309 találat a(z) különadó cimkére

Cikk

Az Eurostat adatai alapján az Európai Unió éves fogyasztói árindexe 2024 augusztusában 2,4 százalék volt és így érezhetően csökkent a júliusi 2,8 százalék értékhez képest. Tavaly augusztusban az éves árindex még 5,9 százalék volt az EU-ban. Az euróövezetben az inflációs ráta 2,2 százalék volt augusztusban, ami az elmúlt négy év legalacsonyabb értéke, olvashat a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján megjelent elemzésben.

Cikk

Változott a különadó adókedvezményére vonatkozó szabály. Az egyes adózási tárgyú veszélyhelyzeti rendelkezésekről szóló 52/2024. (III.4.) kormányrendelet módosította az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény 4/A. § (20) bekezdésében foglalt adókedvezmény igénybevételét – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

Közvitára bocsátotta a román kormány ma a költségvetési hiány csökkentése érdekében bevezetendő adóügyi intézkedések tervezetét: a Ciolacu-kabinet forgalmi adót vetne ki a bankokra és a nagyvállalatokra, az úgynevezett mikrovállalkozásokra, valamint részlegesen megszüntetné több ágazat adókedvezményeit.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Alanyi adómentes EU-s magánszemély részére nyújtott szolgáltatás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink