igazságügyi adó- és járulékszakértő
Ez engem is érdekel
Hunyadné Szűts Veronika
igazságügyi adó- és járulékszakértő
Ez engem is érdekel
Hunyadné Szűts Veronika
igazságügyi adó- és járulékszakértő
Ez engem is érdekel
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől